Megrendelés híján hiába a szenvedély – beszélgetés Demény Péterrel

– A decemberi könyvbemutatón említette, hogy egyetemi évei alatt is Ştefan Bănulescu A milliomos könyve című regénye volt egyik kedvence, és már akkor le akarta fordítani.

– Egy ekkora könyvnek a lefordítása sajnos nem csak a lelkesedéstől függ, ha nem kapsz rá megrendelést egy kiadótól, hiába minden szenvedély. A  csíkszeredai Bookart Kiadónak én ajánlottam, hogy lefordítom Bănulescu könyvét, az ilyesmi egyébként úgy működik, mint egy rovat esetében: meg kell találnod azt a szerkesztőt, aki lelkesedik az ötletedért, ugyanakkor kellő intelligenciával is rendelkezik, akivel játszani, vitatkozni tudsz.

– Szintén a bemutatón beszélt arról a saját nyelvről, amelyet minden fordítónak meg kell alkotnia. Bănulescu esetében hogyan talált rá?

– A saját nyelvet egyrészt valóban maga a fordító alkotja meg, ugyanakkor más alkotóktól is tanulhat. Láng Zsolt utalt egyszer arra, hogy mennyire inspirálódott Sütő András az erdélyi magyar emlékírók nyelvéből, amikor Creangă műveit fordította. Ez az ihletődés azonban csak részben szándékos – ugyanúgy tanuljuk ezt is, ahogyan az anyanyelvet, ugyanolyan mértékben függ az ujjbegyektől, mint a tudatos elhatározástól. Én rengeteget olvastam, így akadtam rá a nyelvre, amiről úgy gondolom, hogy illik Bănulescu stílusához. A visszajelzésekből úgy tűnik, jól választottam.

– Szó esett arról, hogy Bănulescu és Bodor Ádám stílusában hasonlóságokat lehet fölfedezni. Miben hasonlít a két írásmód, és miben térnek el mégis egymástól?

– Létezik az a városi legenda, amely szerint Bodor nemcsak, hogy inspirálódott a román szerzőtől, hanem egyenesen Bănulescu-epigonnak tekinthető, ez véleményem szerint nagyon igazságtalan kijelentés. Miközben valóban hasonlítanak, legalább annyira különböznek is. Mindketten kitalált világban játszatják történetüket, ezek pedig mintha nem is lennének kapcsolatban más világokkal. Igaz, hogy a szereplőknek tudomásuk van más országokról, de egyértelműen saját törvényeik szerint élnek mind A milliomos könyvében, mind a Sinistra körzetben. Bănulescu ezzel szemben sokkal több humort és erotikát visz bele történeteibe. Az erotika Bodornál is megjelenik, azonban nála a szerelmet a kényszer szüli, Bănulescu könyvében felszabadult érzelmekkel találkozunk, a szabadság szülte szerelemmel.

– Tervezi más szerzők műveinek fordítását?

– Rendszeresen fordítok, például verseket a Látó folyóirat számára, emellett folyamatosan foglalkozom a román kultúrával is. Számomra ez több mint elhatározás, folyamat inkább. Egyelőre nem kaptam hasonló munkára megrendelést, de elküldtem Radu Ţuculescu regényének egy részletét egy magyarországi kiadónak, várom a visszajelzést.

– Nemrég jelent meg a Hóbucka Hugó a mókusoknál című gyerekkönyve is. Nem akadályozza egymást a kétféle munka, a meseírás és a fordítás?

– Hóbucka Hugó történetét nagyon hamar, egy hétvége alatt írtam meg. Ebben az esetben is összekapcsolódott a szenvedély, az ötlet és a kiadói megrendelés. A Koinónia Kiadó tudta, hogy Keszeg Ágnessel megnyertük az Aranyvackor pályázatot, és folyamatosan érdeklődött a történet iránt. Az embernek mindig vannak üres pillanatai, amikor hirtelen arra riad, hogy nem foglalkozik semmivel. Egy ilyen pillanatban kezdtem el írni ezt a mesét, a további ötleteket pedig maga a munka hozta. Egyébként már nem emlékszem pontosan, hogy miért hóember a főszereplő. A Szabadság napilap kért tőlem egyszer egy karácsonyi jegyzetet, akkor írtam először hóemberről, leginkább erre tudnám visszavezetni az ötletet.

– Korábban nyilatkozta, hogy a lánya segítségével is szokta tesztelni a gyerekeknek szóló történeteit. Tanácsokat is elfogad tőle, vagy csak a reakcióit figyeli?

– Azt szoktam inkább figyelni, hogy milyen a gyermekek szabadsága, humora, mi az, amitől felvillanyozódnak, felcsillan a szemük. A gyerekirodalom egyébként az egyik sérülékeny terület az életemben, nem bízom magamban eléggé.

– A Bolero című első színművét a kolozsvári színházban felolvasó-színházi előadásként mutatták be az elmúlt évad végén. Várható színpadi bemutató vagy bármilyen folytatás Kolozsváron vagy máshol?

– Folyamatosan próbálom meggyőzni a színháziakat az újabb előadásról, tudom, hogy sokan megnézték volna még a Bolerót, maguk a színészek is, de aznap este éppen a Ványa bácsit játszották párhuzamosan. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a színháznak feszített programja van. Bennem is vannak gátlások, néha legyőzöm magamban ezt a feszélyezettséget, de nem vagyok az az ember, aki állandóan gyötri az illetékeseket. A Bolerónak köszönhetően egyébként felgyúlt bennem a drámaírhatási vágy, írtam is egy újabb darabot, de még nem küldtem el a színháznak, még pihennie kell egy kicsit.

– Számos műfajban alkot. Melyik áll önhöz a legközelebb?

– Bizonyos szempontból a vers áll hozzám közelebb, a legszemélyesebb élményem azonban a Visszaforgatás című regényemhez köt, holott a lírát tartják a legintimebb műfajnak. A Bolero is nagyon jó tapasztalatot jelentett, a legtöbb és talán legjobban eső visszajelzéseket viszont a gyerekkönyveim kapcsán kaptam. Lassan már nem tudom, hogy melyik jelenti a legtöbbet, de úgy gondolom, hogy nem is kell erről döntenem: ez mind én vagyok.