Hirdetés

Megháromszorozódott 2018 óta a gyerekek taníttatására fordított összeg

A szülők magánórákra költik a legtöbb pénzt, és már az elemi osztályos gyerekek mellé is sokan fogadnak magántanárt

A szülők magánórákra költik a legtöbb pénzt, és már az elemi osztályos gyerekek mellé is sokan fogadnak magántanárt

Fotó: 123RF

Közel 45 százalékkal többet fizettek tavaly a szülők gyermekeik taníttatására 2021-hez viszonyítva, 2018-hoz képest pedig ez az összeg megháromszorozódott – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezetének kedden közzétett felméréséből.

Krónika

2025. március 18., 16:522025. március 18., 16:52

A szervezetnek az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint az adatokat 2024. végén gyűjtötték be, és kiderült, hogy a szülők magánórákra költik a legtöbb pénzt, és már az elemi osztályos gyerekek mellé is sokan fogadnak magántanárt.

A szülők évente közel 10 ezer lejt fizetnek magánórákra, délutáni iskolai felügyeletre (after school) és taneszközökre.

Hirdetés

2021-hez viszonyítva a szülők átlagban 3100 lejjel többet fizettek 2024-ben, a kiadások a magánórák esetében körülbelül 3700 lejjel, a délutáni iskolai felügyelet esetében megközelítőleg 2500 lejjel nőttek.

A taníttatás évi költsége a gyerek korával egyenes arányban nő: míg az elemi osztályokban 6803 lejre tehető, az általános iskolában már 10 781 lejre, a felső tagozaton pedig már 12 119 lejre rúg.

A legutóbbi, 2021. elején végzett felmérés óta 44,33 százalékkal emelkedtek a taníttatási költségek – vonja le a következtetést a szervezet, hangsúlyozva, hogy a hátrányos helyzetű környezetből érkező gyerekeket diszkrimináció éri ezen a téren.

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete hangsúlyozza, hogy

minden gyermeknek joga van a minőségi oktatáshoz,

és több intézkedést javasol a helyzet orvoslására. Ezek között van az iskolai lemorzsolódás veszélyének kitett tanulók korai felismerése és támogatása, illetve a felzárkóztató oktatási programokra szánt források jelentős növelése.

korábban írtuk

Erőszak, iskolaelhagyás, elvágyódás: aggasztó képet fest a romániai gyerekek helyzetéről szóló elemzés
Erőszak, iskolaelhagyás, elvágyódás: aggasztó képet fest a romániai gyerekek helyzetéről szóló elemzés

A romániai gyerekek több mint fele azt mondja, hogy el akarja hagyni az országot, és külföldön akar letelepedni – derül ki a Mentsétek meg a Gyermekeket (Salvaţi Copiii) szervezet elemzéséből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés