Hirdetés
A parajdi tragédia bukaresti szálai

A parajdi tragédia bukaresti szálai

Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.

2025. május 29., csütörtök

Átszervezi a minisztérium a szakoktatást – a 10 éves kolozsvári református szakiskola is alkalmazkodik az új kihívásokhoz

,,Ha nem végzel egyetemet, semmi sem lesz belőled – ezt a szülők és sok tanár által vallott szemléletet szeretnénk megváltoztatni” – fogalmazott Koszorús Ildikó cégveztő a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolája megalakulásának 10. évfordulóján.

Átszervezi a minisztérium a szakoktatást – a 10 éves kolozsvári református szakiskola is alkalmazkodik az új kihívásokhoz
2025. május 28., szerda

Fellépők és vendégek egyaránt szívesen jönnek a torockói Duna Napokra

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Duna Napokat Torockón a Duna Médiaszolgáltató. Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója az Erdélyi Naplónak adott interjúban beszélt az eseményről.

Fellépők és vendégek egyaránt szívesen jönnek a torockói Duna Napokra
Hirdetés
2025. május 27., kedd

Hétvégétől jönnek a kora nyári melegek

Az előttünk álló pár napban még kitart az esős, hűvös idő legfennebb 17 fokos nappali csúcshőmérséklettel, szombattól azonban hangsúlyos felmelegedés kezdődik.

Hétvégétől jönnek a kora nyári melegek
2025. május 27., kedd

Kárpát-medence turistaszemmel: szép emlékek a Balaton-felvidékről

A balatoni nyüzsgés után igazán pihentető a Balaton-felvidék csendes tájaival megismerkedni. A látogatót templom- és várromok repítik vissza a múltba, a Balaton körüli páratlan természeti környezet emlékezetes marad számára.

Kárpát-medence turistaszemmel: szép emlékek a Balaton-felvidékről
Hirdetés
2025. május 26., hétfő

Kapu Tibor űrmissziójáról minden pillanatot közvetít a közmédia

Legkorábban június 8-án indulhat útnak Kapu Tibor, a következő magyar űrhajós, akinek küldetését a közmédia részletesen követi. Az élő közvetítések, és helyszíni tudósítások révén senki nem marad le a HUNOR-program történelmi pillanatairól.

Kapu Tibor űrmissziójáról minden pillanatot közvetít a közmédia
2025. május 25., vasárnap

Református egységnap és Munkácsy-trilógia Debrecenben

„Krisztus a jövő, mi együtt követjük őt” – mottóval szervezték meg szombaton Debrecenben a református egység napját, amelyen több ezren énekeltek, imádkoztak, közöttük sokan Erdélyből is.

Református egységnap és Munkácsy-trilógia Debrecenben
Hirdetés
2025. május 24., szombat

Román lapvélemény – Árrobbanásra és a jövedelmek befagyasztására számíthatunk 2025–2026-ban

A következő két évben a Victoria-palotában hivatalba lépő új kormánynak kemény intézkedéseket kell hoznia a költségvetési hiány csökkentésére. A bukaresti Gândul című portál összefoglalja, mi várható az előttünk lévő másfél esztendőben.

Román lapvélemény – Árrobbanásra és a jövedelmek befagyasztására számíthatunk 2025–2026-ban
2025. május 24., szombat

Balázs Andi Torockóig megy a mennyei ízekért és receptekért

Gyakorlott vendéglátó Balázs Andi: a színművész édesanyjától tanult főzni és tudományát előszeretettel mutatja meg barátainak is. Tapasztalatait a torockói Duna Napokon is kamatoztatja az összmagyarság ünnepe főzőversenyének háziasszonyaként.

Balázs Andi Torockóig megy a mennyei ízekért és receptekért
2025. május 23., péntek

Sok munkával és némi aggodalommal várják a turistaidényt Szovátán

Több helyszínen még áll a munkatelep Szovátán, de ezek nagy része a nyári idény kezdetéig befejeződik – tudtuk meg Fülöp László Zsolt polgármestertől.

Sok munkával és némi aggodalommal várják a turistaidényt Szovátán
2025. május 22., csütörtök

A Magyar Királyság soha nem volt a népek börtöne – Köő Artúr történész a Trianont megelőző korszakról

Dr. Köő Artúr történésznek nemrég jelent meg Nagy-Románia a tantermekben című kötete a Trianonhoz vezető utakról. A szakember az Erdélyi Naplónak elmondta, hogy a nemzetiségeket „hátrányosan érintő” törvények sok esetben csak papíron léteztek.

A Magyar Királyság soha nem volt a népek börtöne – Köő Artúr történész a Trianont megelőző korszakról

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2025. május 21., szerda

„A manóba is” – Tóth László meséskönyvei a gyereknapra

A Kézdivásárhelyen élő kiváló újságíró-író Tóth László két mesekötete, a Kaland a tükrön túl és a Manók csodálatos világa ajánlható olvasmány az ifjabb generáció számára. A gyereknap jó alkalom Tóth László könyveinek megismerésére.

„A manóba is” – Tóth László meséskönyvei a gyereknapra
Hirdetés
2025. május 21., szerda

Franco Nero máig őrzi a magyaroktól kapott ajándékát

A világhírű olasz színész, Franco Nero újra Magyarországra látogatott, és az M5 Librettó című műsorában mesélt hazai filmes élményeiről.

Franco Nero máig őrzi a magyaroktól kapott ajándékát
2025. május 20., kedd

Tartós felmelegedés sok esővel

Az elmúlt napokra jellemző alacsony, 12 és 15 fok közötti hőmérséklet szerdától megváltozik, és tartós felmelegedés veszi kezdetét. A meteorológusok előrejelzése szerint a térségünk fölött húzódó esőfront a következő egy hétben is kitart.

Tartós felmelegedés sok esővel
Tartós felmelegedés sok esővel
2025. május 20., kedd

Tartós felmelegedés sok esővel

2025. május 19., hétfő

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött

Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött
Hirdetés
2025. május 18., vasárnap

Fotókiállítás: május 20-án érkezik Kolozsvárra a Szívverés a magasban című tárlat

A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében május 20-án nyílik meg az Arc Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Galériában Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítása.

Fotókiállítás: május 20-án érkezik Kolozsvárra a Szívverés a magasban című tárlat
2025. május 17., szombat

Díjazták a magyar klasszikus és jazz zene kiválóságait

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak, tizenegy kategóriában.

Díjazták a magyar klasszikus és jazz zene kiválóságait
Hirdetés
2025. május 16., péntek

Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni

Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.

Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni
Hirdetés
Hirdetés