Hirdetés

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

Czárán Gyula

Czárán Gyula többek között barlangokat tárt fel, így a menyházai Malom-barlangot is

Fotó: Facebook/Peștera Moara Uscată

Újabb természeti látványosság vált a turisták által könnyen megközelíthetővé az Arad megyei Menyházán: az egykoron Czárán Gyula által feltárt Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el. Menyházán emlékmű és barlangterem is őrzi a magyar turizmus atyjaként is emlegetett Czárán Gyula emlékét.

Pataky Lehel Zsolt

2026. október 14., 11:102026. október 14., 11:10

A Menyházai üdülőtelep bejáratától induló, mintegy 500 méteres útvonalat az Arad Megyei Hegyi- és Barlangi Mentőszolgálat kezdeményezésére tették járhatóvá. A barlang kisméretű ugyan – két kisebb teremből áll –, ám környezete különleges látványt nyújt, ezért a szakemberek szerint könnyen a kirándulók egyik új kedvenc célpontjává válhat. A hegyimentők vezetője, Mihai Besesek – egyben az új túraútvonal kialakításának ötletgazdája – az Agerpresnek elmondta:

céljuk, hogy minél több természeti értéket tegyenek elérhetővé a térségben.

Hirdetés

„Menyháza környékén körülbelül hetven barlang található, de jelenleg csak néhány szerepel a turisták által bejárható útvonalakon, főként azok, amelyek közel vannak a településhez. Szeretnénk egy olyan körtúrát kialakítani, amely minél több ilyen szép helyet érint. Sok esetben csak minimális beavatkozásra van szükség – lépcsőkre, korlátokra, jelzőtáblákra. Tervben van egy barlangmúzeum létrehozása is, amelyhez már épületet is találtunk. Ez lehetne több túraútvonal kiindulópontja, és Czárán Gyula örökségére épülne, a térség barlangkutatásának történetét, eredményeit, valamint a helyi karsztvidék különlegességeit mutatná be” – nyilatkozta.

A Malom-barlanghoz (románul: Peștera Moara Uscată) vezető útvonal kialakításához a helyi önkormányzat és a Speowest egyesület is hozzájárult. Doru Miron menyházai polgármester szerint a Malom-barlang különleges természeti érték, amely megérdemli, hogy a turisták számára könnyen elérhető legyen.

Idézet
Egy rendkívüli természeti látványosság, ezért szerettük volna, hogy elérhetővé váljon. Információs táblákat, útjelzőket, lépcsőket és korláttal határolt ösvényt alakítottunk ki, így a barlang könnyen megközelíthető.

Az út nagyjából 500 méter, könnyű séta. Jelenleg kevés barlang rendelkezik kiépített útvonallal, a legismertebb a Medve-barlang a település központjában. Szeretnénk több ilyen helyet bemutatni, és már készülünk a Denevér-barlanghoz vezető útvonal rendezésére is, ahol egy kilátót is kialakítunk” – magyarázta az elöljáró.

A Malom-barlanghoz vezető útvonal a Tompaháza (Rădești) felőli bejáratnál kezdődik, ahol jól látható táblák és jelzések igazítják útba a turistákat.

A Malom-barlang és Czárán Gyula öröksége

A Malom-barlang már az 1900-as évek eleji képeslapokon is felbukkant. A helynévtan szerint a környéket egykor Malom-hegyként és Malom-tóként emlegették, ami egy régi vízimalom jelenlétére utal. A legkorábbi dokumentált adat 1746-ból származik: egy korabeli összeírás egyetlen vízimalom létezését jegyzi fel Menyházán.

