Machiavellisták

Szeptember első napjaiban megkezdődött a parlament őszi ülésszaka, honatyáink alig szokták meg újra a képviselőház padjait, máris – jó munkához sok pihenés kell alapon – megszavazták a legfőbb prioritást: az ülésszakban kijáró, nem kevés szabadnapjaikat. De jóval fontosabb dolgoknak nézünk elébe: például izgalmasnak ígérkezik az ősz annak, akit még érdekelnek Romániában az elnökválasztások. A hatalmat birtoklók jó előre előkészítették a talajt, hogy még véletlenül se kerüljön homokszem a gépezetbe. Politikai perverzitásban utolérhetetlen módon, a kormány sürgősségi rendelettel felfüggesztette azt a törvényt, amely tiltja az önkormányzati politikusok egyik pártból a másikba való vándorlását. Ideológiai szempontból minden egy lére megy, mehet bárki ahova akar: ott, ahol liberálisok szövetkeznek szociáldemokratákkal, konzervatívokkal, érdekképviseleti szövetséggel – egymásnak homlokegyenest ellentmondó felfogások lépnek szövetségre a hatalom megszerzésének és megtartásának érdekében – mindenről lehet beszélni, csak elkülönülő ideológiákról és politikai korrektségről nem. Ám a közeledő elnökválasztáson óriási tétje van annak, hogy a helyi vezetők kinek a pártján állnak. A román politikai machiavellizmus odáig ment, hogy a saját maga által alkotott törvényeket veszi semmibe. A nép akarata – a demokrácia alapja – abszolút mellékes tényezővé vált, olyan pártokban találhatjuk a megszavazott helyi képviselőket és kiskirályokat, amelyek az önkormányzati választások alkalmával nem is léteztek. Vagy teljesen más formációk képviselőjeként szavazták meg őket, és már követni is nehéz, éppen melyik pártnál tartanak.

A machiavellistát olyan embernek tartják, aki másokat eszközként használ fel saját céljai elérésére. Hatványozottan igaz ez a jelenlegi román kormányra, hiszen egy rendeletben gondoskodott róla (ráadásul indokolatlanul egy sürgősségi rendeletben), hogy olyan politikusokat állítson át a maga oldalára – természetesen nem ingyen –, akik majd biztosítják a szükséges szavazatokat az elnökválasztás megnyerésére. És a román szavazópolgár fogékonysága arra, hogy lépten-nyomon manipulálják, határtalan. A civil szféra hallgat, a romániai választópolgárok ingerküszöbét még ez a nyilvánvaló átverés sem érte el. Félmilliós lakosú erdélyi városban két tucat ember emelte fel hangját a rendelet ellen – amit még cseppnek sem nevezhetünk a tengerben.

A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél – mondta Winston Churchill. De ez a rossz is csak ott jó – tehetjük hozzá –, ahol legalább az alapvető játékszabályokat betartják.