Advent Erdélyben mindig egy kicsit többet jelentett, mint egyszerű várakozást
Fotó: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség
Drága advent, köszöntünk… – énekeljük, amikor a gyertyák lángja fellobban a templomokban és az otthonokban. A remény ideje ez – nem az olcsó optimizmusé, hanem a mélyből fakadó, Istenre figyelő reménységé. Azé a hitből szőtt várakozásé, amely már nem csupán emlékezik, hanem előre néz: jön neked a te királyod, igaz és szabadító!
2025. december 06., 07:292025. december 06., 07:29
2025. december 07., 12:522025. december 07., 12:52
Erdély templomaiban és gyülekezeteiben az advent nem csupán naptári esemény. Itt, ahol a harangszó évszázadokon át őrizte a magyarság és a hit szavát, az adventi várakozás egyúttal a megmaradás és az élni akarás himnusza is. A székelyföldi fenyvesek között, a havasok árnyékában, a mezőségi szórványban, a kalotaszegi kazettás mennyezetű falusi templomainkban ma is felhangzik a mindnyájunk által jól ismert kifejezés: ránk talált az Isten. S ez a felismerés nemcsak a betlehemi jászolra mutat, hanem a mi mindennapjainkra is. Mert az, hogy ma is összegyűlünk, hogy éneklünk, hogy még van kinek átadni a gyertyát, hogy még a kis közösségekben is maroknyi gyermeksereg készül betlehemest tanulni, hogy magyar nyelven szól több száz templomban az ige, az maga a csoda – a Krisztusban megélt remény valósága.
A kisebbségi lét tapasztalata megtanított bennünket remélni akkor is, amikor emberileg már nem volt okunk rá. Sok családból sajnos a fiatalok messze földre mentek, s az udvaron maradt várakozó nagyszülők még mindig a kapuban állnak kezüket homlokukhoz emelve, hátha megpillantják hazatérőiket – abban a pillanatban advent van. Mert minden hazavárás, újrakezdés és imádság, amelyet a sötétség ellenében mondunk, egyben Krisztus-várás is.
És a „szokásos” Krisztus-várás mellett reméljük, hogy megerősödünk majd nemcsak hitben és szeretetben, hanem lélekszámban is. És persze reméljük, hogy sokat próbált térségünkre minél hamarabb béke köszönt, hogy a vén kontinens nem a szakadék széle felé rohan, hanem visszatér arra az útra, amely a keresztyén gyökerek megtartását jelenti. Mint ahogy azt is reméljük, hogy az anyaország továbbra sem feledkezik meg rólunk. És
A mai digitális világ zajában egyre nagyobb szükségünk van az elcsendesedésre, a megállásra. Arra, hogy ne csak a karácsonyi ajándékok megtervezését lássuk magunk előtt, ne csak az első, második, majd négy hét múlva a negyedik gyertya meggyújtását tűzzük ki célként, hanem azt is, hogy figyeljünk a mellettünk levőkre.
A mai ember számára a remény gyakran elhalványult szó. Anyagi boldogulásban, biztos megélhetésben, sikeres karrierekben keressük, jól fizetett állásokban, jövedelmező kapcsolatokban látjuk a jövőt. És közben észre sem vesszük, hogy a legnagyobb reménység már úton van felénk. Krisztus nem a díszek fényében, nem a reklámok harsogásában jön el, hanem ott, ahol valaki csendben felnyitja a Bibliát, ahol valaki újra imádkozni kezd, ahol valaki kibékül haragosaival. Isten eljövetele mindig személyes élmény – bennünk válhat valósággá.
Az adventi idő így válik láthatóvá. Nem csupán gyertyák fényében, hanem az emberek arcán, a közösség örömében, az együtt végzett munkában, egymás segítésében, egy-egy dicsérő szóban vagy bátorító mosolyban.
Ahol a közösség nem csupán múlt, hanem jövő. Ahol a remény nemcsak érzés, hanem Krisztus tapintható valósága.
Amikor fellobban az első, majd a második gyertya, hadd lobbanjon fel bennünk is az a hit, amely nemcsak a múltra emlékezik, hanem bátran néz előre. Boldog, látható adventet kívánok minden olvasónak – a remélt Krisztus valóságában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Grönland kapcsán megkötendő keretmegállapodás bejelentése nyomán egyelőre úgy tűnik, fellélegezhetnek a NATO-szövetségesek, mivel most úgy néz ki, nem robban szét a szövetség a sziget miatti nézetkülönbségek nyomán.
Jelentős visszhangra találtak a Prut mindkét oldalán, sőt nemzetközi vonalon is Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság elnökének az esetleges moldovai–román egyesülésről mondott szavai.
A pozsonyi történelmi parlament épületében tartott ökumenikus istentiszteleten több bocsánatkérés is elhangzott. Az egyházi vezetők a szegregáció, a nacionalizmus, a rasszizmus és a menekültekkel való méltatlan bánásmód ellen foglaltak állást.
Elsősorban a román főváros lakosainak szánt, erőteljesen ironikus hangvételű szösszenetben érzékeltette a Bukarest és Budapest közötti különbségeket pár nappal ezelőtt egy félig román, félig magyar aradi értelmiségi.
A román állami intézmények működésébe mintha eleve bele lenne kódolva a dilettantizmus és a hibás döntések sorozata, amely időről időre hatalmas károkat okoz, miközben a felelősök elszámoltatása elmarad.
Miért tűnik hamisnak ez az egész felhajtás az új Védelmi Stratégia körül, amelynek középpontjában a korrupcióellenes harc újraindítása áll? Ezt veszi górcső alá Cornel Nistorescu publicisztikája.
Talán ezen már az asszonyt, gyereket néha-néha jól elnáspángoló, gyepáló, agyabugyáló, puháló, döhölő „tisztességes” erdélyi magyar emberek sem röhögnek egy jót a kocsmában: tizenöt késszúrás a közös kisgyermeket karjaiban tartó fiatalasszonynak.
Felszállt hát végre a fehér füst a román kormánykoalíció legerősebb tagjában, a Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután a múlt heti kongresszuson az összes harcba szálló Sorin Grindeanu közül Sorin Grindeanut választották pártelnökké.
Az ideológiai újraértelmezés, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán bemutatott – ahol a hangsúly az általános fegyverszünetre esett – egy átfogó stratégia része: a párt újrapozicionálása démonizálható ellenség megalkotásával, s ezá
A Román Ortodox Egyház múlt héten átadott bukaresti Nemzeti Katedrálisában a fasiszta legionárius mozgalom ismert költőjének, Radu Gyrnak a versét énekelte az egyház gyerekkórusa. A hírre a román sajtó is felkapta a fejét.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!