
2016. június 15., 13:042016. június 15., 13:04
Az emberi hülyeség miatt érvényteleníteni kellene a vasárnapi helyhatósági választásokat Bukarestben – hirdeti egy román lap címoldalán. És mielőtt vaskos választási csalásokra gondolnánk, kiderül, a szerző a román főváros hirtelen balra tolódását kéri számon azokon az embereken, akik a tavaly őszi Colectiv-tragédia után napokon át tüntettek, a hatalom távozását és a teljes politikai osztály megújítását követelve.
Annyi bizonyos, a romániai választópolgár nem csak azért ellentmondásos, mert gyorsan felejt, hanem azért is, mert a mindenféle közvéleménykutatás ellenére sokra tartott korrupcióellenes harc kibontakozó eredményeit nullázta le vasárnap azzal, hogy egy csomó bűnözőt szavazott be újra a helyi hatalomba. Ennek a négyévente sorra kerülő közösségi aktusnak az egyik diszkrét bája, hogy Nagybánya polgármestere éppen a rendőrségi fogdában szerezhetett tudomást arról, hogy hatalmas többséggel választották újra. De mondhatnánk Dorin Florea esetét is, aki valamilyen szerencse folytán megúszta a fogdát, de bűnvádi dossziéi nagy valószínűséggel erre predesztinálják.
Magyar berkekben talán valamivel jobb a helyzet, de nem sokkal, hiszen több megválasztott magyar tisztségviselő ellen is bűnvádi eljárás van folyamatban. A politikai osztály megújításával szembeni elvárás tehát román és magyar részről is egyelőre elnapolva.
Minket, magyarokat és elsősorban a politikusokat, a visszaszerzett egy-két polgármesteri szék hurráoptimizmusán túl igazából az egyre nagyobb mérvű választói érdektelenség kéne elgondolkoztasson. Az erdélyi magyarság egyre nagyobb közönye a kilencvenes évek eleji példás választói mobilizációnak éppen az ellentéte. Jó példa erre Marosvásárhely esete, ahol simán visszaszerezhető lett volna a polgármesteri szék, ha csupán annyian szavaznak, mint négy évvel ezelőtt, és nem háromezerrel kevesebben. Hiába a három párt, hiába a több alternatíva, ennek kevés helyen van hozománya.
Másrészt, ha az idei helyhatósági választásoknak van magyar választói üzenete, az az, hogy az erdélyi magyarság továbbra is az összefogásban, a közös szereplésben, a közös szerepvállalásban bízik. Ennek lett az áldozata a megosztás bélyegével megvádolt Erdélyi Magyar Néppárt, és ennek babérjait aratta le az összefogás jelszavát zászlajára kitűző Magyar Polgári Párt.
Az Erdélyt lefedő magyar önkormányzati tisztségviselők számát és eloszlását látva akár örülhetnénk is, hiszen gyakorlatilag mindenhol van magyar képviselet, ahol magyarok élnek. Már csak az van hátra, hogy a választók megszívlelendő üzeneteiből a politikusok is tanuljanak.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!