
Sokan a fontos vizsgák előtt pótolják a tudásszintet magánórákkal
Fotó: Barabás Ákos
Romániában immár csaknem minden második iskolás tanulónak magánórát is vesznek szüleik, amire több mint kétszer annyit költenek, mint három évvel ezelőtt – derült ki a Salvați Copiii gyermekmentő alapítvány idei felméréséből.
2025. március 27., 14:412025. március 27., 14:41
A legutóbbi, 2021-es mérés idején a megkérdezett szülők 40 százaléka járatta magánórára gyermekét, amire évente átlagosan 6178 lejt költött.
ami több mint kétszer annyiba, évente átlagosan 13 260 lejbe kerül a szülőknek.
Egy tanuló általában két tantárgyból kap magánúton felkészítőt:
Az MTI által szemlézett közvélemény-kutatás szerint a magántanár fogadását a megkérdezett szülők 58 százaléka a záróvizsgákra (gimnáziumi felvételi, érettségi) történő felkészüléssel, 36 százalékuk a lemaradás pótlásával, 32 százalékuk az osztályzatok javításának igényével, 22 százalékuk az egyetemi felvételivel indokolta, míg
Amint arról korábban írtunk, elsősorban a magánórákra drágulása miatt (ami a diákok csaknem felét érinti) a három évvel ezelőtti 6798 lejhez képet másfélszeresére, 9818 lejre emelkedett Romániában egy iskolás korú gyermek taníttatásának átlagos évi költsége.

Közel 45 százalékkal többet fizettek tavaly a szülők gyermekeik taníttatására 2021-hez viszonyítva, 2018-hoz képest pedig ez az összeg megháromszorozódott – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezetének kedden közzétett felméréséből.
A magyar népviselet nem csupán múltidéző ruhadarab, hanem élő örökség, amely színekben, mintákban és formákban mesél közösségekről, ünnepekről és identitásról. A népviselet napja alkalmából ennek a gazdag hagyománynak állítanak emléket Torockón.
A magyar gasztronómia főként levesként és főzelékként készíti a savanykás sóskát, azonban a nagyvilág konyháiban számos változatos fogást készítenek a friss ízű növényből.
Egy elveszett vagy késve érkező poggyász sok utazó rémálma, különösen a nyári szezonban, amikor a repülőterek túlterheltek. A Google most egy új megoldással igyekszik segíteni: a Find Hub alkalmazás új funkciójával könnyebben megtalálható a poggyász.
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
Csempészett cigarettát, alkoholt és hamis ruhákat találtak a pénzügyőrök egy román kisbuszban, amelyet a Monostori hídnál ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A nagyvilággal is megosztaná azokat a recepteket a Tekergő Meseösvény Egyesület, amelyek alapján Gábora Enikő készíti számukra Kalotaszentkirályon a finom tábori ételeket. Hajós Erika, az egyesület elnöke a kötet létrejöttéről, érdekességéről beszélt.
Újabb nyereményjátékkal jelentkezünk Olvasóink számára, akik ezúttal a költészet szárnyán próbálhatják ki a szerencséjüket.
Húsvéti maradékmentő ötleteket közölt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Terítéken az egészség címmel.
A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 5 óra 28 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Kigyulladt a forgalomban egy rendőrségi jelzéssel ellátott Dacia Logan autó Jászvásáron. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, senki sem sérült meg – írja a Ziarul de Iași. A lángoló autóról videófelvétel is készült.
szóljon hozzá!