
Szívélyes találkozó. Trump és Hszi az együttműködés fontosságáról beszélt
Fotó: Facebook/Fehér Ház
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
2026. szeptember 25., 13:332026. szeptember 25., 13:33
Az, hogy Trump kiemelten kezeli Hszi látogatását, jól jelzi, hogy a világ jelenleg két, legnagyobb befolyású országáról van szó, amelyek számos kérdésben riválisnak számítanak.
A mostani találkozó középpontjában ugyanakkor éppen hogy az ellentétek elsimítása szerepelt – legalábbis a két vezető nyilatkozatai alapján.
A csütörtöki washingtoni Trump–Hszi-találkozó jelentősége elsősorban nem egy nagy geopolitikai megállapodás, hanem az amerikai–kínai kapcsolatok stabilizálásának kísérlete.
A tárgyalások után a két fél a kereskedelmi fegyverszünetet január 10-ig meghosszabbította, miközben több kérdésben – technológia, ritkaföldfémek, Tajvan és Irán – megmaradtak az alapvető nézetkülönbségek.
Az USA és Kína a világ két legerősebb gazdasági és katonai hatalma; kapcsolatuk romlása egyszerre jelentene gazdasági és biztonságpolitikai kockázatot.
A mostani találkozó azt mutatja, hogy Washington és Peking érdekelt a közvetlen párbeszéd és a konfliktusok kontrollálásában, még akkor is, ha stratégiai versengésük folytatódik. Az AP értékelése szerint a cél inkább egy „versengő stabilitás” kialakítása, nem pedig az ellentétek felszámolása.
Mindazonáltal a találkozó nem rendezte a legfontosabb stratégiai konfliktusokat.
A Reuters szerint nem született átfogó áttörés, és a legnehezebb kérdéseket későbbi tárgyalásokra hagyták.
Ebben a kérdésben nem született érdemi amerikai–kínai megállapodás.
Washington viszont azt szeretné, hogy Peking gyakoroljon nagyobb nyomást Teheránra. Kína ugyanakkor továbbra is jelentős gazdasági kapcsolatokat ápol Iránnal, és Peking nem vállalt olyan kötelezettséget, amely lényegesen korlátozná ezeket.
Vagyis Irán ügyében inkább az álláspontok közeledéséről folytatott párbeszéd történt, nem közös amerikai–kínai stratégia kialakításáról.
Tajvan ügyében még kevésbé beszélhetünk áttörésről.
Hszi ismét egyértelművé tette Peking álláspontját, miszerint
Az Egyesült Államok nem tett olyan kötelezettségvállalást, amely feladná Tajvan támogatását. A Tajvannak szánt amerikai fegyvercsomag kérdése ugyanakkor továbbra is fontos alku- és feszültségpont Washington és Peking között.
Az enyhülésről szólt a helyi idős szerint csütörtök esti, európai idő szerint péntek hajnali fehér házi díszvacsora is.
Azi állami díszvacsorán mind Donald Trump, mind Hszi Csin-ping a kapcsolatok stabilizálását és a két ország együttműködését hangsúlyozta, miközben a konkrét vitás kérdéseket inkább a napközbeni tárgyalásokra hagyták.
Donald Trump – aki az épülő új báltermet is megmutatta vendégeinek –
Hangsúlyozta, hogy az amerikai–kínai együttműködésnek a kereskedelemben, a biztonságban, a mesterséges intelligencia – amit Trump az AI veszélyességével kapcsolatos viták miatt következetesen csak szuperintelligenciaként emleget –és a technológia területén is hosszú távú alapot kell teremtenie.
Hszi Csin-ping még erősebben a hosszú távú együttműködés és a történelmi amerikai–kínai kapcsolatok gondolatára épített.
Szerinte Kína felemelkedése és Trump „Make America Great Again” programja nem szükségszerűen ellentétes célok, hanem egymást erősíthetik.
Hszi fő üzenete az volt, hogy a két nagyhatalomnak el kell kerülnie az úgynevezett Thuküdidész-csapdát, vagyis azt, hogy a növekvő kínai és amerikai rivalizálás katonai konfliktushoz vezessen.
A beszédek alapján a vacsora a konfrontáció helyett a kiszámíthatóbb, stabilabb versengés és együttműködés politikai keretét próbálta megteremteni.
Vagyis a washingtoni Trump–Hszi-találkozó inkább stabilizációs, mint béketeremtő csúcstalálkozó volt. A legfontosabb eredmény az, hogy a két nagyhatalom nem engedi, hogy a kereskedelmi, technológiai, iráni és tajvani konfliktusok teljes körű amerikai–kínai konfrontációvá váljanak.
Ez a világgazdaság és a nemzetközi biztonság szempontjából mérséklő tényező, de nem született olyan megállapodás, amely önmagában érdemben megváltoztatná a jelenlegi helyzetet.

Egyes országok kísérletei a globális ügyek gyarmati korszak szellemében való uralmára kudarcot vallottak, de a világot az a veszély fenyegeti, hogy visszatér a „dzsungel törvényéhez” – szögezte le szerdán Oroszország és Kína egy közös nyilatkozatban.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
szóljon hozzá!