Hirdetés

Görög televíziós dráma újságírósztrájkkal

Görögország valamennyi újságírója sztrájkba lépett tegnap reggel, miután előző nap az athéni kormány nagy megdöbbenésre bejelentette, hogy takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) működését.

Hírösszefoglaló

2013. június 13., 09:452013. június 13., 09:45

Közép-európai idő szerint reggel 7 órától egyetlen rádió- és televízióállomás sem sugároz híreket. „Addig fogunk sztrájkolni, amíg a kormány vissza nem vonja döntését\" – jelentette be Dimitrisz Trimisz, az Athéni Lapszerkesztők Szövetségének (ESZIEA) elnöke. A sztrájk miatt ma egyetlen újság sem jelenik meg az országban, ahol tegnapra virradóra egymás után álltak le az állami televízió műsorai – a műsorvezetők élő adásban búcsúztak egymástól –, és a közszolgálati rádióállomások is beszüntették adásukat. A bejelentés hírére kedden este több ezren tüntettek az athéni tévészékháznál. „Az életünket adtuk, hogy jó műsort csináljunk. Sokan november óta nem kaptak fizetést, mégis keményen dolgoztak, most pedig egyszerűen kirúgják őket\" – mondta egy nő, aki 13 éve dolgozik az adónál.

Szimosz Kedikoglou, a görög kormány szóvivője közölte, a közszolgálati csoporthoz tartozó három tévé és négy rádió 2500 alkalmazottjának munkaviszonyát addig függesztik fel, amíg a cég – kisebb létszámmal, átalakítva – ismét működni kezd. Hozzátette, az intézkedés része a költségvetési hiány csökkentését célzó törekvéseknek. A súlyosan eladósodott ország a nemzetközi segélycsomag fejében a többi között azt vállalta, hogy 2014 végéig 15 ezer állami alkalmazottat bocsátanak el, ebből 4000-et még ebben az évben. „Olyan időben, amikor a görög lakosság súlyos áldozatokat kénytelen elszenvedni, nincs helye semmifajta késlekedésnek, habozásnak vagy toleranciának a szent tehenekkel szemben\" – fogalmazott nyilatkozatában Kedikoglou, a pazarlás melegágyának nevezve közszolgálati médiát. A kormányszóvivő ugyanakkor nem utalt arra, hogy az újbóli működés beindulásakor hány alkalmazottat vesznek vissza állásába. Egyes kormányforrások szerint a kabinet szanálási terve azt célozza, hogy egy kisebb, kompaktabb közszolgálati média jöjjön létre 1000 foglalkoztatottal. Görögországban az első állami rádió 75 évvel ezelőtt, 1938-ban kezdte meg működését.

Az állami televízió alkalmazottai a rendelkezés ellenére tegnap reggel a központi épület egyik stúdiójában maradtak, és interneten folytatták az adást. Ennek során élesen bírálták a televízió bezárásáról hozott döntést, amelyet minden előzetes egyeztetés nélkül hozott meg az athéni kabinet. „Ez egyszerűen törvénytelen, és leginkább Nicolae Ceauşescu román diktátor intézkedéseihez hasonlít, mintsem egy demokratikus kormányzáshoz\" – fogalmazott tegnap Panayotisz Kalfayanisz, a legnagyobb televíziós szakszervezet elnöke. Az ERT szakszervezetének legfrissebb adatai szerint 2656 alkalmazott veszíti el állását, miközben márciusban 26,8 százalékra nőtt a görög munkanélküliségi ráta a februári 26,7 százalékról.

Az intézkedés ugyanakkor kormányválságot okozhat, a konzervatív Új Demokrácia párt koalíciós partnerei, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok), továbbá a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar) ugyanis ellenezték a döntést. Akárcsak a szocialista Paszok párt, amelynek vezetői hangsúlyozták, szükség van ugyan a közszolgálati média korszerűsítésére, az azonban nem történhet meglepetésszerűen és az alkalmazottakkal való konzultáció nélkül. A konzervatívok kisebbik koalíciós partnere, a Dimar megengedhetetlennek nevezte, hogy az ország közszolgálati rádió és televízió nélkül maradjon. Az Európai Bizottság tegnapi közleményében leszögezte, nem kérte Athéntől a görög közszolgálati műsorszolgáltató bezárását, ezt a döntést a görög kormány teljesen önállóan hozta meg, Brüsszel pedig csupán tudomásul veszi. A kijelentést Olli Rehn, a bizottság monetáris és gazdasági kérdésekért felelős alelnöke is megismételte az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, ahol több EP-képviselő is a bizottságot tette felelőssé, amiért a görög kormány erre a döntésre kényszerült. Az EB egyúttal együttérzését fejezte ki a görög közmédia dolgozóinak, és kijelentette: elvárja, hogy a bejelentett elbocsátásokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hajtsák végre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Nőtt, de továbbra sem túl acélos a román gazdaság iránti bizalom

Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.

Nőtt, de továbbra sem túl acélos a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Visszaesett az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Visszaesett az építőipari termelés Romániában
Visszaesett az építőipari termelés Romániában
2026. március 19., csütörtök

Visszaesett az építőipari termelés Romániában

2026. március 19., csütörtök

Nicușor Dan az üzemanyagok drágulásáról: a kormány a napokban bejelent egy intézkedéscsomagot

A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Nicușor Dan az üzemanyagok drágulásáról: a kormány a napokban bejelent egy intézkedéscsomagot
2026. március 19., csütörtök

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldaná fel az egyre mélyülő konfliktust a négy párt

Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldaná fel az egyre mélyülő konfliktust a négy párt
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
Hirdetés