
2016. május 03., 22:132016. május 03., 22:13
Persze a választások előtt bukkannak fel a legnagyobb kiszivárogtatások: Biró Zsolt MPP-elnök „erdélyi őszödi beszéde” nyitja a sort, s ki tudja, mi következik még.
Aki valamiért lemaradt volna: a politikusnak egy három évvel ezelőtti, bizalmas körben elmondott eszmefuttatásának egy részletét egy Legyen elég elnevezésű felhasználó töltötte fel a YouTube-ra. Ebben Biró szókimondóan érvel amellett, hogy alakulatának miért nem szabad összeolvadni a néppárttal. Szó esik „kurva, balkáni mentalitású országról”, mármint Romániáról, ahol a szalvéta szélére írják fel, hogy „hány ezer euró spágát” (csúszópénzt – szerk. megj.) kell adni ahhoz, hogy megkapják a települések a fejlesztési pénzeket, ami által újra megnyerhetőek lesznek az MPP-s polgármesterek számára a választások. Ezért nem akar a Biró Zsolt vezette MPP összeolvadni a néppárttal, ezért preferálja inkább az RMDSZ által szorgalmazott „erdélyi válogatottat”, hogy pártja megkaphassa a „súlyának megfelelő” két-három parlamenti mandátumot, így a polgáriaknak is lesz, aki tudja, hogy „merre nyílik az ajtó” a Dâmboviþa-parton.
Újságíróból lett politikusként Biró Zsolt valószínűleg jó kommunikátornak is tartja magát, hiszen azon médiumoknak, akik a kiszivárogtatás kapcsán megkeresték, azt mondta: a beszéd tartalmát nem, csak a hangnemét szégyenli. S hogy ez a taktika akár be is válhat, az jelzi, hogy vannak, akik az „őszinte” mondatoktól hasra vágják magukat, s Biró Zsoltot a valaha élt legnagyobb politikusok közé sorolják.
Nekem persze más erről a véleményem. Én Biró Zsolt helyében nem a szöveg hangneme, hanem a tartalma miatt szégyellném igazán magamat.
Mert mit is mondott tulajdonképpen Biró Zsolt? Ha beszédét lecsupaszítjuk a szóvirágoktól, a szemléletes leírásoktól, a „megapásztortól”, a „kicsi gömbec csúnyáktól”, a „kutya szőnyegre pisilésétől” s hasonlóktól, akkor ez marad: nekünk a „jobboldalon” nem elvek és ideológiák szerint kell politizálni, ezért nincs szükségünk a másik „jobboldali”, „nemzeti” alakulattal való összeolvadásra. Nekünk arra van szükségünk, hogy minél több polgármesterünk legyen, s ahhoz, hogy minél több polgármesterünk legyen, szükségünk van legalább két képviselőre Bukarestben, akik segítségével csatlakozhatunk ennek a „kurva balkáni” országnak a sajátos ügyintézési rendszeréhez, a „spágakultúrához”. S ehhez pedig lefekszünk a másik párttal. Pragmatikus politizálás ez a javából.
Emlékezzünk: 2008-ban a Magyar Polgári Pártot még azért hozták létre, hogy az RMDSZ-szel szemben alternatívát biztosítsanak. A párt „közel tíz éve formálódó erdélyi magyar közakarat eredménye, melynek célja az volt, hogy megteremtse a választás szabadságát az erdélyi magyarság számára. Erre alapoztuk az erdélyi rendszerváltás tervét: azt a víziónkat, hogy az értékek és érdekek sokszínűsége jegyében a közéleti és politikai pluralizmus, az őszinte és tisztázó vita, valamint az elszámoltathatóság és teljesítményelvűség váljon közéletünk újjáépítésének alapjává. Célunk az erdélyi magyar erkölcsi többség megerősítése, az új magyar összefogás létrehozása” – írták akkor politikai keretprogramukban. Vajon helyesli-e ez a magyar „erkölcsi többség” a „spágapolitikát”?
Megalakulásakor az MPP „modern, európai párttá” akart válni. „Támogatni kell ugyan a székelyföldi területi autonómiát, de nem mindegy, hogy ezt milyen módon tesszük: európai hangvétellel vagy a száz évvel ezelőtti nyelvezettel. Az MPP európai nyelvezetet kíván használni, ennek megfelelően kell kommunikálnia” – jelentette ki 2008-ban Szász Jenő, a párt akkori elnöke. Ő az, aki a párt mostani elnöke bizalmas, de mégsem családi, baráti körben elmondott beszédében most „kicsi gömbec, csúnya” formában jelenik meg. Kell ennél szemléletesebb példa az akkori elmélet s a mai valóság között?
Ez itt már nem csak a teljes morális csőd: az erdélyi magyar politizálás színvonala is feneketlen mélységekben. Így válasszon a polgár manapság: szabad a választás a „spágások”, a vádlottak és az elítéltek között. Bízzuk rájuk nyugodtan sorsunkat, megérdemeljük.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!