Advent Erdélyben mindig egy kicsit többet jelentett, mint egyszerű várakozást
Fotó: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség
Drága advent, köszöntünk… – énekeljük, amikor a gyertyák lángja fellobban a templomokban és az otthonokban. A remény ideje ez – nem az olcsó optimizmusé, hanem a mélyből fakadó, Istenre figyelő reménységé. Azé a hitből szőtt várakozásé, amely már nem csupán emlékezik, hanem előre néz: jön neked a te királyod, igaz és szabadító!
2025. december 06., 07:292025. december 06., 07:29
2025. december 07., 12:522025. december 07., 12:52
Erdély templomaiban és gyülekezeteiben az advent nem csupán naptári esemény. Itt, ahol a harangszó évszázadokon át őrizte a magyarság és a hit szavát, az adventi várakozás egyúttal a megmaradás és az élni akarás himnusza is. A székelyföldi fenyvesek között, a havasok árnyékában, a mezőségi szórványban, a kalotaszegi kazettás mennyezetű falusi templomainkban ma is felhangzik a mindnyájunk által jól ismert kifejezés: ránk talált az Isten. S ez a felismerés nemcsak a betlehemi jászolra mutat, hanem a mi mindennapjainkra is. Mert az, hogy ma is összegyűlünk, hogy éneklünk, hogy még van kinek átadni a gyertyát, hogy még a kis közösségekben is maroknyi gyermeksereg készül betlehemest tanulni, hogy magyar nyelven szól több száz templomban az ige, az maga a csoda – a Krisztusban megélt remény valósága.
A kisebbségi lét tapasztalata megtanított bennünket remélni akkor is, amikor emberileg már nem volt okunk rá. Sok családból sajnos a fiatalok messze földre mentek, s az udvaron maradt várakozó nagyszülők még mindig a kapuban állnak kezüket homlokukhoz emelve, hátha megpillantják hazatérőiket – abban a pillanatban advent van. Mert minden hazavárás, újrakezdés és imádság, amelyet a sötétség ellenében mondunk, egyben Krisztus-várás is.
És a „szokásos” Krisztus-várás mellett reméljük, hogy megerősödünk majd nemcsak hitben és szeretetben, hanem lélekszámban is. És persze reméljük, hogy sokat próbált térségünkre minél hamarabb béke köszönt, hogy a vén kontinens nem a szakadék széle felé rohan, hanem visszatér arra az útra, amely a keresztyén gyökerek megtartását jelenti. Mint ahogy azt is reméljük, hogy az anyaország továbbra sem feledkezik meg rólunk. És
A mai digitális világ zajában egyre nagyobb szükségünk van az elcsendesedésre, a megállásra. Arra, hogy ne csak a karácsonyi ajándékok megtervezését lássuk magunk előtt, ne csak az első, második, majd négy hét múlva a negyedik gyertya meggyújtását tűzzük ki célként, hanem azt is, hogy figyeljünk a mellettünk levőkre.
A mai ember számára a remény gyakran elhalványult szó. Anyagi boldogulásban, biztos megélhetésben, sikeres karrierekben keressük, jól fizetett állásokban, jövedelmező kapcsolatokban látjuk a jövőt. És közben észre sem vesszük, hogy a legnagyobb reménység már úton van felénk. Krisztus nem a díszek fényében, nem a reklámok harsogásában jön el, hanem ott, ahol valaki csendben felnyitja a Bibliát, ahol valaki újra imádkozni kezd, ahol valaki kibékül haragosaival. Isten eljövetele mindig személyes élmény – bennünk válhat valósággá.
Az adventi idő így válik láthatóvá. Nem csupán gyertyák fényében, hanem az emberek arcán, a közösség örömében, az együtt végzett munkában, egymás segítésében, egy-egy dicsérő szóban vagy bátorító mosolyban.
Ahol a közösség nem csupán múlt, hanem jövő. Ahol a remény nemcsak érzés, hanem Krisztus tapintható valósága.
Amikor fellobban az első, majd a második gyertya, hadd lobbanjon fel bennünk is az a hit, amely nemcsak a múltra emlékezik, hanem bátran néz előre. Boldog, látható adventet kívánok minden olvasónak – a remélt Krisztus valóságában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!