2011. július 22., 09:202011. július 22., 09:20
Ez manapság a gond, ez a jelképes „előreköszönés” – közelmúltunknak a jelenkori recepciója. Micsoda vitákat kavarnak bizonyos események, köz- és magánszereplők, kimondott vagy csak hallani vélt igazságok és igaztalanságok…Valamivel talán könnyebb bizonyos alkotások befogadása, illetve elutasítása: szocreál – ez a legtöbbet mondó közhelyes ítélet. De mi van mögötte, előtte és utána? Ez a kérdés, megbirkózni is ezzel kell. Sümegi György már-már megmosolyogtatóan veselkedik neki a birokra kelésnek – a romániai szocreál egyik legemblematikusabb alkotójával, Miklóssy Gáborral.
A Kriterion Könyvkiadónál 2009-ben megjelent kismonográfiája mindenekelőtt tisztázási szándékból született, ám ez a tisztázás semmiképpen sem szerecsenmosdatás. Sümegi nem az én és az előttem járó nemzedék számára ír Miklóssy Gáborról, akiknek ez a név egyet jelentett a Grivica 33 (egy másik változat címe Vörös Grivica) hatalmas, tankönyvekben mondhatni kötelező módon szereplő (tehát alaposan didaktikus!) történelmi tablójával. A második világháború előtti, heroikus eseményekben tulajdonképpen nagyon szegényes román munkásmozgalom legtragikusabbját, az 1933-as bukaresti vasutassztrájkot választja témájául, amiben – valóban vagy csak a visszavetített legendárium szerint – az 50-es, 60-as évek feléig terjedő időszak mindenható pártvezére, Gheorghiu-Dej is részt vett.
A festmény az ő számára készült (megrendelésre, kérésre, sugallatra – nem tudom, ez most már nem is érdekes), s így vált a korszak zászlóshajójává. Santa Mariát is írhattam volna, ugyanis Sümegi György nagyon jól érzékelhetően minimalizálni akarja a Grivica jelentőségét. Amúgy valóban nagy teljesítmény volt ezt a hatalmas képet megfesteni, de vissza-visszatérően azt emlegetni, hogy Miklóssy egész életében befelé forduló, mélyen vallásos meditáló lett volna, az enyhén szólva túlzás. A Grivica anyagi biztonságot, a főiskolán tiszteletet parancsoló státust, az akkori viszonyok közt nemzetközi (a vasfüggönyön inneni) ismertséget jelentett, keleti kényelmet sugalló műterembelsőt és nem utolsósorban a sok-sok mesterhegedű beszerzésének lehetőségét.
Igen, a zene. Miklóssy művészetének, művészéletének másik nagy szerelme. Gyerekkori betegsége miatt hagyta abba a hegedülést, de a hegedű – úgy is mint tárgy, úgy is mint tiszta hangzás – soha nem hagyta el. Sőt, nagyon gyakran mérte össze a színek és a hangok „hangzását”. Egyik volt tanítványának, Gaál Andrásnak a visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy „egy elkezdett aktfestményemet nagyon megdicsérte. Tegye így félre ezt a vázlatot, és majd amikor nem tudja, hogy kell festeni, vegye elő. Nézze meg. Ez egy tiszta c-moll.” Egyébként nem véletlen, hogy éppen egy aktvázlattal kapcsolatban mondta Miklóssy ezt az ítéletet: Sümegi kismonográfiájának lehetett volna a címe az is, hogy Miklóssy aktjai. Képtervek, vázlatok, rajzok, festmények szólnak a női testről. Büszke volt arra, hogy mestere, Rudnay Gyula már másodéves korától őt kérte fel az aktbeállításokra. Gyönyörű, dinamikus mozdulatok. „A szépség domináns, hatalmas erő. A szépség az életigenlés fönntartója. A művészet az élet élésének meditációs, filozofikus formája. Élveztem a festékeket, a csendéleteket, az emberi test csodáját. A vágy szublimálódik. Képes-e a festő a dolgokat transzpozícióba látni. Az aktnál is színárnyalatokkal küszködöm, nem tagadom meg a teret, a fény-árnyékot” – vallotta meg Miklóssy egyik főiskolai előadásvázlatában.
A hegedűszó „színei” – a női test hajlékony, szívszorító molljai. Lehet, hogy a történelem a hibás: a mi nemzedékünk olyan korba született bele, amikor mondhatni tilos volt színeket meglátni, hangokat hallani – a folytonosan ugrásra kész, éber osztályharccal altatták el alakuló szépérzékünket. Megkövetem hát utólag a kismonográfia alanyát és tárgyát, elfogadva a szerző ítéletét, miszerint Miklóssy valójában egész életében nem is szocreál Grivicákat, hanem szürrealista lányokat és hegedűket festett. Így lesz jól – ne okoskodjam én holmi szerecsenmosdatásokkal. Utóvégre a művész kortársa, Létay Lajos költő is mellőzni képes a mindenre elszánt sztrájkoló tömeget, és a nőket állítja az életmű középpontjába Miklóssy Gábor képeihez címzett – Sümegi Györgynek ajánlott versében: „Miklóssy Gábor, Te jól láttad, / hogy életünk hosszán mit érünk, / megérdemelnénk glóriákat / mi is, annyi a szenvedésünk. // Sirató asszonyok seregje / áll köröttünk, Sába királynők, / Magdolnák röpítnek egekbe / anélkül, hogy megérdemelnők. // S a poklokra is csak ők mondják, / szabják ránk az ítéletet. / S mégis, ti, kárhozott Magdolnák / mért szeretünk úgy Titeket?!”
Sümegi György: Miklóssy Gábor – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!