
Igaz vagy hamis? Simion szerint egy államfői tanácsadó megkereste hétfőn, az elnöki hivatal cáfol
Fotó: George Simion/Facebook
Nicușor Dan államfő egyik tanácsadója megpróbálta meggyőzni George Simiont, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, hogy szavazzon bizalmat az Adrian Veștea vezette kormánynak a hétfő esti parlamenti szavazáson – ezt maga Simion állította szerdán.
2026. június 25., 10:182026. június 25., 10:18
Az elnöki hivatal cáfolta a Simion által megfogalmazott vádakat.
Az AUR elnöke a Marius Tucă Show-ban azt állította: hétfőn jelentős nyomás nehezedett rá „a hatalmi körökhöz kapcsolódó személyek” részéről, akik közölték vele, hogy az elnöki hivatal azt szeretné, ha az AUR a szavazáson támogatná az Adrian Veștea által javasolt kormányt.
Elmondása szerint
„Hétfőn egész nap, egészen a sajtótájékoztatóig, tucatnyi telefonhívást kaptam olyan emberektől, akik azt állították, hogy kapcsolatban állnak a hatalmi körökkel, a Cotroceni-palotával, a Victoria-palotával )az elnöki, illetve a kormánypalota – szerk. megj.) és így tovább, és azt mondták nekem: »Nicușor azt akarja, hogy szavazzatok bizalmat a kormánynak«” – fogalmazott Simion.
Elmondta, hogy azok a személyek, akik meg akarták szerezni az AUR támogatását a liberális párti Adrian Veștea által javasolt kormány számára, azt sugallták, hogy az AUR is része az „állami hatalmi struktúrának”.
„Több fontos személy is felhívott minket, akik azt mondták, hogy ennyi, így van, mi is részesei vagyunk az állami hatalmi struktúrának. A szavazatot akarták, de ingyen akarták, hogy úgy mondjam, anélkül, hogy az AUR a kormányzat része lenne, anélkül, hogy az AUR a hatalom része lenne” – mondta az AUR vezetője.
„Felhívott egy elnöki tanácsadó. Felhívott. 21:15-kor. De semmilyen módon nem erősítette meg, hogy Nicușor Dan egyetért azzal, hogy mi is részesei legyünk” – árulta el az AUR vezetője.

Hétfőn késő este megkezdődött a kétkamarás bukaresti parlament ülése, napirendjén az Adrian Veștea miniszterelnök-jelölt által javasolt kormányról szóló szavazással.
Mint arról beszámoltunk, Simion attól tette függővé a kormány esetleges támogatását, hogy Veștea tárgyaljob vele a bizalmi szavazás előtt, valamint hogy Dan elnök tisztázza az AUR-ral kapcsolatos álláspontját, miután az elnök korábban szélsőséges pártnak nevezte az AUR-t.
Simion találkozott Adrian Veșteával, azonban a bizalmi szavazás során az AUR képviselőivel együtt elhagyta a termet, kijelentve: „Nem fogom egyetlen kollégámat sem arra kényszeríteni, hogy így vagy úgy szavazzon, de én és minden olyan ember ebben a teremben, aki nem áruló, felállunk, és elhagyjuk ezt a termet”.
Mint ismeretes, ennek nyomán a Veștea-kormány nem kapta meg a bizalmat. 212 szavazatot adtak le, ebből 189 „igen” és 23 „nem” volt. A kormány megszavazásához 233 szavazatra lett volna szükség.
„A román elnöknek nincs tudomása arról a beszélgetésről, amelyre Simion úr utal. Kizárt, hogy az államfő bármely tanácsadóját is megbízta volna azzal, hogy tárgyalásokat folytasson a politikai pártok vagy a parlamenti frakciók képviselőivel a parlamentben való többség megszerzése érdekében” – közölte az elnöki hivatal.

Bár Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök kész megvizsgálni az AUR által szorgalmazott gazdasági intézkedéseket, George Simion szerint pártja egyelőre nem támogatja az új kabinet beiktatását.
Megvan az eredménye a rendőrség szemléletváltásának: immár csaknem 2000 agresszív sofőrt szankcionált a közlekedésrendészet a forgalomban részt vevő állampolgárok bejelentései nyomán.
Raluca Turcan képviselő hétfőn kezdeményezte, hogy indítsanak vitát a kínai TikTok közösségi felület esetleges betiltásáról Romániában, miután egy hamis információ elterjedése miatt ért támadás egy mentőautót Kolozs megyében.
A Dunán végrehajtott intézkedések hatása nem volt tartós, ezért fel kell készülnünk arra az esetre is, ha a cernavodai atomerőmű 2. blokkja rövid ideig nem működne – jelentette ki az RFI-nek Cristian Buşoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csakis olyan szakértői kormányt hajlandó támogatni, amely tagjai valóban nem kötődnek egyetlen párthoz sem – szögezték le a párt vezetői.
Elfogadhatatlannak nevezte Raed Arafat, a DSU vezetője a Kolozs megyei mentősök elleni támadást, amit egy TikTokon terjesztett, „gyerekrabló fekete mentőről” terjedő rémhír váltott ki. Radu Miruță az ál- és rémhírek korlátozását sürgette.
Egyelőre nem függeszthetik fel azoknak a járművezetőknek a jogosítványát, akik nem fizetik be a közlekedési bírságaikat.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a cernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Péntek éjszaka, 01:00 óra körül befejeződött a második uszály elsüllyesztése a Duna vízhozama egy részének a Bala-ágba történő átirányítását célzó beavatkozás keretében – tájékoztatott szombaton az Országos Vízügyi Igazgatóság.
A pártok között elvi megállapodás született arról, hogy Románia újra konkrétan vállalja az euró bevezetésének célkitűzését – szögezte le Nicușor Dan államfő.
1 hozzászólás