Nemcsak díjakat adtak át: az erdélyi irodalom jövőjéről és múltjáról beszéltek Kolozsváron

A gálán a kolozsvári kulturális élet számos ismert szereplője jelen volt, hogy közösen tisztelegjenek a magyar irodalom értékteremtő személyiségei előtt.

Az est házigazdája és szervezője, Simó Ágnes Tekla, a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány titkára köszöntőjében felidézte: Méhes György 2002-ben kapott Kossuth-díját nem személyes célokra fordította, hanem az erdélyi magyar irodalom támogatását és a fiatal tehetségek felkarolását szolgáló díjalap létrehozására ajánlotta fel. Mint fogalmazott, az ebből kinövő kezdeményezés az elmúlt több mint két évtizedben meghatározó intézménnyé vált az erdélyi magyar irodalmi életben.

Személyes hangvételű felszólalásában Erdélyhez és Kolozsvárhoz fűződő kapcsolatáról is beszélt. Mint fogalmazott, minden alkalommal hazatérő emberként érkezik a városba, miközben édesapjától azt a szemléletet örökölte, hogy az erdélyi magyarság szolgálata egyszerre kötelesség és erkölcsi feladat.

Beszédében felidézte: a Méhes György Irodalmi Díj 2002-ben indult útjára, majd hosszabb előkészítő munka után 2022-ben hozták létre a Méhes György – Nagy Elek Alapítványt. Erre azért volt szükség, hogy ne csupán a már elismert alkotók részesüljenek támogatásban, hanem a fiatal tehetségek előtt is megnyíljon a kiteljesedés lehetősége.

A jövőbeni tervekről szólva hangsúlyozta: kiemelt figyelmet szeretnének fordítani az olvasáskultúra erősítésére, mivel a digitális korszakban egyre nagyobb kihívást jelent megszerettetni a fiatalokkal az irodalmat.

Nagy Elek arra is kitért, hogy történészek bevonásával átfogó kutatási program indult az erdélyi magyar írók és a Securitate kapcsolatának feltárására. Mint fogalmazott, a kommunizmus évtizedeinek működését és az akkori irodalmi közeg viszonyait azért szükséges alaposan megvizsgálni, mert a múlt feltárása nélkül nem lehet hiteles jövőt építeni.

korábban írtuk

„Olvassunk Méhes Györgyöt, de ne legyenek róla elnevezett díjak” – Balázs Imre József irodalomtörténész az író ügynökmúltjáról

Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.

A gálaesten Vindis Andrea és Román Eszter, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészei Méhes György Szép szerelmek krónikája című művéből olvastak fel részleteket. A gála záróakkordjaként Könczei Samu csellista, a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium diákja és Sógor Dénes zongorista, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatója Popper Dávid Magyar rapszódia, Op. 68 című művét adták elő.

L. Simon László külön méltatta Szálinger formaérzékenységét is. Mint rámutatott, a díjazott természetesen nyúl a klasszikus versformákhoz és az elbeszélő költemény műfajához, miközben költészetében az irónia és az emelkedettség finom egyensúlya érvényesül. A Kárpát-medencei irodalmi életműdíj ennek az írói teljesítménynek, a hagyomány komolyan vételének, valamint a nyelv iránti felelősségnek szól.

A méltató szerint Vermesser beszédmódja, humora, világlátása és legendás monológjai költők és írók több nemzedékére hatottak, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is.

Kemény ugyanakkor hangsúlyozta: Vermesser Levente nem a köré épült legendakörért, hanem írott életművéért részesült az Erdélyi Irodalmi Díjban. Bár eddigi költői munkássága mindössze két kötetből – Az egyensúly ígérete és az Odakint és idebent című verseskönyvekből – áll, a méltató szerint

Kemény István méltatásának egyik központi gondolata az volt, hogy Vermesser költészetét derű, részvét és szeretet hatja át, miközben a versek mélyén ott munkál a 21. század elsötétülő világának tapasztalata is. Kemény István ezt a költői működést olyan költészetként jellemezte, amely

• a lét teljességéről beszél,
• és még a bizonytalan, fenyegető valóságban is képes hiteles örömöt és idilli pillanatokat felmutatni.

A méltató szerint a kötet alapkérdései az én, a hit, az Istenhez való viszony és az emberi létezés rejtett középpontja köré szerveződnek. Zahorecz Eszter kiemelte: Papp-Sebők nem a bevett istenes vershagyományt ismétli, hanem annak nyelvét bontja szét, hogy az automatizmusok és tanult mondatok mögé nézzen. Költészete ezért a hitről való beszédet visszavezeti az elemi tapasztalatig, a testig, a bizonytalanságig és a kérlelhetetlen kíváncsiságig.