
Hogyan tovább? Putyin Egységes Oroszország Pártja növelte erejét, a kérdés most az, hogy az elnök ezt a háború eszkalálására használja-e ki
Fotó: Orosz elnöki hivatal
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
2026. szeptember 22., 17:242026. szeptember 22., 17:24
A kérdés az, mire használja Putyin a megkérdőjelezhető tisztaságú választások eredményét, egyes félelmek szerint ugyanis újabb mozgósítást rendelhet el az ukrajnai háborúban megfogyatkozott emberállomány pótlására.
A Reuters emlékeztet: Putyin a háromnapos Állami Duma-választást – amely az első volt azóta, hogy Oroszország 2022 februárjában háborút indított Ukrajna ellen – a háború iránti támogatás próbájaként értelmezte.
Ugyanakkor néhány regionális parlament és kormányzó megválasztására is sor került.
A szavazatok több mint 95 százalékának összeszámlálása után Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke közölte, hogy
Az Egységes Oroszország várhatóan 355 mandátumot szerez, azaz a 450 fős Duma közel 80 százalékát fogja ellenőrizni, beleértve az egyes választókerületek eredményeit is. Ezzel megőrizné alkotmányos többségét, ami lehetővé teszi számára, hogy más pártok támogatása nélkül fogadjon el törvényeket és kezdeményezzen alkotmánymódosításokat.
Ez egyben minden idők legjobb eredménye is lenne, meghaladva a 2016-os 343 mandátumos rekordot.
Az Igazságos Oroszország párt szűken, de átlépte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
Csecsenföldön Ramzan Kadirovot, Putyin közeli szövetségesét közel 100 százalékos hivatalos eredmény mellett újraválasztották vezetőnek, immár ötödik ciklusára.
Pamfilova szerint az oroszországi 111 millió választópolgár körében elért részvételi arány rekordot jelentett a választáson, amely a szavazás utolsó napján, vasárnap Moszkvát ért súlyos ukrán dróncsapás ellenére is folytatódott.
A Jabloko, Oroszország egyetlen bejegyzett háborúellenes pártja, országos szinten egyetlen mandátumot sem szerzett.
Novgorodban azonban, Moszkvától északnyugatra mintegy 480 km-re úgy tűnik, egy százalékponttal átlépte az 5%-os küszöböt, így bejutott a regionális parlamentbe.
A választások után felmerül a kérdés, hogy a Kreml elindít-e, és ha igen, mikor és milyen formában egy új mozgósítási hullámot, ahogy arra az ukrán kormány korábban figyelmeztetett.
Oroszország továbbra is elkötelezett a Donyeck megye teljes elfoglalása mellett, és a Kreml ezt 2026 végéig szeretné megvalósítani, míg az orosz hadsereg – ukrán tisztségviselők szerint – 2027 márciusára igyekszik kitolni a határidőt – mutat rá a Kyiv Independent.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz vezérkar arra készül, hogy 2026-ban és 2027-ben egyaránt mintegy 300 000 főt mozgósítson.
Ezek a katonák kiegészítik azt a körülbelül 400 000 főt, akiknek évente be kell vonulniuk pusztán a haderő pótlására – nyilatkozta egy magas rangú ukrán tisztviselő a Kyiv Independentnek.
A szerződéses toborzás eközben lelassult: idén január és augusztus között körülbelül 234 000 ember írt alá szerződést, szemben a 2025-ös azonos időszakban regisztrált mintegy 260 000 fővel.
Moszkva azonban nagyjából ugyanolyan ütemben meríti ki az emberállományát, ahogyan azt pótolni is tudja.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusban kijelentette, hogy Oroszország 2026 eleje óta közel 225 500 fős veszteséget szenvedett.
Az ukrán hatóságok becslése szerint
Ugyanakkor a számokat nehéz függetlenül ellenőrizni, mivel egyik fél sem teszi közzé a veszteségadatait.
Putyin 2022-es első részleges mozgósítási bejelentése a legnagyobb belföldi ellenreakciót váltotta ki a háború ellen, és több százezer oroszt késztetett arra, hogy elhagyja az országot.
Ezúttal az ügyet jól ismerő források egy széttagoltabb folyamatra számítanak, amely a tartalékosokra nehezedő nyomást, a szerződéses toborzás folytatását és egyéb intézkedéseket ötvöz, anélkül, hogy mobilizációs bejelentésre lenne szükség.
