
2014. január 17., 16:252014. január 17., 16:25
Vajon kinek üzennek majd magyar politikusaink, ha a Don-kanyarra, tatárbetörésekre vagy akár a catalaunumi ütközetek előestéjén elkövetett árulásokra érzékeny öregek – nota bene: velem nagyjából egyidőben – kimúlnak az árnyékvilágból? Félreértés ne essék, senkinek sem lehet kifogása az ellen, ha a romániai magyar sajtó egyelőre olyan búskomor bölcsészek szeánszára emlékeztet, akik napestig múmiák folytonos újra- meg újrafáslizási munkáit ismétlik mantraként. Merthogy ehhez a tánchoz is két fél szükségeltetik: egy merengő emlékező és egy befogadó médiafogyasztó. Persze, legalább ilyesformán megismerhetik a magyar és a székely történelmet. De nehogy valaki azt gondolja, hogy az csak sorozatos vereségekből, bukásokból, megaláztatásokból áll, mert aligha hihető, hogy az elmúlt 1500 évben Európa mindig helikopter volt, csak a hunt, a székelyt meg a magyart alázták és törték kerékbe.
Szűkebb hazánk adott lengyel és magyar királyt, ideig-óráig tudott önálló lenni a Habsburg és az oszmán birodalom között is, és képes volt keresztény maradni úgy is, hogy évszázadokig a háború háza volt (ar al-harb). Vagyis hadműveleti terület az iszlám jog szerint, amelyben az iszlám hagyományok szerint addig nem volt szabad abbahagyni a dzsihádot, míg az iszlám jogrendszer és muszlim hit uralomra nem jutott. Harácsot fizettünk, élettel fizettünk, túléltük, megmaradtunk, és méltatlan lenne a túlélők emléke előtt, hogy naponta, hetente keressünk valami okot a siránkozásra.
Továbbfűzve a történetet: a sok százados harc emléke összetart, nagyjaink példája megerősít, de a siránkozás és a sebeinkre mutogatás – főként Székelyföldön – nem tűnik célravezető, összetartó narratívának.
Ha más ellenpélda vitákat is szülhetne, felhoznék egyet, amivel aligha vitatkozhat bárki is: az Ószövetség a rengeteg leírt nyomorúság mellett az ember győzelméről szól, és világszerte sikerkönyv lett a javából.
Vajon mi lehet az üzenete ennek a hosszúra sikerült passzusnak, kérdezhetik. Talán az, hogy elődeink példáján okulva ne féljünk a jelentől, és merjünk beszélni a jövőről. Hiányolom, hiányoljuk ezt a diskurzust. Szembe kell nézni azzal, hogy ma Háromszék vagy Hargita megye az a hely, ahol az ott élők átlagosan feleannyit kereshetnek mint a más romániai megyékben lakók, negyedannyit, mint egy fővárosi, és ennek következtében 35-45 évi munka után fele- vagy negyedannyi nyugdíjat kaphatnak. Egyenes következményként szegény vidéken olcsóbb az itt élő háza, földje, birtoka, szegénysége miatt nem engedhet meg magának olyan szolgáltatásokat, minőséget, termékeket, mint a többi 18 millió. Ez van, azok után, hogy 1996-tól kisebb-nagyobb szünetekkel kormányon voltunk.
Nem, nem az RMDSZ, kérdezzék meg csak a legelső román anyanyelvű politikust, aki nagyon precízen és azonnal megfogalmazza: mit akartok, húsz éve ott vagytok ti, magyarok, kormányon. Amivel aligha lehet vitatkozni, mert mi, magyarok, odaszavaztuk választottjainkat, és ezekkel a voksokkal legitim képviselőkként végezték a dolgukat. Ezt a felelősséget nem lehet megosztani, magyarázni, szomorú történetekkel ellensúlyozni: közös, huszonéves művünk. Mert ilyen ez a játék, törvényes keretek között négyévenként útjára engedtünk egy csapatot, most pedig csak annyit tehetünk, hogy végiggondoljuk: akarunk-e mi valamit a választottjainktól?
Lényeges kérdés ez, amire most, az „átigazolási” időszakban kell választ adnunk: továbbra is a viccbéli lehajló bácsika szeretnénk-e lenni, aki mellett elsuhan a csiga élet? Meggyőződésem, hogy új kérdésekre és új válaszokra van itt szükség, és meg kell vizsgálnunk, hogy az RMDSZ, EMNP, MPP portáin milyen a kínálat: akarjuk-e ezeket az ismerős arcokat, kikerül-e közülük egy tisztességes csapatra való, amely igazi kérdésekre igazi válaszokat kínál?
Nem lehet kétséges: itt semmi esélyt nem szabad adni egy marketinges zselével erősített, senkikből toborzott második hadoszlopnak vagy protézisragasztóval felturbózott, helycserés öregeknek. Bátor emberekre van szükségünk a politikában, akik néhány egyszerű kérdésre választ tudnak adni, és nem mutogatnak állandóan a válluk mögé, a múlt ködébe. Szép volt, elmúlt, a jövő van előttünk. Vagy nincs.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
szóljon hozzá!