Hirdetés

Toleráns évköszöntő

Csinta Samu

2014. január 10., 12:102014. január 10., 12:10

Valamivel közelebb január derekához, mint az év kezdetéhez, talán kissé idejét múlt boldog új esztendőt kívánni, de legalább két okom van, hogy mégis így kezdjem. Az egyik, hogy idén első alkalommal köszönthetem olvasóinkat, másrészt azért, mert az egyik háromszéki román kolléga hangsúlyozottan és kizárólagosan a Kovászna megyei románokhoz címezte újévi jókívánságait. Ami nincs jól. És fordítva sem lenne jól. Felháborodásának és kizárólagosságának oka: megvertek egy románt szilveszter éjszakáján, illetve megbírságoltak egy másikat egy december elsejei fellépése miatt.
Ajánlatos különválasztani a két történetet. A volt megyei demokrata-liberális vezért – az áldozat állítása szerint – azért bántalmaztak nyolc napon túlmenő rámenősséggel, mert nem tudott magyarul. Az agresszor álláspontját még nem ismerjük, holott a rendőrség nagy erőkkel keresi. Ám ha valós a tényállás, akkor ez mindenképpen visszalépés, rossz szolgálat egy olyan ügynek, amely éppen a többség kisebbség iránti toleranciájára alapuló autonómiájának kivívását célozza. Azért kell valóban mindent megtenni az atrocitás felgöngyölítése érdekében, hogy a támadók ne menekülhessenek a felelősségre vonás elől, s ha szükséges, tiszta körülmények között lehessen bocsánatot kérni a bántalmazottól és a többségi tolerancia szellemében az általa képviselt kisebbségtől. Hogy aránytalanság lenne? Lehet, csakhogy sok esetben túlzó gesztusok képezhetik további hivatkozások alapját.
Hogy december elsején román trikolórba burkolózva miért kell felrohanni egy adventi ünnepség színpadára, és ott román mozgalmi dalra fakadni – nos, ez fizikailag valóban kevésbé megviselő, ugyanakkor kimagyarázhatatlanul célzott cselekedet. Még akkor is, ha nem kevés cinizmussal úgy próbálják magyarázni, hogy a nagyromán nemzet napján igazán megbocsátható a hasonló érzelmi túlfűtöttség. Természetesen megbocsátható, kérdés, hogy kétségbevonható-e egy hasonló rendbontásért járó pénzbírság jogossága. Illetve hová sorolható a román fél felháborodása: megbüntetni egy románt Romániában, az ország nemzeti ünnepén!
Nem voltak, nem is lehetnek kétségeink afelől, hogy az autonómia kérdése számos nézet- és véleménykülönbséget hoz a felszínre. Mint ahogy afelől sem, hogy a hadviselés egész taktikai-technikai arzenált mozgósít majd mindkét térfélen. Szóval maradjunk készültségi állapotban, de őrizzük meg változatlanul a többség-kisebbség viszonyból kifelejthetetlen toleranciaelemet. Mozgalmas év ígérkezik, ehhez kívánok jó egészséget és kitartást! És nemcsak a magyarok számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés