Levél Nagy Zsoltnak

Tisztelt miniszter úr, kedves Zsolt! Nem tagadom, többször találkoztam az Írj levelet Nagy Zsoltnak facebookos felhívással, az RMDSZ jubileumi ünnepségén felállított pannót is nehéz lett volna nem észrevenni, mégsem ezért írok most levelet önnek. Mondhatnám, hogy a sajnálat vitt rá, de belátom, az emberek többnyire utálják, ha sajnálják őket. Ezért aztán az önnel kapcsolatos érzéseimről, de még inkább indulataimról beszélnék.

Törvénytisztelő emberként igyekszem – bár nem mindig sikerül – valamennyi bírósági ítélethez jóhiszeműen, az igazságosságba és pártatlanságba vetett hit pillérein egyensúlyozva viszonyulni. Azaz abból az alapállásból, hogy nem nélkülözhet minden alapot egy olyan ítélet, amely súlyos börtönévekre kárhoztatja az érintettet. Innen kezdve aztán már bennem is túlteng a megértés, készen állok ezer enyhítő körülményt felsorakoztatni, amelyek a vétkességet konjunkturális környezetbe helyezik.

Soha nem irigyeltem a romániai magyar minisztereket. Sem a pozíciójukat, sem a hatalmukat, sem a szerepvállalásért járó honoráriumot. A kihívást elfogadókat viszont tisztelem, ugyanakkor féltem. Féltem a hatalom arroganciájának elhatalmasodásától, a különböző veszélyes játékokba való bocsátkozástól – kalandvágyból, pénzsóvárságból, egyéb emberi gyengeségekből fakadóan. Akkor is féltem, ha pártfegyelemből, netán karrierféltésből tesz eleget a felkérésnek. Mert számtalan példa bizonyítja, hogy egy ilyen tisztség felkínálása egyenértékű a selyemzsinór elküldésével, főleg, ha előzetesen az illető veszélyeztetni látszik a pártnomenklatúra biztonságát.

Talán egyet tudunk érteni: ön évekkel ezelőtt elvesztette a realitásérzékét. Közel kilenc évvel ezelőtt a Félszigeten egy nemzedékinek tekinthető csoport képviseletében óvatlanul azt mondta, elérkezett az idő az RMDSZ megreformálására. Nem sokkal később vizsgálat indult ön ellen stratégiai privatizációs ügyekben, amelynek végkifejleteként néhány hete börtönbe kényszerült vonulni. Mindeközben szinte semmit sem tudhattunk önről, a szövetség egyik legreményteljesebb ifja eltűnt a gazdasági magánszféra rétegeiben. Nem feszítettek alá védőhálót, nem készültek állásfoglalások, nem szerveztek szimpátiatüntetést, nem hangzott el, hogy veled vagyunk, Zsolt. Mint például Markó Attila vagy mások esetében.

Ezért én most nem ígérhetem meg, hogy beállok a levelet írók sorába. Csak annyit mondhatok, hogy szorítok önnek, egészséget, kitartást, mielőbbi amnesztialehetőséget kívánok jelenlegi állapota elviseléséhez. Bölcsességet a megbocsátáshoz, az eddigi hibák elemzéséhez, a továbbiak elkerüléséhez. És erőt egy mihamarabbi őszinte kitárulkozáshoz.