
Ablonczy Balázs
Fotó: Heti Válasz
Visszautasítja a Romániában megjelent vádakat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület-kutatócsoportjának vezetője, reagálva a román közéletben és a sajtóban megjelent állításokra.
2017. május 02., 17:532017. május 02., 17:53
2017. május 02., 18:022017. május 02., 18:02
Ablonczy Balázs történész, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője az Mta.hu-nak kedden elmondta: a 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban a román közéletben és a román sajtóban olyan tudósítások és kommentárok jelentek meg, amelyek súlyos vádakat fogalmaztak meg a Magyar Tudományos Akadémián folyó kutatásokkal kapcsolatban. Az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot titkos kormányzati propagandával, a román állam ellen irányuló aknamunkával és szeparatista törekvések támogatásával vádolták meg.

A budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) határozottan visszautasít „minden olyan képtelenséget", hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg.
„A helyzet ezzel szemben az, hogy az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban, 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés.
– mondta az Mta.hu-nak Ablonczy Balázs történész, az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője.
A kutató elmondta: a csoport eddigi működése során workshopokat, konferenciákat szervezett, levéltári kutatásokat koordinált, forráskiadványokat és monográfiákat készített elő. Első kiadványa 2017. május végén jelenik meg, és a magyar békedelegáció 1920-as naplóját mutatja be, kommentált formában, bőséges képanyaggal és jegyzetapparátussal. A kutatócsoport működése, eredményei bárki számára követhetőek, magyarul és angolul a http://trianon100.hu oldalon és a kutatócsoport Facebook-oldalán.

A magyar kormány „románellenes propaganda-főosztályaként” állították be a bukaresti médiában a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
szóljon hozzá!