Advent Erdélyben mindig egy kicsit többet jelentett, mint egyszerű várakozást
Fotó: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség
Drága advent, köszöntünk… – énekeljük, amikor a gyertyák lángja fellobban a templomokban és az otthonokban. A remény ideje ez – nem az olcsó optimizmusé, hanem a mélyből fakadó, Istenre figyelő reménységé. Azé a hitből szőtt várakozásé, amely már nem csupán emlékezik, hanem előre néz: jön neked a te királyod, igaz és szabadító!
2025. december 06., 07:292025. december 06., 07:29
2025. december 07., 12:522025. december 07., 12:52
Erdély templomaiban és gyülekezeteiben az advent nem csupán naptári esemény. Itt, ahol a harangszó évszázadokon át őrizte a magyarság és a hit szavát, az adventi várakozás egyúttal a megmaradás és az élni akarás himnusza is. A székelyföldi fenyvesek között, a havasok árnyékában, a mezőségi szórványban, a kalotaszegi kazettás mennyezetű falusi templomainkban ma is felhangzik a mindnyájunk által jól ismert kifejezés: ránk talált az Isten. S ez a felismerés nemcsak a betlehemi jászolra mutat, hanem a mi mindennapjainkra is. Mert az, hogy ma is összegyűlünk, hogy éneklünk, hogy még van kinek átadni a gyertyát, hogy még a kis közösségekben is maroknyi gyermeksereg készül betlehemest tanulni, hogy magyar nyelven szól több száz templomban az ige, az maga a csoda – a Krisztusban megélt remény valósága.
A kisebbségi lét tapasztalata megtanított bennünket remélni akkor is, amikor emberileg már nem volt okunk rá. Sok családból sajnos a fiatalok messze földre mentek, s az udvaron maradt várakozó nagyszülők még mindig a kapuban állnak kezüket homlokukhoz emelve, hátha megpillantják hazatérőiket – abban a pillanatban advent van. Mert minden hazavárás, újrakezdés és imádság, amelyet a sötétség ellenében mondunk, egyben Krisztus-várás is.
És a „szokásos” Krisztus-várás mellett reméljük, hogy megerősödünk majd nemcsak hitben és szeretetben, hanem lélekszámban is. És persze reméljük, hogy sokat próbált térségünkre minél hamarabb béke köszönt, hogy a vén kontinens nem a szakadék széle felé rohan, hanem visszatér arra az útra, amely a keresztyén gyökerek megtartását jelenti. Mint ahogy azt is reméljük, hogy az anyaország továbbra sem feledkezik meg rólunk. És
A mai digitális világ zajában egyre nagyobb szükségünk van az elcsendesedésre, a megállásra. Arra, hogy ne csak a karácsonyi ajándékok megtervezését lássuk magunk előtt, ne csak az első, második, majd négy hét múlva a negyedik gyertya meggyújtását tűzzük ki célként, hanem azt is, hogy figyeljünk a mellettünk levőkre.
A mai ember számára a remény gyakran elhalványult szó. Anyagi boldogulásban, biztos megélhetésben, sikeres karrierekben keressük, jól fizetett állásokban, jövedelmező kapcsolatokban látjuk a jövőt. És közben észre sem vesszük, hogy a legnagyobb reménység már úton van felénk. Krisztus nem a díszek fényében, nem a reklámok harsogásában jön el, hanem ott, ahol valaki csendben felnyitja a Bibliát, ahol valaki újra imádkozni kezd, ahol valaki kibékül haragosaival. Isten eljövetele mindig személyes élmény – bennünk válhat valósággá.
Az adventi idő így válik láthatóvá. Nem csupán gyertyák fényében, hanem az emberek arcán, a közösség örömében, az együtt végzett munkában, egymás segítésében, egy-egy dicsérő szóban vagy bátorító mosolyban.
Ahol a közösség nem csupán múlt, hanem jövő. Ahol a remény nemcsak érzés, hanem Krisztus tapintható valósága.
Amikor fellobban az első, majd a második gyertya, hadd lobbanjon fel bennünk is az a hit, amely nemcsak a múltra emlékezik, hanem bátran néz előre. Boldog, látható adventet kívánok minden olvasónak – a remélt Krisztus valóságában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
A drága energia, a méregdrága üzemanyag és az egyre erőteljesebb megélhetési nyomás korában egyre kevésbé látszik elvont brüsszeli jelszónak, buta és költséges hóbortnak a zöld átállás Erdélyben.
Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.
,,Biztosan nem lesz világháború?” – kérdezte tőlem hosszú évekkel ezelőtt a lányom. ,,Emlékszem, apa – mondta nekem a minap – azt válaszoltad, háború biztos nem lesz, legfennebb gazdasági, digitális háború.”
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!