A legutóbbi eklatáns példa minderre a sepsiszentgyörgyi zászlómizéria: a Kovászna megyei önkormányzati székház üléstermét gond nélkül díszítheti a világ bármelyik országának, régiójának lobogója (ahogy jelen esetben díszíti is a német, az izraeli és az amerikai), kivéve a magyar és a székely zászlót. Ráadásul mindez nemcsak egy ízig-vérig magyar- és székelyellenes szervezet szerint van így rendjén, hanem az elvileg független román igazságszolgáltatás ítélete alapján is.

Hasonló értetlenkedés fogja el az embert a magyar és a székely zászlóhoz hasonlóan üldözötté vált „Községháza” felirat kálváriája láttán. A székelyföldi Korond esetében ugye gigantikus bírság született a polgármesteri hivatalon magyarul is feltüntetett „Községháza” feliratért, eközben a Brassó megyei Vidombák polgármesteri hivatalán maradhat a román Primăriával együtt megjelenített német Rathaus (városháza) felirat. Sőt ugyanott szabadon loboghat a város zászlaja is, és nem számít, hogy kísértetiesen hasonlít Ausztria állami lobogójára.

Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a román hatóságok, az igazságszolgáltatás kettős mércét alkalmaz a romániai magyar közösséggel, annak jelképeivel, felirataival, anyanyelvhasználati jogaival szemben. A kérdés csak az, hogy ebben a helyzetben ki segíthet az erdélyi magyarokon, illetve milyen megoldással lehetne véget vetni a magyar jelképek, feliratok elleni hadjáratnak. Nos illúziórombolás ide vagy oda, sajnos az eddigi jelek szerint például az Egyesült Államokra nemigen számíthat a közösség, kisebbségi kérdésekben ugyanis a tengerentúli nagyhatalom is hajlamos a kettős mércére. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége nemrég – teljes joggal – kemény hangon elítélte a Huşi városának zsidó temetőjében történt sírkőrongálást, sajnos azonban nem született ugyanilyen állásfoglalás a diplomáciai képviselet részéről, amikor tavaly novemberben a szatmárnémeti katolikus, a napokban pedig a zilahi református temetőben történt hasonló vandál cselekedet. Igaz, hogy az amerikai külügyminisztérium által az emberi jogok állapotáról évente kibocsátott romániai jelentésben említést tesznek a magyar hivatali anyanyelvhasználat korlátozásáról és a kisebbségektől elvett ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedéséről, ennél tovább azonban nem mennek a washingtoni hatóságok a legnépesebb romániai nemzeti kisebbség jogainak bővítése, valamint szavatolása érdekében.

Azt is tapasztaljuk, hogy az Európai Bizottság sem igen hajlik kiállni az őshonos nemzeti kisebbségek mellett, éppen ezért jelenthetne áttörést e téren, ha sikerülne törvényerőre emelni a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést. Egy globális, uniós kisebbségi jogszabály – amely kötelező érvényű lenne Romániára is – elfogadtatása azonban hosszú évekbe telik, emiatt lenne égetően szükséges itt, Romániában kodifikálni a kisebbségi jogokat. Akár a több mint egy évtizede elfektetett kisebbségi törvény parlamenti megszavazásával, akár más törvénymódosítás révén, de egyszer s mindenkorra rendezni kell a székely és a magyar zászló, a magyar feliratok használatának ügyét, az RMDSZ-nek erre kellene fordítania a román kormánykoalícióval ápolt kapcsolatából származó tőkéjének jelentős részét.

Ezeknek a kérdéseknek a törvénybe foglalása nélkül garantáltan folytatódnak a hivatásos feljelentő által a magyar szimbólumok ellen kezdeményezett perek, mi pedig háboroghatunk a leplezetlen kettős mérce fölött. No, és persze rendezhetjük a megannyi pénzgyűjtő kalákát a jelképhasználat miatt kiszabott bírságok kifizetésére.