
2012. szeptember 07., 12:492012. szeptember 07., 12:49
Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született. Édesapja, a budapesti polgári családból származó Gyarmati Dezső gyorsíróirodát működtetett magánvállalkozóként, köztisztviselőként pedig a Parlament gyorsíróirodájának volt a vezetője. Lánya később az általa alapított iskolában tanított gyorsírást.
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme 1927-ben, a baráti társaságban Fifinek becézett lány 14 éves korában kezdődött, majd miután Radnóti Miklós Szegeden ledoktorált, 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. Közös otthonukat a Pozsonyi út 1. számú házban rendezték be. 1941-ig elsősorban Fanni tanári fizetéséből éltek, Radnóti alkalmi munkákat (szerkesztés, írás, fordítás) végzett.
Gyarmati Fanni fiatal korában szerette az utazást, a társasági életet, a versek szeretete pedig egész életét végigkísérte. A második világháború után orosz- és franciatanári diplomát szerzett. Előbb a Jurányi utcai közgazdasági középiskolában tanított gyorsírást, majd a színházművészeti főiskolán francia nyelvet.
Ő volt az ihletője a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak. Fanni nemcsak szerelme, hanem igazi társa, barátja és kritikusa is volt a költőnek, kapcsolatuk a férfi és nő közötti egyenrangúság elfogadásán alapult.
Alakját férje számos költeményben megörökítette. Róla szól a Két karodban című vers vagy az Erőltetett menet halhatatlan sora: „és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt”. A munkaszolgálatba hurcolt költő számára ő, a feleség jelentette a biztos pontot, a kapaszkodót, az élethez való köteléket. 1944-ben – nem sokkal meggyilkolása előtt – is hozzá írta verseit, a Hetedik eclogát és a Levél a hitveshez című költeményt.
Gyarmati Fanni 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta Radnóti teljes kéziratos hagyatékát.
Az özvegyet 1999-ben a budapesti XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgárává választották. 2009 decemberében – a Radnóti-emlékév alkalmából – a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes magas színvonalú oktatói munkájáért, valamint a Radnóti-hagyaték összegyűjtéséért, gondozásáért és közrebocsátásáért.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.