Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Az ebben közölt szövegek többsége már korábban is megjelent – szabadkőműves folyóiratokban vagy más fórumokon –, néhány viszont levéltári dokumentum, mely csak most kerül a nagyközönség látókörbe. A könyvet kísérő bevezető tanulmány a páholy működésének történeti és szimbolikus kereteit is felvázolja.

Ekkor országszerte több száz páholy működött, ezek koordinálását a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy látta el. Az Unió páholy működését ennek az országos szervezetnek az engedélyével kezdhette meg.

korábban írtuk

Nem dísz, nem relikvia: a könyv él – Megnyitotta kapuit a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.

Arról is szó esett, hogy

A tagok úriemberek voltak – köztük orvosok, tanárok, politikusok, kultúraszervezők –, nem titokzatos összeesküvések részesei, hanem társadalmi felelősséget érző emberek, akik aktívan kívánták alakítani a közösségük jövőjét.

A bemutatón Fodor János történész nemcsak a kötet kontextusát ismertette, hanem részletesen beszélt a szabadkőművesség eredetéről és szervezeti felépítéséről is. Mint elmondta, a szimbolikus szabadkőművesség születését 1717. június 24-re teszik, amikor Londonban megalakult az első hivatalos nagypáholy. A mozgalom szimbolikája és szerkezete a középkori építőcéh-rendszerek hagyományaiból építkezik, és ennek megfelelően három fokozat – tanonc, legény, mester – alkotja a tagság hierarchiáját.

A páholyba való felvétel szigorú előszűrést követően történt. Az érdeklődőt keresőnek nevezték, akit három kijelölt páholytag – úgynevezett „kutató”– vizsgált meg: kikérdezték környezetét, megfigyelték szokásait, és jelentést készítettek róla. A felvétel végső lépése a „golyózás” volt – fehér vagy fekete golyókkal szavaztak a befogadásáról.

Fontos társadalomszervező szerepet is betöltöttek. A tagok között voltak városi tanácstagok, egyetemi professzorok, sőt püspökhelyettesek is. A mozgalom lehetőséget adott különböző társadalmi rétegek – különösen az értelmiség – közötti közvetlen kapcsolatteremtésre, és egyfajta informális „lobbifórumként” is működött a közösségi döntések előkészítésében.

A mozgalmat több hullámban sújtották betiltások: először az első világháborút követő politikai változások (ekkor Magyarországon tiltották be a szabadkőművességet, de Erdélyben, mivel Romániához csatolták, tovább élhetett), majd a harmincas évek végének autoriter légköre. A taglisták később – tragikus módon – a deportálások idején is előkerültek, és súlyos következményekkel jártak.

korábban írtuk

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

A könyv, bár nem tartalmaz részletes értelmezést vagy kritikai apparátust, bőséges forrásanyagot kínál az olvasónak. Nem mond ítéletet, nem akar semmit bizonyítani – egyszerűen megmutatja, milyen volt a kolozsvári Unió páholy működése dokumentumokon keresztül. Az olvasóra bízza annak eldöntését, hogy miként viszonyul ehhez a mozgalomhoz: történeti érdekességként, társadalomtörténeti tanulmányként, vagy egy közösségi önszerveződés példájaként.

A kötet egy olyan korszak emlékét idézi fel, amikor a város vezető értelmisége közösségi célok mentén szerveződött – sokszor a nyilvánosság kizárásával, de nem a társadalom ellen, hanem annak javára.