
Advent Erdélyben mindig egy kicsit többet jelentett, mint egyszerű várakozást
Fotó: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség
Drága advent, köszöntünk… – énekeljük, amikor a gyertyák lángja fellobban a templomokban és az otthonokban. A remény ideje ez – nem az olcsó optimizmusé, hanem a mélyből fakadó, Istenre figyelő reménységé. Azé a hitből szőtt várakozásé, amely már nem csupán emlékezik, hanem előre néz: jön neked a te királyod, igaz és szabadító!
2025. december 06., 07:292025. december 06., 07:29
2025. december 07., 12:522025. december 07., 12:52
Erdély templomaiban és gyülekezeteiben az advent nem csupán naptári esemény. Itt, ahol a harangszó évszázadokon át őrizte a magyarság és a hit szavát, az adventi várakozás egyúttal a megmaradás és az élni akarás himnusza is. A székelyföldi fenyvesek között, a havasok árnyékában, a mezőségi szórványban, a kalotaszegi kazettás mennyezetű falusi templomainkban ma is felhangzik a mindnyájunk által jól ismert kifejezés: ránk talált az Isten. S ez a felismerés nemcsak a betlehemi jászolra mutat, hanem a mi mindennapjainkra is. Mert az, hogy ma is összegyűlünk, hogy éneklünk, hogy még van kinek átadni a gyertyát, hogy még a kis közösségekben is maroknyi gyermeksereg készül betlehemest tanulni, hogy magyar nyelven szól több száz templomban az ige, az maga a csoda – a Krisztusban megélt remény valósága.
A kisebbségi lét tapasztalata megtanított bennünket remélni akkor is, amikor emberileg már nem volt okunk rá. Sok családból sajnos a fiatalok messze földre mentek, s az udvaron maradt várakozó nagyszülők még mindig a kapuban állnak kezüket homlokukhoz emelve, hátha megpillantják hazatérőiket – abban a pillanatban advent van. Mert minden hazavárás, újrakezdés és imádság, amelyet a sötétség ellenében mondunk, egyben Krisztus-várás is.
És a „szokásos” Krisztus-várás mellett reméljük, hogy megerősödünk majd nemcsak hitben és szeretetben, hanem lélekszámban is. És persze reméljük, hogy sokat próbált térségünkre minél hamarabb béke köszönt, hogy a vén kontinens nem a szakadék széle felé rohan, hanem visszatér arra az útra, amely a keresztyén gyökerek megtartását jelenti. Mint ahogy azt is reméljük, hogy az anyaország továbbra sem feledkezik meg rólunk. És
A mai digitális világ zajában egyre nagyobb szükségünk van az elcsendesedésre, a megállásra. Arra, hogy ne csak a karácsonyi ajándékok megtervezését lássuk magunk előtt, ne csak az első, második, majd négy hét múlva a negyedik gyertya meggyújtását tűzzük ki célként, hanem azt is, hogy figyeljünk a mellettünk levőkre.
A mai ember számára a remény gyakran elhalványult szó. Anyagi boldogulásban, biztos megélhetésben, sikeres karrierekben keressük, jól fizetett állásokban, jövedelmező kapcsolatokban látjuk a jövőt. És közben észre sem vesszük, hogy a legnagyobb reménység már úton van felénk. Krisztus nem a díszek fényében, nem a reklámok harsogásában jön el, hanem ott, ahol valaki csendben felnyitja a Bibliát, ahol valaki újra imádkozni kezd, ahol valaki kibékül haragosaival. Isten eljövetele mindig személyes élmény – bennünk válhat valósággá.
Az adventi idő így válik láthatóvá. Nem csupán gyertyák fényében, hanem az emberek arcán, a közösség örömében, az együtt végzett munkában, egymás segítésében, egy-egy dicsérő szóban vagy bátorító mosolyban.
Ahol a közösség nem csupán múlt, hanem jövő. Ahol a remény nemcsak érzés, hanem Krisztus tapintható valósága.
Amikor fellobban az első, majd a második gyertya, hadd lobbanjon fel bennünk is az a hit, amely nemcsak a múltra emlékezik, hanem bátran néz előre. Boldog, látható adventet kívánok minden olvasónak – a remélt Krisztus valóságában.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.
Az Egyesült Államok élőben közvetítheti Nidal Hasan kivégzését, akit 2009-ben 13 ember meggyilkolásáért ítéltek halálra a texasi Fort Hood katonai bázison. A volt katonai pszichiátert december 3-án kivégzőosztaggal tervezik kivégezni.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Az alkotmánybíróság ítélete, amellyel alkotmányosnak minősítette a feddhetetlenségi törvény módosítását, komoly kérdéseket vet fel a visszamenőleges hatály miatt.
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
szóljon hozzá!