Tizenhét telek 25 évre szóló koncesszióba adására írt ki nyílt versenytárgyalást a nagyváradi önkormányzat tulajdonában lévő Eurobusiness ipari park vezetősége, számítva arra, hogy azok mind elkelnek majd a június 26-ai nyílt árverésen.
2013. június 12., 11:412013. június 12., 11:41
„A honlapunkon található szándéknyilatkozatot már korábban is többen kitöltötték, van tehát igény ezekre a parcellákra\" – magyarázta lapunknak Delia Ungur, a vállalat igazgatója. Szerinte a már kialakított infrastruktúra, valamint a kedvező haszonbér és az adókedvezmények miatt megéri kiköltöztetni a vállaltokat.
Amióta 2008-ban átadták a Magyarország felé vezető Borsi út körül kialakított 1-es számú ipari parkot, a létesítmény folyamatosan bővül. Jelenleg hetvenszázalékos a telítettsége, míg a kisebb, 2-es számú ipari parkot – amelyik az Ogorului környékén terül el – hatvan százalékban foglalták el a cégek. Előbbiből most hat, míg utóbbiból tizenegy parcellát bocsátanak árverésre négyzetméterenkénti 8 eurós kikiáltási áron. A telkek mérete változó: a legkisebb 3000 négyzetméter, de akad kéthektáros parcella is. Ezek koncesszióba vételére olyan vállalkozások pályázhatnak, amelyek nem halmoztak fel adóságot az állammal szemben.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen cégeket látnának szívesen az ipari parkban, Delorean Gyula városi tanácsos lapunknak elmagyarázta: azt nehéz lenne megmondani, hogy jelenleg könnyű- vagy nehéziparra van inkább szükség. „Nagyváradnak elég jelentős stratégiai vállalkozásokkal volt szerencséje szerződést kötni, ez nyilvánvalóan nem mehet így a végtelenségig\" – magyarázta az RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki szerint most az a legfontosabb, hogy sikerült megoldaniuk a munkaerőképzést. Amint arról lapunk korábban már beszámolt, a nagyváradi ipari park cégeivel együttműködésben öt szakiskolai osztályt indítanak a megyeszékhelyen, a diákok oktatási költségét pedig rendhagyó módon épp ezek a multinacionális vállalkozások finanszírozzák.
Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.
A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
szóljon hozzá!