Szakad az RMDSZ–PSD-érdekházasság?

Négy hónap elteltével szétszakadni látszik a román kommunista utódpárt és az RMDSZ koalíciója. A két szervezet konfliktusának kiváltó oka, hogy Románia az Európai Bizottság (EB) oldalán lépett be az RMDSZ-nek az EB ellen indított perébe. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) keretében létrehozott polgári bizottság – amelynek alelnöke az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor – Minority Safe Pack néven tavaly benyújtott egy javaslatcsomagot, amely egy sor kisebbségvédelmi intézkedést javasol az Európai Unió számára az oktatási, kulturális szférától egészen a médiaszabályozásig. Ennek nyilvántartásba vételét az EB tavaly ősszel elutasította. Az RMDSZ pedig nagyon helyesen perre vitte a dolgot.

A perbe eddig Szlovákia és Magyarország lépett be, mint sejthető, előbbi az EB, utóbbi az RMDSZ oldalán. Kelemen Hunor joggal felháborodott, és tartja abszurdnak a helyzetet, hogy a kormány tagjaként az RMDSZ perben van önmagával. Mivel a román fél aligha lép vissza, Kelemen választhat: vagy kilép az általa vezetett szervezet a kormányból, vagy kínos magyarázkodásba kezdhet az elvtelen kormányon maradást és az újabb következetlenséget indokolandó.

Árulások listája

A helyzet az, hogy midőn az RMDSZ csúcsvezetői 1996 legelején úgy határoztak, hogy kormányra viszik a szervezetet, bárki is légyen az év őszén esedékes választások győztese, nemcsak távlati céljaikat adták fel, nemcsak az autonómia elérését tolták ki a beláthatatlan jövőbe, nemcsak a legfőbb politikai eszközükről, a külpolitikai nyomásgyakorlás lehetőségéről mondtak le, de beléptek egy olyan játékba, ahonnan a jelek szerint nincs kilépés.

Ez már 1997 végén látszott. Akkor történt a kormányzati partnerek első árulása, midőn az előzetes ígéretekkel ellentétben a parlamenti többség úgy határozott, hogy a magyar iskolákban románul kell tanulni a történelmet és a földrajzot. A látványos szószegést követő Szövetségi Képviselők Tanácsa gyűlésén többen is azt követelték, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból. A vitát Markó Béla felszólalása zárta le, aki szokatlanul magas hangfrekvenciával, indulatosan utasította vissza az ötletet, és érvelés helyett szónoki kérdések sorozatát tette fel. „Attól lesz magyar egyetemünk, hogy kilépünk a kormányból?” – kérdezte, majd ugyanezt a kérdést, ugyanezekkel a szavakkal megismételte még jó néhányszor, további jogos követeléseinkkel kapcsolatban.

Nos, bizonyos, hogy önmagában a kilépéstől – ha azt nem követi radikális változás a politikai vonalvezetésben – nem lehet remélni helyzetünk jobbra fordulását. De a bennmaradástól sem. És e kérdéssorozatot mindig fel lehet tenni, akár arra hivatkozva, hogy jobb a közhangulat, ha az RMDSZ kormányon van. Bár az utóbbi hónapok történéseit – a Wass Albert-könyvek elkobzása, az író magánterületen felállított szobrának karhatalommal történő eltávolítása, a székely zászlók elleni hajsza, a nagyváradi magyar konzulátus felállításának visszautasítása – elnézve, ebben sem lehetünk biztosak. A konzulátusok ügye amúgy is a Ceauşescu-kort idézi, amikor centrális kérdés volt, holott „európai” „demokratikus” országok között a legtermészetesebb lenne, hogy annyi konzulátust nyisson Magyarország a szomszéd államokban, amennyit célszerűnek lát és képes fenntartani. Érhető volt magyar fél megütközése, hiszen a negatív üzenetküldésen kívül semmilyen ésszerű ok nem szólt a döntés mellett.

