Casablanca, a világ egyik legjobb nosztalgiafilmje évfordulókkal és magyarokkal

A maga idejében ő volt az ügyeletes sztár, minden kasszasikerre áhítozó stúdió őt szemelte ki a főszerepre. Pedig nem volt könnyű eset: a visszaemlékezések egészen magának való embernek állítják be, aki gyakran az udvariatlanság határán bánt kollégáival. Ingrid Bergman (1915-1982) memoárjából (Életem) idézek: „Csodálatos színészcsapat jött össze, de a forgatókönyvi nehézségek miatt kissé idegesek voltunk mindannyian, és Humphrey Bogarthoz alig tudtam közel kerülni. Megcsókoltam, de nem ismertem. Udvariasan viselkedett, de mindig éreztem a pár lépés távolságot; fal volt köztünk. Kis nyuszinak tekintett.”

Más kollégáját is lenézte a filmsztár, például a Victor Lászlót alakító Paul Henreidet tehetségtelennek tartotta, és így is kezelte. A svéd származású művésznő a forgatókönyvi nehézségek említésénél arra célzott, hogy a forgatókönyvíró Epstein fivérek rendre lemaradtak a folytatásokkal, így a forgatásokon még senki sem ismerte a történet végét. Ennek ellensúlyozására

Pályája kezdetéről kevesebbet beszélnek. Itt említhetem az 1914-ben forgatott Bánk bán filmet, aminek forgatókönyvét a mára legendává lett Janovics Jenő írta, s a királynő szerepét pedig Jászai Mari alakította. Itthon 40 játékfilmet hagyott hátra, sajnos teljes terjedelemben egyik sem maradt ránk. Neve mégis a Casablanca nyomán vonult be a filmtörténetbe. Nem így indult, a mozi egy lett volna a tucatfilmek sorában, mégis ikonikussá vált. Ennek oka a háborús romantikus történetben keresendő, a tömegekhez szólt, s a véletlen időzítés folytán a casablancai konferencia közelsége is vonzóvá tette.

Magyarországon 1947-ben mutatták be. Ekecs Géza, (Cseke László), a Szabad Európa Rádió könnyűzenei műsorvezetője az 1996-ban megjelent, A mikrofonnál és a lemezjátszónál Cseke László című könyvében így ír a bemutatóról. „A Városi Színházban mutatták be Michael Curtiz – azaz Kertész Mihály Casablanca című remekművét, az akkori köztársasági elnök, Tildy Zoltán jelenlétében. Azt a jelenetet, amikor a franciák himnuszuk elsöprő dallamával a katonaindulót éneklő németekbe fojtják a szót – újra vetítették. A közönség kívánságára a mozigépésznek újra be kellett fűznie ezt a filmjelenetet.” Apropos német induló! Eredetileg a német duhaj katonák (akik egyébként ott sem lehettek volna, mivel a városban nem voltak német csapatok) a Horst Wessel náci himnuszt gajdolták volna, csakhogy a dal jogdíjköteles volt (a háborús időszakban erre is figyeltek), így a régi porosz katonadal a Wacht am Rhein (Őrség a Rajnánál) hangzott el.

Mindmáig ápolják – talán promóciós okokból is – az egykori tulajdonos emlékét, az igazgató kérésemre végigvezetett az éttermen, s bemutatta a színész vitrinbe helyezett személyes tárgyait is.

• Jóllehet Gerő Magyarországon jó nevet szerzett, karrierje mégis Németországban bontakozott ki, s később Amerikában Szőke Szakáll néven lett közismert (Tokásnak becézték, amit a színész nem nagyon kedvelt). A hollywoodi sztárok másodvonalához tartozott.

• A Casablancában Carl főpincért alakította: feljegyezték róla, hogy addig nem fogadta el a szerepet, amíg három heti gázsiját ki nem fizették.

• Tehette, mivel Kertész Mihály gyermekkori barátja volt. Sokoldalú tehetség volt. Fellépett például korábban a bécsi Staatsoperben Strauss Denevérjében, a börtönőr Frosch szerepét alakította.

• A pityókás foglár igazi kabaréfigura, a magyar színpadokon később olyan kiváló színészeknek lett jutalomjátéka, mint Latabár Kálmán és Suka Sándor.

Mégis Szőke Szakáll a Vonósnégyes című – 1922-ben eredetileg Salamon Bélának írt – jelenetével vonult be a magyar kabarétörténetbe. A sztorinak volt valóságalapja, ebből merített a magyar komikus. A smucig újgazdag vendégeket hív meg otthonába, ahol a snassz vacsora után következne a meglepetés: egy vonósnégyes játéka. Csakhogy a zenészekre is sajnálja a pénzt, így „alkalmi” muzsikusokat szerződtet. Mint kiderül, mindegyikük a másiktól várja a tudást, a delikvensek úgy gondolják, elvegyülhetnek a kvartettben, vagy utolsó pillanatban lemondják a szereplést. A „szintén zenész?” mondás az egy gyékényen áruló nímandokról szóló szállóigévé vált.

Kertész Mihály, igazi honfiúi lelkesedéssel őt is beválogatta a Casablanca című film szupercsapatába, ahol a vízumszerző alvilági figurát alakította. Kifejező, ahogy a színész két cigarettával és két pohár borral a kezében akarta meggyőzni a főszereplőt. Nagyon jó művész volt, nem csoda, hogy Hitchcock is felfigyelt tehetségére.

Az említett nőszemély egyébként már a harmadik felesége volt. A magyar színészen ekkor már igencsak feszült a ruha, elmondása szerint elege volt a zöldségekből, most már azt eszik, amit igazán szeret. A ,,Mindig éhes vagyok!” – mondattal váltunk el, s öles léptekkel indult a büfé felé.”