Szolidaritási plakátok Varsóban 1988-ban
Fotó: Csermák Zoltán
A lengyeleket hol szeretjük, hol pedig kiesnek a pikszisből, s ebben a politika is aktív szerepet kap. Rövid idő leforgása alatt három olyan lengyel impulzus ért, amit muszáj cikkbe öntenem, hogy személyes tapasztalatok alapján is bemutathassam a magyarok és lengyelek között történelmileg kialakult szimpátia alakulását a különböző korok tükrében.
2025. július 28., 03:492025. július 28., 03:49
2025. július 28., 03:532025. július 28., 03:53
Édesanyám hagyatékának rendezése igen nagy feladatot tett a vállamra, az érzelmi szálak mellett az egykori kedves tárgyakat is alaposan szelektálni kellett. A relikviák közt képeslapok és fotók voltak nagy számban. Az egyik fiókban egy igazi kincsre leltem, 1960-ból származó, félszáz, nagy méretű fényképet találtam. Az alkotó szocialista Lengyelországot népszerűsítő felvételek voltak, s talán egy kiállításra kerülhettek Budapestre. A képeken dolgos parasztok aratnak, öntudatos munkások mosolyognak, s izmos sportolók hirdetik a népben rejlő ősi erőt. A széles varsói Krucza utcában, a szocreál épületek között Warszawák – ahogy a népnyelv nevezte, Gomulka Mercedesek (az akkori párfőtitkárra célozva) – és Volgák suhannak. A háttérben már újabb építkezés kezdődik, minden bizonnyal igazi sztahanovisták dolgoztak a falakon.
Gerencsér Tibor Ellentétek vonzásában, lengyel–magyar diplomáciai kapcsolatok a XX. század első felében című kötete kiváló összeállítás. A kiadványt lapozva felidézhettem a lengyel-bolsevik háborúban nyújtott segítségünket, amikor a fiatal lengyel államot – a Románián keresztül eljuttatott – magyar fegyverszállítmány mentette meg. A sors fintora volt: Lengyelország német megszállása után a budapesti lengyel nagykövettől Horthy Miklós kormányzó egy villásreggelin köszönt el, s mikor a diplomata végleg elhagyta hazánkat, az ünnepélyes búcsúztató egy szimpátia tüntetéssel ért fel.
Gelencsér Tibor Ellentétek vonzásában: a fotón Horthy Miklós kormányzó Edward Rydz-Śmigły marsallal 1938-ban
A másik, egy album sportkapcsolatainkat vette számba, s a Riválisok a pályán, barátok a hétköznapokban címet kapta. Ezt sem lehetett letenni, megtudtam például belőle, hogy Lengyelország német megszállása előtt három nappal, 1939. augusztus 27-én a két ország labdarúgói Varsóban még válogatott mérkőzésen mérték össze erejüket. Ekkor az ország már a háborúra készült, s a foggal-körömmel harcoló vendéglátók végül 4:2 arányban nyerték meg a meccset. Egy másik fejezetben megtanultam az ökölvívó, Zbigniew Pietrzykowski nevét, akitől a mi híres Papp Lacink kétszer is vereséget szenvedett.
S ekkor a lengyelekkel foglalkozó köteteknek még nem volt vége: ismét kézbe vettem a nemrég elhunyt barátom, Havasi János könyvét, aminek a címe: Kinek két hazát adott… Beszélgetések háborús lengyel menekültekkel.
A visszaemlékezéseket egy ültő helyemben elolvastam. Az általa leírt valóság kissé más volt, mint amit Gerencsér Tibor idillin vázolt. Az emlékezők például beszámoltak korrupt lengyel tisztekről, akik eladták a rájuk bízott élelmiszerkészleteket. A fogadtatás sem volt mindig testvéri, egy másik riportalany például egy magyar csendőrről beszélt, aki igen empirikus módszerrel győződött meg arról, hogy a szakállas menekült nem zsidó-e véletlenül.
Az első összeállítás egyik legérdekesebb része számomra a két nép másikról alkotott képe volt.
Krakkói képeslap a hatvanas évekből
Fotó: Archív
A magyarokat érzékenynek tartotta, s szerinte országukat földi paradicsomnak tartják, s lenézik szomszédjaikat. A magyar energikus, kitartó, makacs és nem lehet megtörni.
Nézzük a másik oldalt! Lissák György A fehér sas országa Lengyelország című, 1938-ban megjelent könyvében kiemelte a lengyel nép vallásosságát. A buzgó hit a legalacsonyabbtól a legmagasabb társadalmi rétegig általános, ez magyarázza a lengyelek tiszta keresztény erkölcsösségét. Az író ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy hiányzik belőlük a vállalt munka pontos befejezése, s bár megjelenésükre, ruházatukat tekintve nagyon rendesek, ugyanez nem jellemző a háztartásukra. Lobbanékony természetűek, gyorsan lelkesednek, viszont hamar lelohadnak.
A lengyel–magyar történelmi kapcsolatokat kiválónak ítéli a magyar közvélemény: itt említhetjük a közös királyokat, a közös szenteket, és az együtt vívott harcokat. Összeköt bennünket a magyar alapítású pálos rend, amit Nagy Lajos uralkodónk terjesztett el lengyel földön is.
A lengyel II. Ulászló ragadványneve a „Dobzse” sem hízelgő az idegenből érkezett királyra nézve.