Markó–Neptun egységfront

Természetesen azoknak lett igazuk, akik előre megmondták, hogy a kormányban maradás nem hozza meg a gyümölcseit: 1998 nyarán nemhogy a Bolyai-egyetemet nem sikerült helyreállítani, de a román törvényhozás olyan határozatot fogadott el, miszerint nem lehet egyáltalában olyan állami egyetemet létesíteni Romániában, melynek ne lenne román tagozata is. Az RMDSZ válaszképpen 1998. szeptember 5-én ultimátumot fogadott el, amelynek értelmében kilép a kormányból, ha szeptember 30-ig nem teremtik meg az önálló állami magyar egyetem létrehozásának jogi feltételeit. Bár a kormány semmilyen érdemi lépést nem tett az ügyben, az RMDSZ nem lépett ki, hanem azzal a korábban maga által is elutasított javaslattal jött, hogy a kormány fogadjon el határozatot a Petőfi–Schiller egyetem létrehozásáról.

Így is lett, majd a magyar–német egyetemre való hivatkozással a csúcsvezetés rávette az SZKT-t arra, hogy október 3-án szavazzon saját, egy hónappal korábbi határozata ellen és vonja vissza az ultimátumot. Egy füst alatt azt is megszavaztatta, hogy a továbbiakban az Operatív Tanács kezében legyen a döntés hasonló helyzetekben. Vagyis az SZKT kezéből feles többséggel kivettek egy olyan döntéskört, amelynek ügyében az SZKT is csak kétharmaddal dönthetett! Ezzel a Markó–Neptun egységfront függetlenítette a kormányzati szerepvállalás, koalíciós egyezkedések, ultimátumok, szövetségkötések kérdéskörét az SZKT-tól. Attól a fórumtól, amelyben még jelen volt a Reform Tömörülés, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, vagyis azok az autonomista képviselők, akiknek nagy része 2003-ban, miután az RMDSZ-kongresszusi határozatok szintjén számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter programjával, saját szervezetek alakításába fogott. A Petőfi–Schiller egyetemről pedig azóta sem hallottunk, egyetlen pillanatig sem vette komolyan sem a román kormány, sem az RMDSZ, a kormányhatározat csak az SZKT „beetetéséhez” kellett. Így biztosítva volt a zavartalan közös kormányzás, de az is, hogy az RMDSZ látványos meghátrálása után semmilyen érdemi eredményt nem ért el abban a ciklusban.

Mindent előlről

Nagyrészt a bennmaradásnak volt „köszönhető”, hogy a szövetség azóta is képtelen kiszabadulni a hatalom bűvöletéből. S persze ennek a meghátrálásnak, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök – átvéve a román propaganda akkoron több mint félévtizedes szlogenjét – megfogalmazta emlékezetes mondatát: „Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést.” Amit később többen átvettek, s ma már Európa-szerte elfogadott. Károsabb üzenetet nem lehetett küldeni a külvilág felé. Ahelyett, hogy Koszovóhoz hasonló nemzetközi rendezést kérjünk, mindenkinek azt üzentük, hogy mi „otthon” elintézünk mindent, a kisebbségi kérdés belügy, hogy románok és magyarok építik a bizalmi légkört, ahogy a neptuni tárgyalásról szóló New York Times tudósításának címe is állította.

Érdekes lenne, ha ebbe a külügyminiszteri gesztusba törne bele az RMDSZ bicskája, ez jelentené a koalíció felbomlásának apropóját. Ami lehet akár miniszteri partizánakció is, mint Kelemen állítja. Akárcsak az az impertinencia, amellyel Titus Corlăţean ismét üdvözölte a trianoni döntés évfordulóját, ráadásul olyan szöveggel, hogy e szerződés „Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette”. Sajnálatos, hogy e kérdéssel kapcsolatban egyetlen erdélyi magyar szervezet sem nyilatkozott, pedig ha mi nem igazítjuk ki a román külügyminiszter vaskos történelmi tévedéseit, más aligha teszi meg helyettünk.

Ceterum censeo: fel kell hagyni a neptuni ihletettségű politizálással, a román hatalom kegyeinek keresésével, és magyar érdekeken alapuló, távlatos politizálásba kell fogni. Akkor is, ha 25 év alatt megannyi történelmi esélyt szalasztottunk el, akkor is, ha a modellértékű román kisebbségpolitikának RMDSZ-segítséggel felépített hamis mítoszát kell majd lerombolni elsőként. Akkor is, ha a gyors sikerre sokkal kevesebb esélyünk van, mint Románia EU-csatlakozása előtt.