Új irányra van szüksége Európának – hangoztatta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén tartott évértékelő beszédében, ahol kifejtette, nem a múlt eszközeivel kell megoldani a jövő problémáit.
A kétezer milliárd dolláros piacot egybefogó AEC, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) gazdasági közössége 2015 legvégén kezdheti meg működését – jelentette be tegnap az ASEAN főtitkársága.
Egymilliárd felett lesz a világon azoknak a száma, akik turistaként ellátogattak egy másik országba – közölte előrejelzését az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO).
Megmenekült az euró, miután tegnap a karlsruhei alkotmánybíróság arról határozott, hogy Németország részt vehet az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerben (ESM), de biztosítani kell, hogy nem hárul rá nagyobb teher az eredetileg tervezett 190 milliárd eurónál.
Belga állampolgárságért folyamodott a Louis Vuitton, Moet és Hennessy márkákat birtokló konszern vezére és főrészvényese, miután húszmilliárd eurós illeték- és adóemelést jelentett be vasárnap esti tv-beszédében a francia államfő – az összegből tízmilliárd az állampolgárokat, tízmilliárd pedig a vállalatokat sújtja.
Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak.
Az Európai Bizottság nem tisztességes a Gazprommal – reagált az orosz cég elleni versenyfelügyeleti vizsgálat indítására a Gazprom elnökhelyettese egy hétfői telefonkonferencia során. Alekszandr Medvegyev, aki a Gazprom Export vezérigazgatója is egyben, úgy fogalmazott: az Európai Bizottságnak „vaj van a fején”.
Fotovoltaikus parkot létesít Szatmárnémeti határában egy olasz befektető. A beruházó a várostól körülbelül 3-4 kilométernyire, a nagykárolyi út mentén fekvő 3,6 hektáros telkéből 2,6 hektárnyin alakítaná ki a fotovoltaikus parkot, a fennmaradó egy hektárra pedig szolgáltatással kapcsolatos tevékenységek engedélyezését kérte.
Az euróövezeti válság most már az Európai Unió egészét veszélyezteti – szögezte le a Financial Timesnak adott interjúban Soros György, aki ugyanakkor keményen bírálta a németeket. A magyar–amerikai nagybefektető a londoni gazdasági napilap tegnapi kiadásában közölt interjúban megismételte azt az álláspontját, hogy Németország – a legnagyobb eurógazdaság – vagy vállalja a vezető szerepet az euróövezeti válság megoldásában, vagy el kellene...
Kételyekkel fogadták a nemzetközi hitelezők a legújabb görög megtakarítási programot, az ellenzék és a szakszervezetek ugyanakkor tüntetéseket és egyéb tiltakozó akciókat jelentettek be a tervezett megszorítások ellen.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, „rossz megállapodást” kössön a Nemzetközi Valutalappal (IMF).
Tüntetések kezdődtek szombat este Görögország „északi fővárosában”, Thesszalonikiben az újabb, tervezett megszorító intézkedések ellen a fő szakszervezeti tömörülések és a baloldali ellenzék szervezésében.
Literenként öt banival emelte a benzin árát szombaton a Petrom, az autótulajdonosoknak így mostantól legkevesebb 6,24 lejt kell fizetniük egy liter üzemanyagért. A vállalat ezúttal nem módosította a gázolaj árát.
Nem kell két biztosítást kötniük azoknak a személyeknek, akik a kötelező lakásbiztosításon kívül további veszélyekkel szemben is védenék lakásukat – jelentette be a Katasztrófák Elleni Biztosítási Pool (PAID).
„Ezen az áron, így nem kell” biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól – jelentette be a Fidesz–KDNP-frakció döntését csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Nagyszabású tiltakozó megmozdulásokkal fenyegetőznek a Zsil-völgyi bányászok, mivel az illetékes minisztériumok nem biztosítják a bírósági úton is elnyert tíz százalékos béremelésükhöz szükséges összegeket. A vájárok erre a hónapra már megemelt béreket kellene kapjanak.