Így nézett ki a varsói Krucza utca 1960-ban
Fotó: Archív
Az 1830-as felkelést követő szétszórattatáskor Magyarországon nagyon sok lengyel talált otthonra. Ekkor keletkezett a „lengyelje” kifejezés, amit az udvarházakban meghúzódó menekültekre ragasztottak, akik gondtalanul élték hazánkban életüket, bókokat mondtak a szépasszonyoknak, vívni tanították az úrfikat, s a bálokban meghonosították a polonézt. A „lengyelkedés” így az ingyenélés szinonimája volt. Az amerikai emigrációban élő magyarok is lebecsülték lengyel társaikat, a polákokat, akik az amerikai társadalom viccpalettáján, – mint nálunk a rendőrök – előkelő helyet foglaltak el.
s ez a pozitív szemlélet kitartott egészen a második világháborúig. A kataklizmát követő időkben sem idő, sem mód nem adatott meg a nagy barátkozásra, viszont a poznańi munkásfelkelés az 1956-os magyar forradalom előjátékának tekinthető. A nyugat-lengyelországi városban a lázadásba torkolló sztrájkot a hatalom leverte, az áldozatok számát ötven és száz közé teszik.
Lengyel tisztek, ünnepnapon Balatonlellén – Kiss László Emberként az embertelenségben című kötetéből
Fotó: Archív
A magyar átlagember a hetvenes években igencsak elhidegült a lengyelektől. Ez egyrészt a vásározó lengyelek miatt volt: az egyszerű emberek igencsak lenézték a batyuzó szerencsétleneket. Az állami negatív propaganda II. János Pál pápa megválasztása után, s a Szolidaritás mozgalomtól való rettegés miatt indult be, s igencsak eredményesnek mutatkozott. A sulykolás nyomán a lengyelek a közvélemény szemében hamar semmirekellő, lusta néppé váltak. Barátom könyvének kiadását is ekkor utasították el, így jelenhetett meg csak napjainkban.
Nagy volt az izgalom, hiszen ekkor még ritka lehetőségnek számított a külföldi utazás. Nagy szeretettel fogadtak minket, s a hangversenyünkön is szép számú közönség jelent meg. Az ellátás nem volt valami fényes, viszont a banketten vendéglátóink kitettek magukért; s megerősítem a lengyelekről írottakat, mindenki igencsak kirittyentette magát. A tolmács szerepét kórustársunk, Marek vállalta magára.
A hetvenes évek közepén itthon igencsak divatba jött a czestochowai Fekete Madonnához való zarándoklat. A hosszú úton a magyar fiatalok együtt meneteltek és imádkoztak helybéli testvéreikkel, pajtákban aludtak, mindenki lelki élményekkel gazdagon tért haza. Az első utam emlékezetes élménye volt nekem is a czestochowai látogatásom. A szabadnapon egyik kórustársammal indultunk útnak, ráadásul autóstoppal. A kórusvezetőnknek családlátogatásra hivatkoztunk, zarándokutunkat nem nézték volna jó szemmel. Akik felvettek, amikor megtudták, honnan is jöttünk, nagyon kedvesek voltak, oroszul, németül próbáltuk magunkat megértetni. A magyar alapítású szenthelyen misét hallgattunk, a hívőkkel együtt imádkoztunk. Egyik nővértől egy kis, ujjon forgatható rózsafüzért kaptunk ajándékba. Most, mikor e sorokat írom, bevillan, hogy számos magyar templomban van a kegyképnek másolata. A balatonszemesi templomban lévőt a lengyel menekültek 1943-ban ajándékozták a Hunyady grófi családnak, mivel e főnemesi família tagjai is kivették részüket az érkezettek ellátásában.
A balatonszemesi Fekete Madonna
Fotó: Csermák Zoltán
A 80-as években a Hungaroton munkatársaként gyakran megfordultam Varsóban. A magyar popzene nagyon népszerű volt az országban, utalhatok itt a Locomotiv GT 1975-ben megjelent varsói lemezére, s az I Love You Warsaw számra. Üzleti útjaink mindig sikeresek voltak, és jutott idő városnézésre és múzeumlátogatásra is. Ekkor már keményen érződött a gazdaságuk mélyrepülése, az üzletek kongtak az ürességtől, nepperek szállták meg az utcákat, engem is átvertek egy pénzváltásnál. Az egyik ottlétem megrendítő élménye volt, mikor szabadidőmben elzarándokoltam a Kosztka Szent Szaniszló jezsuitáról elnevezett Isten házába, a vértanú pap Jerzy Popiełuszko templomába. Az atya a Szolidaritás mozgalomnak is egyik lelki vezetője volt, így a templomkert a Független Szakszervezet transzparenseivel volt tele. Egy más alkalommal édesanyám barátnője, Éva Mickiewicz, a nagy lengyel költő leszármazottja hívott meg vacsorára, s az asztal roskadozott a finomságoktól. Meggyőződésem, hogy a kedves vendéglátóm két heti kosztpénzét fogyasztottuk el egy ültő helyünkben. Még sorolhatnám lengyelországi kedves emlékeimet, mindig szívesen mentem a baráti országba.
Közben generációk nőttek fel, a fiatalokban már kevésbé él az egykori kötődés. Budapesten a már említett Lengyel Kulturális Intézet, a varsói Magyar Kulturális Központ, valamint az egyetemi tanszékek is sokat tesznek a kapcsolatok erősítéséért. Az említett könyveket is érdemes volt ezért kezembe venni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!