Kódolt nyelvek

Kocsmapulttól irodabelsőkig, konyhaasztaltól a világháló nyilvánosságáig rég okozott téma ennyire össznépi felháborodást és purpárlét, mint a téli olimpia alatti tévéközvetítések kálváriája. Hogy a tévézés ma a többség számára ultraközponti létkérdés, régen nem meglepetés, immár a családi költségvetések sarokszámai közé tartozik a harmadik kábelszolgáltatóra való befizetés tétele – akár egyetlen olyan csatorna miatt, amelyet a már meglévő kettő valamiért nem kínál fel piaci alapon. Ezért aztán abban sincs semmi meglepő, hogy a Szocsiből érkező, a havas lejtőkön alázúduló sízők helyett megjelenő, jogdíjakról és korlátozásokról tudató szűkszavú állókép igencsak szúrta a magyarul sporttévézni vágyók szemét. Miért is lett volna másként, hiszen bő két évtizede immár magyarul szólal meg a nagyvilág, DiCaprio, de még Armin Zöggeler is.

Mostantól viszont nem, és a tudomány jelenlegi állása szerint nem holmi múló üzemzavarról van szó. Miközben ugyanis az információhoz való szabad hozzáférés alapvető emberi jogáról születnek vaskos brosúrák, a jogkövető magatartás is globalizálódik, olyannyira, hogy arról még a sepsibükszádi kábelszolgáltató is kénytelen tudomást venni. Hacsak nem akarja bezárni a boltot.

Márpedig ki akarná? És ebbe a sorba minden zsigeri tiltakozásunk ellenére a román köztelevíziót is be kell illesztenünk, hacsak nem akarjuk mindjárt diszkriminációkkal megterhelni az alapvető emberi értékekre alapuló társadalmunk épülését. Mert mi sem vennénk jó néven, ha valaki súlyos összegekért megvásárolt jogaink érvényesítését megfoghatatlan, pusztán emocionális töltetű érvekkel próbálná akadályozni. A román hatalom és piac számára mi csak érthetetlenné kódolt nyelven beszélő szavazó- és fogyasztópolgárok vagyunk.

Kulcskérdés, hogy minek számítunk a nemzetegyesítésben minden korábbi kormánynál érdekeltebbnek mutatkozó anyaországi hatalom számára. Úgy tűnik, eddig senki sem számított a tévés tartalmak területi alapú kódolása korábban is létező gyakorlatának megváltoztatására, az összekacsintások, megállapodások alkonyára. Márpedig ez érkezett most el, s ha az egyéb kisebbségi jogok érvényesítésével szembeni nyugati értetlenkedésekre gondolunk, aligha reménykedhetünk a történelem által szanaszét szórt magyar nyelvigények „dekódolásában”.

Természetesen lehet és kell is tiltakozni, világvégét kiáltani, talán még az a zsarolás is belefér, hogy az anyaországnak bezzeg csak a regisztrációs mutatók kozmetikázására kellünk. Addig is viszont nem marad más, mint erősíteni magunkban a hitet: lesz még magyar gól afutball-világbajnokságon