A Malom-barlang egy régi képeslapon •  Fotó: Facebook/Peștera Moara Uscată Galéria

A Malom-barlang egy régi képeslapon

Fotó: Facebook/Peștera Moara Uscată

A barlang és környéke a karsztvidék valódi „ékszere”. A Denevér-barlanggal együtt egy olyan örökséget őriz, amely Czárán Gyula (1847–1906) nevéhez kötődik. Az „Erdélyi-szigethegység apostolaként”, a magyar turizmus atyjaként ismert kutató a barlangászat és a természetjárás úttörője volt, nevéhez fűződik a térség első turisztikai útvonalának megtervezése és kiépítése, a Dézna vára felé vezető út kialakítása, valamint több barlang feltárása. Munkássága előtt tisztelegve a menyházai Medve-barlang leglátványosabb termét a barlangkutatók róla nevezték el.

korábban írtuk

Hétvégétől újból látogatható a menyházai Medve-barlang
Hétvégétől újból látogatható a menyházai Medve-barlang

A hétvégén újból megnyitják a látogatók előtt a Menyházai Medve-barlangot. A turistalátványosság felújításon és bővítésen esett át, az eddigi 100 méter helyett 300 méter mélyre kísérik a hegy gyomrába az idegenvezetők a csoportokat.

Czárán emléke ma is élő része a fürdőhelynek: emlékműve is van a településen, ahol a sírja is megtalálható.

A magyar fürdőturizmus egyik bölcsője Menyháza

Menyháza (románul: Moneasa) Borossebestől 14 km-re északkeletre a Béli-hegységben, a Monyásza-patak partján fekszik. A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint 738 lakosából senki sem vallotta magát magyarnak. A községtől néhány kilométerre található fürdőtelepnek nincs állandó lakója, viszont rendszerint többen tartózkodnak ott, mint a közigazgatási központban:

gyógykezelést nyújtó szállodák, wellnesrészleggel rendelkező panziók, éttermek, strand, kemping, sőt egy ifjúsági és gyerektábor működik az egykor szebb napokat is megélt telepen.

  • Már 1597-ben említik gyógyforrásait, idegenforgalma azonban csekély jelentőségű maradt 1891 utánig, amikor is az új tulajdonos, Wenckheim Frigyes fejlesztésekbe fogott.
  • 1895-ben mélyfúrással biztosította a termálvíz-ellátást, fenyőkből és hársfákból parkot alakíttatott ki, két szabadtéri medencét építtetett, kiépíttette a közvilágítást és Borosjenőről cigányzenekart fogadott.
  • A patak felduzzasztásával létrehozott tóba Félixfürdőről betelepítette a tündérrózsát. A fürdőtelepen az aradi elit építtetett magának villákat egykoron.

A falu külterületén több tucat barlang és zsomboly található, melyeknek az 1980-as években ismert teljes járathosszúsága 3578 m volt. Az 1. sz. pavilon (az egykori Tündérrózsás villa) mellett nyílik a Medve-barlang, melynek sokáig csak egy szifonban végződő tízméteres bevezető szakaszát ismerték. 1984-ben egy magyar barlangász tárta fel további kiterjedését. Egy hosszúkás teremből a barlang kettéágazik. Bal oldalon negyven méter után újabb szifon következik, míg a jobb oldali járat kétszáz méter hosszú. A helyi tanács 1985-ben átvágta az első szifont a hosszúkás teremig, hogy lehetővé tegye a barlang turisztikai hasznosítását. Ezt bővítették tovább tavaly áprilisban.

Híres még a Denevér-barlang, amely egy fekete mészkőben képződött cseppkőbarlang, de láthatók egy vashámor maradványai, felkereshető az egykori márványfejtő, kilátóról lehet gyönyörködni a Béli-hegységben, a fürdőtelep központjában lévő tavon pedig vízibiciklit lehet bérelni nyaranta.

korábban írtuk

Százhúsz éve hunyt el a magyar turizmus atyja, Czárán Gyula
Százhúsz éve hunyt el a magyar turizmus atyja, Czárán Gyula

Mérnöknek készült, jogásznak tanult, tehetséges muzsikus volt, de élete értelmét a Bihar-hegységben találta meg. Mikor a természetjárást sokan hóbortnak tartották, megszállottan kutatta a hegyeket: barlangokat tárt fel és turistautakat épített.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés