
2014. augusztus 15., 17:442014. augusztus 15., 17:44
Szilágyi Zsolt „benevezésével” hirtelen a romániai magyarság számára is tényleges versennyé minősült át a romániai elnökválasztás első fordulója. Az Erdélyi Magyar Néppárt döntéshozói vettek egy nagy levegőt és határoztak: kimennek a hóra. Ha nem is verekedni, de megméretkezni. Olyan körülmények között ugyanis, amikor elméleti veszélye sem áll fenn a romániai magyar érdek sérülésének, a Kelemen Hunor RMDSZ-jelölt és Szilágyi Zsolt néppárti jelölt közötti meccs a két hazai magyar politikai szerveződés tényleges támogatottságának fokmérőjévé válhat. Feltéve, hogy mindkét jelöltnek sikerül megszereznie a hivatalos lajstromba vételhez szükséges 200 ezer támogató aláírást. Tekintsük azonban ezt pusztán elméleti felvetésnek, hiszen akinek nem sikerül megszerezni a szükséges számú szignót, annak valóban nem marad más hátra, mint gyorsan balra el, akár egy rendezői forgatókönyvben.
A következő szakasz viszont már faggatósabb ügy, hiszen a mozgósítás elsősorban pénz és szervezettség kérdése – természetesen a hit és lelkesedés mindig kiszámíthatatlan tényezője, illetve a megjelenített mondandó mellett. A kampány ugyanakkor a legjobb pártépítő, csapatösszerántó, formába hozó tréning, amelyet nem lehet modellezni a zárt körű képzéseken. A fajsúlyos jelenlét hangsúlyozása, az üzenetek mondhatni ingyenes célba juttatása ugyancsak kampányban a legkönnyebb.
Mindezt úgy, hogy közben nem nyomaszt a közvetlen mandátumszerzés terhe, nem présel agyon a következő alkalom mérhetetlen időbeni távolsága. A tét mindössze annyi: tesztelni az éles helyzetekben józan ítélőképessége határáig agyonrémített magyar választópolgárt, hogy mennyire vevő az értelmes, távolba tekintő, azt felvázoló jövőkép befogadására. Egyfajta közvitára bocsátani a különböző autonómiatervezeteket, megpróbálni elmagyarázni a várható-remélhető menetrendet, erősíteni a megvalósíthatóságba vetett hitet. Komoly, a szokásostól merőben eltérő kihívás lesz, hiszen ebbe a vitába csak nagy bravúr árán vihetők be negatív kampányelemek. Viszont szinte laboratóriumi körülmények között derülhetnek ki érdekességek a magyar pártok támogatottságáról.
Mivel nekünk, magyar választóknak a második fordulóra már nem nagyon marad dolgunk, ebbe az elsőbe kell beleadni apait-anyait. Mert hát vélhetőleg felkínálni sem lesz amit a döntőbe jutottaknak, hiszen már az előző elnökválasztások során is rendszerint előbújtak a magyarság őszinte, persze nem mindig nyerő preferenciái. Ha sikerülmegállítani a választási részvétel jó ideje csökkenő tendenciáját, már nyertünk. A többi csak ráadás lenne. Mondhatni, szemvíz.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!