Grivicák, lányok, hegedűk – Sümegi György: Miklóssy Gábor

Ez manapság a gond, ez a jelképes „előreköszönés” – közelmúltunknak a jelenkori recepciója. Micsoda vitákat kavarnak bizonyos események, köz- és magánszereplők, kimondott vagy csak hallani vélt igazságok és igaztalanságok…Valamivel talán könnyebb bizonyos alkotások befogadása, illetve elutasítása: szocreál – ez a legtöbbet mondó közhelyes ítélet. De mi van mögötte, előtte és utána? Ez a kérdés, megbirkózni is ezzel kell. Sümegi György már-már megmosolyogtatóan veselkedik neki a birokra kelésnek – a romániai szocreál egyik legemblematikusabb alkotójával, Miklóssy Gáborral.

A Kriterion Könyvkiadónál 2009-ben megjelent kismonográfiája mindenekelőtt tisztázási szándékból született, ám ez a tisztázás semmiképpen sem szerecsenmosdatás. Sümegi nem az én és az előttem járó nemzedék számára ír Miklóssy Gáborról, akiknek ez a név egyet jelentett a Grivica 33 (egy másik változat címe Vörös Grivica) hatalmas, tankönyvekben mondhatni kötelező módon szereplő (tehát alaposan didaktikus!) történelmi tablójával. A második világháború előtti, heroikus eseményekben tulajdonképpen nagyon szegényes román munkásmozgalom legtragikusabbját, az 1933-as bukaresti vasutassztrájkot választja témájául, amiben – valóban vagy csak a visszavetített legendárium szerint – az 50-es, 60-as évek feléig terjedő időszak mindenható pártvezére, Gheorghiu-Dej is részt vett.

A festmény az ő számára készült (megrendelésre, kérésre, sugallatra – nem tudom, ez most már nem is érdekes), s így vált a korszak zászlóshajójává. Santa Mariát is írhattam volna, ugyanis Sümegi György nagyon jól érzékelhetően minimalizálni akarja a Grivica jelentőségét. Amúgy valóban nagy teljesítmény volt ezt a hatalmas képet megfesteni, de vissza-visszatérően azt emlegetni, hogy Miklóssy egész életében befelé forduló, mélyen vallásos meditáló lett volna, az enyhén szólva túlzás. A Grivica anyagi biztonságot, a főiskolán tiszteletet parancsoló státust, az akkori viszonyok közt nemzetközi (a vasfüggönyön inneni) ismertséget jelentett, keleti kényelmet sugalló műterembelsőt és nem utolsósorban a sok-sok mesterhegedű beszerzésének lehetőségét.

Igen, a zene. Miklóssy művészetének, művészéletének másik nagy szerelme. Gyerekkori betegsége miatt hagyta abba a hegedülést, de a hegedű – úgy is mint tárgy, úgy is mint tiszta hangzás – soha nem hagyta el. Sőt, nagyon gyakran mérte össze a színek és a hangok „hangzását”. Egyik volt tanítványának, Gaál Andrásnak a visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy „egy elkezdett aktfestményemet nagyon megdicsérte. Tegye így félre ezt a vázlatot, és majd amikor nem tudja, hogy kell festeni, vegye elő. Nézze meg. Ez egy tiszta c-moll.” Egyébként nem véletlen, hogy éppen egy aktvázlattal kapcsolatban mondta Miklóssy ezt az ítéletet: Sümegi kismonográfiájának lehetett volna a címe az is, hogy Miklóssy aktjai. Képtervek, vázlatok, rajzok, festmények szólnak a női testről. Büszke volt arra, hogy mestere, Rudnay Gyula már másodéves korától őt kérte fel az aktbeállításokra. Gyönyörű, dinamikus mozdulatok. „A szépség domináns, hatalmas erő. A szépség az életigenlés fönntartója. A művészet az élet élésének meditációs, filozofikus formája. Élveztem a festékeket, a csendéleteket, az emberi test csodáját. A vágy szublimálódik. Képes-e a festő a dolgokat transzpozícióba látni. Az aktnál is színárnyalatokkal küszködöm, nem tagadom meg a teret, a fény-árnyékot” – vallotta meg Miklóssy egyik főiskolai előadásvázlatában.

A hegedűszó „színei” – a női test hajlékony, szívszorító molljai. Lehet, hogy a történelem a hibás: a mi nemzedékünk olyan korba született bele, amikor mondhatni tilos volt színeket meglátni, hangokat hallani – a folytonosan ugrásra kész, éber osztályharccal altatták el alakuló szépérzékünket. Megkövetem hát utólag a kismonográfia alanyát és tárgyát, elfogadva a szerző ítéletét, miszerint Miklóssy valójában egész életében nem is szocreál Grivicákat, hanem szürrealista lányokat és hegedűket festett. Így lesz jól – ne okoskodjam én holmi szerecsenmosdatásokkal. Utóvégre a művész kortársa, Létay Lajos költő is mellőzni képes a mindenre elszánt sztrájkoló tömeget, és a nőket állítja az életmű középpontjába Miklóssy Gábor képeihez címzett – Sümegi Györgynek ajánlott versében: „Miklóssy Gábor, Te jól láttad, / hogy életünk hosszán mit érünk, / megérdemelnénk glóriákat / mi is, annyi a szenvedésünk. // Sirató asszonyok seregje / áll köröttünk, Sába királynők, / Magdolnák röpítnek egekbe / anélkül, hogy megérdemelnők. // S a poklokra is csak ők mondják, / szabják ránk az ítéletet. / S mégis, ti, kárhozott Magdolnák / mért szeretünk úgy Titeket?!”

Sümegi György: Miklóssy Gábor – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009