
2014. december 19., 15:372014. december 19., 15:37
Ezekben a napokban minden Tőkés Lászlóról és Temesvárról szól. Tegyük hozzá gyorsan: korántsem érdemtelenül, illetve nemcsak huszonötévenként. Egy negyedszázados évforduló, persze, olyan alkalom, amelytől a legnonkonformistább ember is csak nehezen képes elvonatkoztatni. Sőt, az is, aki szimbolikusan még ma is szívesen rekesztené be a püspököt a hajdani temesvári parókiára, lehetőleg úgy, hogy az ablakon se nézhessen ki, nemhogy szóljon az elmúlt huszonöt év alatt ugyan gyérülő, de még mindig jelentős tömeghez. A történelem nagy alakjainak kikezdése – főleg még életükben, amikor lehetőségük van emberi gyarlóságok elkövetésére – korántsem új praktika, a harsány „beszédhibásakat” azonban rendre elsodorja az emberi bölcsesség szelíd fuvallata.
Az azonban tényleg soha ki nem meríthető téma, hogy mi vértezi fel a halhatatlanság, a kétségbevonhatatlan értékek páncéljával a temesvári templom körüli történések főszereplőit. Mert a történelmi hős többnyire nem születik, hanem belenő egy helyzetbe, egy feladatba, egy küldetésbe. Alkalmassága persze korábban alakul ki, gének, szülői és egyéb életminták ágyazzák be egyre mélyebbre. Édesapja szerint Tőkés László annak idején nem tett egyebet, mint becsületes, hittel élő emberként ragaszkodott az elveihez, igyekezett megőrizni egyenes tartását. Miközben gyarló lényként szorongott, féltette szeretteit, a holnapot. A mellette kiállásért napokon át ütött-vert híve pedig nem a fájdalomtól sírt, hanem attól rettegett, hogy egyszercsak nem bírja tovább a megpróbáltatásokat, olyat mond, amit nem akar, olyan döntést hoz, amely már nem őt fejezi ki, hanem a vereséget szenvedett, megtört embert.
Ki tudná utána, utánuk csinálni? Belátom, rossz a kérdés. Ezt ugyanis már senkinek sem kell utánuk csinálnia. Az új korok új kihívásaira többnyire új férfiak jelentkeznek, ám áldozatvállalás, közösségért cselekvés tekintetében az elmúlt huszonöt év alatt sem találtak fel korszakalkotóan újat. És az „újratervezések” is csak akkor érnek valamit, ha a legvállalhatóbb utat jelölik meg a közösségi célok elérése felé. Tőkés László e tekintetben sokak számára unalmas következetességgel tartja a csapást, legtöbbször a szellemi GPS-készülékek által diktált apró korrigálásokat is figyelmen kívül hagyva. Mellőle elmaradoznak a gyorsabban haladni kívánók, a rövidítőket keresők, a szórakoztatóbb útitársakra vágyók. Aztán egyikük-másikuk újra ott az úton, mintegy felismerve, hogy élni csak becsületesen, hittel érdemes.
Tekintsünk szét: ugye, megérte...
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!