Nemes kaláka

Némi szorongással vegyes kíváncsisággal várom az idei március 10-ét. Két év „székelymártír” tapasztalata alapján ingadozom a hit és szkepticizmus között: vajon milyen reakciókat ébresztenek az emberekben a marosvásárhelyi polgármesteri tiltás saját lábaiban botladozó érvei? Megizmosodott-e olyan mértékben a civil öntudat, hogy a postaréti gyertyagyújtók magánemberként vonuljanak majd – mintegy spontán tömeget alkotva – a városközpontba? Vagy, és ez a minimalista elvárás, a gyertyák ellobbanása után mindenki hazahurcolja cafatokra tépett önbecsülését.

Mi tagadás, kétesélyes az ügy. Mert az elmúlt két év autonomista rendezvényei arról árulkodtak ugyan, hogy tömegben immár jól festünk, többé-kevésbé fegyelmezett erőt mutatunk fel, de vajon milyen az, amikor egyedül vagy kis csoportban kell szembenézni a túlkapásokra mindig hajlamos egyenruhásokkal, nem beszélve a szélsőséges megnyilvánulásokra „szakosodott” ellentáborral. Mint amikor először indul egymagában a kisgyerek iskolába, esetleg a boltba, ahol zord, köszönést nem fogadó és nem viszonzó felnőtt eladók leselkednek rá.

A székely vértanúk emlékművénél rendszeresített megemlékezés és az azt követő tüntetés az elmúlt években egyre több erdélyi magyar naptárában szorított magának kiemelt helyet. Növekvő jelentőségét mutatja, hogy a hatalom immár nem ártatlan összejövetelként kezeli, hanem igyekszik futóhomokos terepre szorítani, ahol minden gesztus magyarázható és félremagyarázható. A törvénysértés mezsgyéjén billegő kompromisszum felé sodort – és azóta az árulás, a megfutamodás bélyegét is megkapó – Székely Nemzeti Tanács nem is vállalta a provokátorok által bármikor tilosba billenthető rendezvény megszervezését. Ésszerűnek, felelősnek tűnő döntés egy hirtelen magára maradt szervezet vezetőinek részéről.

A folyamatosság biztosítása viszont létkérdés: több helyi rendezvénnyel kiváltani az egyetlen nagyot, továbbra is piros betűvel feltüntetni az időpontot a határidőnaplókban. Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson lesz, Csíkszeredában viszont, úgy tűnik, továbbra sem alakult ki az a mozgalmi bázis, ami elengedhetetlen a tűz fenntartásához. A kritikus hangoknak azonban nemcsak a helyi SZNT-seket kellene célozniuk, hanem a szervezettségéről híres Hargita megyei RMDSZ-t is. De Vásárhelyen is hiába keressük egyelőre a helyi önkormányzatban jelentős számbeli erőt képviselő tulipános frakció lobbitevékenységét, amely képes lehetett volna semlegesíteni a városházi aknamunkát. Márpedig a tét óriási és pártfüggetlen: fenntartani azt a tudati építményt, amelyet a Székely Szabadság Napja és a Székely Menetelés résztvevői építettek nemes kalákában.