„Félmegoldásokat fognak keresni, és minden egyes lépést külön indokolni fognak” – mondta Artem Kliga ügyvéd és a Lelkiismereti okokból szolgálatot megtagadók mozgalma jogi osztályának vezetője – ez egy száműzetésben működő független orosz civil szervezet, amely segít az orosz állampolgároknak a sorozás törvényes elkerülésében.
A Kreml eközben határozottan cáfolta mozgósítási terveket.
Szeptember 1-jén Putyin „nonszensznek” nevezte a közelgő mozgósításról szóló híreket, miután Dmitrij Peszkov szóvivő augusztus 25-én „koholt történeteknek” minősítette azokat, amelyeket Ukrajna terjesztett Oroszország belső destabilizálása céljából.
A Kremlnek még el kell döntenie, hogy a vezérkar kérésének mekkora részét hajlandó jóváhagyni, valamint az időzítésről is – közölte a Kyiv Independenttel névtelenséget kérve egy, a kérdést jól ismerő ukrán védelmi forrás.
„Ha a szám kezelhető, akkor rejtve maradhat. Ha jelentős, akkor nem fogják tudni elrejteni” – mondta.
A jelenleg is folyó önkéntes szerződéses toborzás valószínűleg továbbra is az egyik fő módja marad annak, ahogyan Oroszország feltölti hadseregét.
A rendszer már most is minden korosztályt és társadalmi réteget érint: diákokat, sorozottakat, idősebb férfiakat, anyagi nehézségekkel küzdőket, külföldieket és foglyokat.
Az ukrán katonai hírszerzés szerint
A CNN rámutat: a választást – amelyen 49 ukrajnai háborús veterán nyert mandátumot – valószínűleg arra fogják felhasználni, hogy bizonyítsák: Oroszország katonáit jövedelmező politikai pozíciókkal jutalmazza, ezzel ösztönözve az önkéntes toborzást.
Ennek ellenére néhány óvatos, katonai szolgálatra alkalmas korú orosz, attól tartva, hogy a helyzet hirtelen megfordulhat, minden esetre igyekszik elhagyni az országot, tudatában annak, hogy az új katonák iránti sürgető igény végül felülkerekedhet a Kreml azon törekvésén, hogy elkerülje a közvélemény felháborodását.
Fokozódnak az aggodalmak a közelgő további intézkedésekkel kapcsolatban is – az Ukrajnában indított újabb katonai offenzívától a belföldi társadalmi és gazdasági ellenőrzés további szigorításáig –, mivel a Kreml úgy érzi, hogy a parlamenti választások egyértelmű eredménye új cselekvési felhatalmazást adott neki.
Független orosz források szerint már hónapok óta készülnek egy esetleges újabb mozgósításra: regionális mozgósítási gyakorlatokat tartottak, fejlesztették a hadkötelesek elektronikus nyilvántartását, és a munkáltatókat is emlékeztették a katonai nyilvántartási kötelezettségekre.
A fő probléma a katonai utánpótlás. A szakértők egy része szerint
Ráadásul a Kremlnek vannak alternatívái a klasszikus mozgósítással szemben: magasabb szerződéses bérekkel, regionális toborzási prémiumokkal, adminisztratív nyomással és más, fokozatosabb módszerekkel is növelheti a hadsereg létszámát.
A szakértők szerint éppen a mozgósítás magas társadalmi és politikai költsége az egyik legerősebb visszatartó tényező.
Egy augusztusban 26 Oroszország-szakértő bevonásával végzett felmérés szerint jelentős esélye van egy új mozgósítási hullámnak 2026 végéig, de a szakértők nem tekintették azt biztosnak.
A mozgósítás mellett leggyakrabban a magas veszteségeket, a katonai létszámhiányt és a háború kompromisszum nélküli folytatását említették;
A választás után tehát a legfontosabb kérdés nem az, hogy „akar-e” a Kreml több katonát, hanem az, hogy a jelenlegi toborzási rendszer képes-e ezt biztosítani.
Ha nem, az újabb mozgósítás valószínűsége jelentősen emelkedik.
Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett
Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
„Oroszország (…) számos dízelüzemét lebombázták, és legalábbis átmenetileg működésképtelenné váltak. Ezt az értelmetlen és véget nem érő háborút Ukrajnával le kell zárni. Az egész világ szenved, miközben havonta 25 ezer ember, többségük katona, veszti életét” – írta az amerikai elnök.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en reagálva Trump bejegyzésére közölte, hogy Ukrajna kész tenni a háborús helyzet enyhítéséért, és egyeztet partnereivel az ezzel kapcsolatos diplomáciai javaslatokról.
Az ukrán államfő egyetértett Trumppal abban, hogy a háborút meg kell állítani, és hangsúlyozta, hogy Ukrajna az orosz invázió első percétől kezdve a békére törekedett.
