
2014. szeptember 25., 21:162014. szeptember 25., 21:16
Az idősebbek biztosan ismerik, a fiatalabbak pedig nézzenek utána, ki is volt Salamon Béla. A legendás komikus egyik varietészerepéből elhíresült mondás, a „ha én egyszer kinyitom a számat...” kezdetű a magyar kultúrkörben a jól értesült ember benyomását keltő blöffölő zsaroló szándékú örök formulája. Amelynek bizonyítása ugyanúgy nem érkezett soha, mint Samuel Beckett Godot-ja.
Nagyjából így voltunk azzal is, amikor a leköszönő Traian Băsescu széthintette: az utódlására jelentkezők között „kispályás” James Bond is meghúzódik. Aki ha időben nem veszi le álarcát, maga az államfő gondoskodik róla. Biztosan nem hű famulusára, az alákérdezéses riporteri műfajt amúgy magas színvonalú profizmussal elegyítő Robert Turcescura gondolt. A tévés azonban valamiért vagy találva érezhette magát, vagy olyan elterelő hadművelet szereplője, amelynek mélységei és magasságai felfoghatatlanok a civil ember számára.
Igazából nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy miután a kommunista világ sajtójában nem nagyon maradhatott talpon, aki nem ment bele kisebb-nagyobb kompromisszumokba, huszonöt évnek elegendőnek kellett volna lennie a tudat kiszellőztetésére. Persze miért épp a média területén ne csörömpölnének régi koloncok a fajsúlyosabb szereplők után. A sajtóbirodalmak tulajdonosi köreinek érdekei igazából sosem tolerálták a gondolkodó újságírót, így aztán az egzisztenciális csábítások, a közszereplők esetében megkerülhetetlen hiúsági tényező folyamatos ingerlése, vagy akár a legalpáribb zsarolás szinte menetrendszerűen kitermelte az új kor kihívásainak megfelelő újságírótípust. Azt, aki az általános erkölcsi normákat gond nélkül félretéve szolgál és kiszolgál. Román és magyar nyelvű sajtóban egyaránt, legfeljebb a hangsúlyok tolódnak picit erre-arra, és a honorálás léptéke különbözik – igaz, az nem csak picit.
Aki Turcescu önleleplezésekor a szívéhez kapott – ha korábban, a különböző hírtelevíziók cseppet sem leplezett pártossága láttán még nem –, jó, ha értékítéletébe a fentieket is belekalkulálja. Főleg, ha a közeljövő sorsdöntő fontosságú magyar érdekeltségű ügyeinek tematizálása során porcelánboltban forgolódó elefántot lát. Nem véletlenül tévedt az oda! Odavezényelte az egységes román nemzeti érdek, a párthovatartozás, a választási prioritások finomra hangolt GPS-e. Az a világ, amelyben élünk, s amelyben bármikor kiderülhet, hogy nem az autópálya csúcsforgalma, hanem a szembehajtó úthenger vezetője halad jó irányba. Még ha egy idő után Isten és ember előtt vállalhatatlan bűnként is okádja ki az általa szétlapítottak emlékét.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!