Április utolsó és május első napjaiban az időszak sokéves átlagának megfelelően kellemesen tavaszias – 20-23 fok közötti – időjárásban lesz részünk, sok napsütéssel. A jövő hét elejétől átmenetileg 15-16 fok közötti hőmérséklet várható.
Miközben hetente 40 órát (vagy még többet) dolgozunk, kevés alkalmunk jut a valódi regenerációra. Pihenés, feltöltődés nélkül nem tudunk létezni, mégis nagyon nehezen engedjük meg magunknak.
Számtalanszor halljuk Magyarországon azt a narratívát, hogy a szomszédos országoktól erőteljesen leszakadtunk. Azt állítják, hogy elhúzott mellettünk Románia és Bulgária is, és Lengyelország, Csehország, de Szlovákia is elérhetetlen messzeségbe került.
Irodalomkedvelő emberként az interneten akadtam rá egy listára, amelyet állítólag irodalmárok állítottak össze a 2000-es évek legjobb tíz magyar verséről. Elképesztő kiábrándulás volt beleolvasni ezekbe az enyhén szólva is kétes tartalmú alkotásokba.
„A helyzet Ukrajnában súlyos – megkaphatja a békét, vagy harcolhat még három évig, amíg a teljes országot elveszíti” – üzente Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkijnek – és ennél frappánsabban aligha lehetne megfogalmazni Ukrajna helyzetét.
2025-ben újra életre kel a Férfiak Klubja által elindított Vállvetve Apával Nap, amelyhez csatlakozhatnak a családbarát vállalatok és lelkes édesapák.
Néhány nap múlva kezdetét veszi Románia idei legnagyobb sporteseménye, a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, amelynek április 27. és május 3. között a sepsiszentgyörgyi Sepsi Aréna ad otthont.
Esők, zivatarok váltják az elmúlt napok napsütéses, meleg időjárását, hétvégére 17 fokig csökken a legmagasabb nappali hőmérséklet, a következő időszakban enyhe idő lesz.
Eldad Beck izraeli-osztrák újságíró egy Európába beszivárgó, importált erőszakos ideológiára figyelmeztet. Európa importálta az intifádát, a palesztinbarát tüntetések pedig Európa-ellenes felvonulások.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes emlékezett a hétfő reggel elhunyt Ferenc pápára a magyar kormány hivatalos honlapján, a kormany. hu oldalon, ahol bejelentette, hogy Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon.
Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep – a feltámadás örömhíre. Erdély közösségei számára ez nemcsak egy dogma vagy teológiai igazság, hanem élő reménység is lehet, hogy áthassa a hétköznapokat.
Húsvétban a nagypénteknek nincs jó ,,marketingje", talán ezért érezzük távolabb magunktól. Mit jelenthet személyesen a nagypéntek és húsvét, a mélység és magasság? Mezei Sándor marosvásárhelyi református lelkipásztorral beszélgettünk a húsv&eac
Húsvét nemcsak a kereszténység fontos eseményére, a feltámadás örömhírére irányítja figyelmünket, hanem a családi együttlétek, a közös étkezések bensőséges pillanataira is. Ehhez a különleges hangulathoz hozzátartozik egy illatos, frissen sült kalács is.
Csehország második legnagyobb városába, Brnóba – németül Brünnbe, magyarul Berénbe – utaztunk. Brno 2017-ben nyerte el az UNESCO által adományozott zene városa címet.
Szerdától valósággal ,,berobban” a meleg, miközben hétvégén ismét esőfront éri el térségünket, ezért pár fokos hőmérséklet-csökkenéssel kell számolni. A hőmérő higanyszála nappal már sehol nem ereszkedik 17-18 fok alá Erdélyben.
Csapatépítő kiránduláson vettem részt munkatársaimmal. Egy késő estébe nyúló beszélgetés alkalmával többen nosztalgiázni kezdtünk, hogy bizony, jó lenne, ha vissza tudnánk forgatni az idő kerekét.
Sokak számára furcsán hangzik, hogy a kommunista örökséggel mai napig együtt élő baloldali pártok ezer szállal kötődnek a liberális politikai tömörülésekhez. Kétrészes írásunk második, befejező részében a baloldal orwelli világát vesszük górcső alá.
Keskeny út címmel az Erdélyi Napló hasábjain induló új videós riportsorozatunkban különböző felekezetű gyülekezetek mindennapjait járjuk körül. Elsőként a Kolozs megyei Pusztakamarásra látogattunk.