Hirdetés

Pálos Béla utolsó feltámadása

Nánó Csaba

2014. december 29., 15:532014. december 29., 15:53


Pálos úr pontosan úgy járt, mint Saul, akiből szinte pillanatok alatt Pál lett. A különbség csak az volt, hogy Pálos Béla nem a Damaszkuszi úton poroszkált gyűlölettől lihegve, hanem elég világos elképzelése volt arról, hogy halaszthatatlan ügyben Csajágáról Röcsögére kell eljutnia.

Nagyjából a második kanyar után – amikor a tücskök abbahagyták a hegedülést, a madarak az éneklést – úgy vélte, hogy figyelik. Elhagyott még egy-két kilométerkövet, amikor szinte a nyakán érezte már valakinek a tekintetét. Pálos Béla nem volt ijedős ember, ám fölöttébb furcsa volt számára: bárhogy meresztette a szemét, senkit sem látott. Sem maga előtt, sem maga mögött, sem az utat szegélyező fák között, de a távolban sem.

Mivel hosszú út állt előtte, Pálos azzal ütötte agyon az időt, hogy visszaemlékezett élete egyes, szerinte sorsdöntő mozzanataira. Amióta a fürkésző tekintetet magán érezte, érdekes módon egyre-másra és majdnem kizárólag léte tragikus pillanatai bukkantak fel emlékezetében, ezeket ő feltámadásoknak nevezte. Például amikor gyerekként a szánkójával egy traktor alá futott, és csak a szerencse mentette meg az életét. Vagy amikor kamaszkorában limonádé helyett a méreggel telt üvegbe kortyolt bele, és csak a gyors orvosi beavatkozás térítette magához. Meg amikor a tábortűz mellett meggyúlt a ruhája, de sikerült a tóba ugrania. Úgy élte meg ezeket az eseményeket, mint akinek új élet adatott, nem beszélve arról, hogy kétszer – egy síbaleset meg egy munkahelyi robbanás után – a halálból hozták vissza az orvosok. „Minő nagyszerű dolog a tudomány” – futott át Pálos Béla agyán, és abban a pillanatban megint érezte tarkóján a titokzatos és tüzes tekintetet.

Ment és ment Béla, Csajága messze mögötte volt, egyre közelebb került Röcsögéhez, de a fejében még mindig az járt, mekkora csoda az orvoslás, majdnem halott volt, mégis él, mert a medikusok mindig visszahozták a túlsó partról. „Ó, a tudomány, az ám, feltámasztott már néhányszor” – sóhajtott nagyot a kihalt úton.

És akkor Pálos Bélába belecsapott a villám.

Úgy is felfoghatnánk, hogy a derült égből csapott bele. Ám nem egészen így történt, mindössze olyan hirtelen támadt fel a vihar, hogy a gondolataiba merült ember észre sem vette a haragos fellegek cikázó fényeit. A Röcsöge felé tartó úton egy lélek sem járt. Pálos Béla hirtelen úgy érezte, szárnyai nőnek, angyalként száll a magasba, és ahogy távolodott testétől, egyre szebbek és erősebbek lettek a színek, zöldebb a rét, hangosabb a tücsökhegedű, dallamosabb a madárének, az ég pedig, ahogy közeledett hozzá, egyre kékebb. Mérhetetlen boldogság öntötte el. Miközben Béla az ég felé tartott, alatta a fújdogáló szellő megszenesedett testét keverte az út porával.

Nagyjából a balesetet követő harmadnap csoda történt. Újra a Röcsöge felé tartó úton találta magát. Akkor és ott Pálos Béla megvilágosodott: a tudomány mit sem tehet feltámadásairól…

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés