Új célok, régi férfiak

Ezekben a napokban minden Tőkés Lászlóról és Temesvárról szól. Tegyük hozzá gyorsan: korántsem érdemtelenül, illetve nemcsak huszonötévenként. Egy negyedszázados évforduló, persze, olyan alkalom, amelytől a legnonkonformistább ember is csak nehezen képes elvonatkoztatni. Sőt, az is, aki szimbolikusan még ma is szívesen rekesztené be a püspököt a hajdani temesvári parókiára, lehetőleg úgy, hogy az ablakon se nézhessen ki, nemhogy szóljon az elmúlt huszonöt év alatt ugyan gyérülő, de még mindig jelentős tömeghez. A történelem nagy alakjainak kikezdése – főleg még életükben, amikor lehetőségük van emberi gyarlóságok elkövetésére – korántsem új praktika, a harsány „beszédhibásakat” azonban rendre elsodorja az emberi bölcsesség szelíd fuvallata.

Az azonban tényleg soha ki nem meríthető téma, hogy mi vértezi fel a halhatatlanság, a kétségbevonhatatlan értékek páncéljával a temesvári templom körüli történések főszereplőit. Mert a történelmi hős többnyire nem születik, hanem belenő egy helyzetbe, egy feladatba, egy küldetésbe. Alkalmassága persze korábban alakul ki, gének, szülői és egyéb életminták ágyazzák be egyre mélyebbre. Édesapja szerint Tőkés László annak idején nem tett egyebet, mint becsületes, hittel élő emberként ragaszkodott az elveihez, igyekezett megőrizni egyenes tartását. Miközben gyarló lényként szorongott, féltette szeretteit, a holnapot. A mellette kiállásért napokon át ütött-vert híve pedig nem a fájdalomtól sírt, hanem attól rettegett, hogy egyszercsak nem bírja tovább a megpróbáltatásokat, olyat mond, amit nem akar, olyan döntést hoz, amely már nem őt fejezi ki, hanem a vereséget szenvedett, megtört embert.

Ki tudná utána, utánuk csinálni? Belátom, rossz a kérdés. Ezt ugyanis már senkinek sem kell utánuk csinálnia. Az új korok új kihívásaira többnyire új férfiak jelentkeznek, ám áldozatvállalás, közösségért cselekvés tekintetében az elmúlt huszonöt év alatt sem találtak fel korszakalkotóan újat. És az „újratervezések” is csak akkor érnek valamit, ha a legvállalhatóbb utat jelölik meg a közösségi célok elérése felé. Tőkés László e tekintetben sokak számára unalmas következetességgel tartja a csapást, legtöbbször a szellemi GPS-készülékek által diktált apró korrigálásokat is figyelmen kívül hagyva. Mellőle elmaradoznak a gyorsabban haladni kívánók, a rövidítőket keresők, a szórakoztatóbb útitársakra vágyók. Aztán egyikük-másikuk újra ott az úton, mintegy felismerve, hogy élni csak becsületesen, hittel érdemes.

Tekintsünk szét: ugye, megérte...