„Már többtucatnyi diplomáciai javaslatot tettünk arra, hogy miképpen lehet méltó módon véget vetni ennek a háborúnak, szavatolni a biztonságot és megakadályozni az újabb orosz inváziókat. Jelenleg is tart a párbeszéd Trump elnökkel és az Egyesült Államokkal” – közölte Zelenszkij. Hozzátette, hogy a napirenden lévő javaslatok között szerepel az orosz támadások megállítása az ukrán energetikai létesítmények, a létfontosságú infrastruktúra és az élelmiszerexport ellen.
„Ukrajna energetikai ágazatának, létfontosságú infrastruktúrájának vagy élelmiszerexportjának többé nem szabad orosz célpontnak lennie, és ha ez teljesül, akkor mi megtesszük az enyhülést célzó megfelelő lépéseket. Léteznek megvalósítható megoldások” – hangsúlyozta.
Kijelentette, hogy országa egyeztetni fogja ezeket a javaslatokat partnereivel, már az ENSZ Közgyűlésének e heti New York-i csúcsszintű ülésszakán.
„Többé nem lesz olyan, hogy csak a megtámadott ország szenved el veszteségeket. Mára olyanná alakultak a háborúk, hogy az agresszor is veszít, ami a technológia fejlődésének tudható be. Az országok vezetésének képeseknek kell lenniük biztosítani az enyhülést, a biztonságot és a békét, és képesek is rá” – tette hozzá.
Zelenszkij és Trump vasárnapi telefonbeszélgetésük alkalmával megállapodott abban, hogy a héten személyesen is találkoznak az ENSZ-közgyűlés ülésszakának helyszínén – fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Halottjai és sebesültjei is vannak az éjszakai orosz légicsapásoknak Ukrajnában
Dnyipróban ketten meghaltak, hatan pedig megsebesültek az eddigi adatok szerint a keddre virradóra éjszaka végrehajtott orosz légitámadásban, Kijevben egy többszintes lakóházat ért találatban öt ember sebesült meg. Több településen lakóházak, ipari és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg – jelentették az illetékes ukrán hatóságok.
Olekszandr Hanzsa, Dnyipropetrovszk megye katonai kormányzója arról számolt be a Telegramon, hogy a megyeszékhelyen egy iparvállalatot ért orosz rakétatámadás keddre virradó éjszaka, a romok alatt még emberek lehetnek, így az áldozatok száma nem végleges. Az orosz csapatok egyidejűleg mértek csapásokat Dnyipro, Krivij Rih és Pavlohrad iparvállalataira – közölte a megyevezető.
Kijev Darnyickij kerületében négy többszintes lakóházban keletkeztek károk az éjszakai légicsapásokban, az egyik épület földszinti lakásai részben megsemmisültek, öt lakos megsebesült – jelentette az ukrán főváros ügyészsége a Facebookon. Háborús bűncselekmények elkövetése miatt nyomozás indult.
Orosz dróntámadás ért több Mikolajiv megyei települést, a Voznyeszenszkiji járásban egy hároméves kisfiú meghalt, a Bastanszkiji járásban pedig négy férfi megsebesült, egyikük állapota rendkívül súlyos – számolt be a megyei katonai közigazgatási hivatal a Facebookon.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg meg nem nevezett számú hajóelhárító és ballisztikus rakétával, valamint 4 szárnyasrakétával, 8 Banderol típusú cirkálólőszerrel és 212 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.
Az előzetes adatok szerint a légvédelemnek egy szárnyasrakétát, 8 cirkálólőszert és 177 drónt sikerült megsemmisítenie. Huszonkét helyszínen drónok és rakéták becsapódását rögzítették, további négy esetben pedig a lelőtt támadóeszközök roncsainak lezuhanását jelentették.
Ukrán ipari létesítményekre mért tömeges csapásról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
Tömeges csapás mért az orosz hadsereg ukrán kohászati, vegyipari, üzemanyag- és energiaipari, valamint hadiipari vállalatokra, továbbá a kikötői infrastruktúrára Kijevben, Dnyipropetrovszk, Poltava és Odessza megyében – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint az orosz légvédelem az éjjel 297 ukrán repülőgéptípusú drónt lőtt le 15 régió felett. Vjacseszlav Fedoriscsev kormányzó közölte, hogy a szamarai régió polgári infrastruktúrájában károkat okozott a több tucat drónnal végrehajtott éjszakai dróntámadás, amelynek célpontjai ipari létesítmények voltak.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
szóljon hozzá!