Rostás Szabolcs
2026. június 23., 08:592026. június 23., 08:59
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Mindezt annak kapcsán állapítottuk meg, hogy Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, az államfő pedig ezután Adrian Veștea liberális alelnököt bízta meg a feladattal.
Nem kellett ahhoz túlzott politikai éleslátás, hogy megjósoljuk: eleve hamvába holt ötlet parlamenten kívüli párt vezetőjét jelölni miniszterelnöknek, majd mindezt folytatni árulásra, az oszd meg és uralkodj elvére alapozva. Már rögzítettük, nem ismételjük meg, hogy Nicușor Dan többek között Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő és az általa irányított Nemzeti Liberális Párt (PNL) térdre kényszerítése érdekében választotta a Veștea-manővert.
Nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszak zaklatott politikai fejleményeinek legnagyobb vesztese Nicușor Dan. A megannyi politikai tévedésen, kínos bizonytalankodáson túlmenően a román államfő a saját maga meghúzta vörös vonalakat is átlépte.
Habár többször leszögezte, hogy nem fogad el olyan kormánytöbbséget, amelynek részese az általa Nyugat- és Európa-ellenesnek tekintett Románok Egyesüléséért Szövetség, vagy amely az AUR támogatásával jönne létre, szemet hunyt afölött, hogy bábja a szélsőségesen nacionalista alakulat kegyeit keresi. Ami enyhe kifejezés, hiszen
Hol is van a Dan által annak idején vizionált-ígért becsületes Románia, amelynek hívószavával sikerült történelmi választási fordítást végrehajtania Bukarest egykori főpolgármesterének az AUR-vezérrel szemben? Súlyos baklövéseivel az államfő nemcsak azt bizonyította, hogy képtelen úrrá lenni a hetek óta húzódó politikai válságon, de összejött neki az a bravúr, hogy egy év elteltével erkölcsileg elveszítette az egykori ellenfelével szemben már megnyert választást.
Simion macska-egér játékot űzött Adrian Veșteából, elhitetve vele, hogy támogatásának köszönhetően miniszterelnök lehet. Az igazi célpont azonban a Cotroceni-palota lakója volt, akit rendkívül kényelmetlen helyzetbe sodort az AUR-t szalonképes politikai alakulattá előléptető bábjának bukása. Vagy ahogy az RMDSZ elnöke fogalmazott a bizalmi szavazás előtti felszólalásában: „a gonosz banalizálása”.
(Ezt az elméletet látszott megerősíteni az is, hogy kiderült: az egyik titkosszolgálat parancsnoka is jelen volt, amikor a napokban Brüsszelben egyeztetett „puccsista” liberálisokkal). A természetes az volna, ha újraindítaná a konzultációt a parlamenti pártokkal egy kormánytöbbség kialakítása érdekében, amelyről egyre inkább úgy fest, hogy csakis kisebbségi lehet.
Ha a mostani válságos időszak és merev politikai álláspontok közepette valami reménnyel kecsegtet, az az, hogy a PSD és a PNL is hajlandónak mutatkozik a kompromisszumra. Mivel a hétfői kormányalakítási kudarc Sorin Grindeanu alakulat számára is arcpirító vereség, az első számú opció az, hogy a PNL, az USR és az RMDSZ részvételével jöhet létre kisebbségi kabinet, amelyre Ilie Bolojan már javaslatot tett; az ügyvivő kormányfő amúgy is megerősödve jött ki a Veștea-féle próbálkozás fiaskójából és a PNL megtorpedózásának kísérletéből.
Ne feledjük: egy második miniszterelnök-jelölt parlamenti bukása nyomán megnyílna az út a parlament feloszlatása és az előre hozott választások előtt. Éppen ez a körülmény diktálja, hogy a következő kormányalakítási kísérletet siker koronázza, a kilátások azonban nem túlkecsegtetőek annak ismeretében, hogy a lázas kompromisszumkeresés közepette a jelek szerint Nicușor Dan alaposan kompromittálódott.
Balogh Levente
Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.
Balogh Levente
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?
Páva Adorján
Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.
Balogh Levente
Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.
Rostás Szabolcs
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.
Kiss Judit
Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.
Makkay József
Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.
szóljon hozzá!