Ki rántja félre a kormányt?

Egy esztendővel ezelőtt, amikor Bajnai Gordon aktiválta magát, s újra színre lépett, alighanem azt feltételezte, hogy valamennyi baloldali szerveződés – beleértve a legnagyobb társadalmi beágyazottságú, legnagyobb gazdasági és médiaholdudvarral rendelkező MSZP-t is – mögötte sorakozik fel. Kívülről nézve erre is lehetett számítani. „Libás” múltja dacára Bajnai felépíthetőnek tűnt, s mindenképpen alkalmasabbnak, esélyesebbnek, mint az Orbánnal szemben már egy ízben csúfosan alulmaradt Mesterházy Attila vagy az őszödi megbélyegzettségtől szabadulni nem tudó Gyurcsány Ferenc. De, mint megtapasztalhattuk, az időközben eltelt közel egy esztendőben nemcsak a nemzeti oldal tud megbotlani a saját lábában, erre a baloldal is bőven képes.

 Üzenet a stadionból

Az MSZP ugyanis nem sietett letenni a hűségesküt Bajnai mögött. Bár lassan már csak fél év marad a választásokig, nem tudni, lesz-e közös miniszterelnök-jelöltje a magát baloldalinak mondó ellenzéki erőknek. A legfrissebb fejlemények egészen meglepőek: Bajnai meglepte Mesterházyt egy indítványcsomaggal, amiről utóbbi a sajtóból szerzett tudomást, nem pedig vetélytársától, egyben potenciális szövetségesétől. Ennek legfontosabb pontja talán az, hogy a két szervezet, az MSZP és az Együtt 2014 közös miniszterelnök-jelöltjének személyét közvélemény-kutatáson döntsék el konszenzuális szabályok szerint. Mesterházy el is fogadhatta volna az ajánlatot, de inkább bekeményített, alternatív kiválasztási módként egy amerikai mintára, hús-vér emberekkel megszervezett előválasztást ajánlva. Nem tudni, mennyire gondolta ezt komolyan az MSZP frontembere, ennek megszervezése minden esetre sokkal bonyolultabb és költségesebb. Kiszely István politológus találóan mutatott rá egy interjúban, hogy a baloldali egységfront vezetésére esélyes politikusok „gyáva nyúl” játékot játszanak. Aki nem ismerné: e meglehetősen destruktív és értelmetlen pszichológiai játékban két autós száguld egymással szemben, a kérdés, hogy elrántja-e valamelyik a kormányt az ütközés előtt.

Kiszely álláspontját erősíti az is, hogy az MSZP a márciusi fiaskó után nemrég újabb kampányfilmmel rukkolt ki, amelyben a megszokott és bárki által felvállalható, így aztán egyértelműen mindenkihez szóló kampányüzenet (igazság, szabadság, biztonság, jólét, az egész Magyarország képviselete) mellett igen keményen üzent Bajnaiéknak is. Az egyik bevágásban egy stadionban, több ezer hallgató előtt, minden jelzőt megnyomva Mesterházy éppen azt fejtegeti, hogy „az MSZP a legerősebb, legfelkészültebb, legszervezettebb és legnagyobb ellenzéki párt”. Érthető, ugye? Az ellenzéki erők viszonylatában határozza meg pártját ahelyett, hogy azt hangsúlyozta volna, hogy az MSZP képes „utat mutatni”, „kivezetni az országot a zsákutcából”, „az MSZP hitelesebb, mint aFidesz” stb.

Az MSZP márciusi keltezésű kampányfilmjével alighanem rekordot döntött. A film ellen szerzői jogi problémák miatt tiltakozott az RTL Klub (!) és a Hír Tv, politikai okokból Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse – aki szerint ne nyúljon határon kívül született nagyjainkhoz az a párt, amely nem tekinti automatikusan magyaroknak őket –,  s végül Puskás Ferenc özvegye, aki hangsúlyozta: azok politikai örökösei használnák fel férje nevét és arcképét, akik miatt a legendás labdarúgó 25 esztendőn át nem mehetett haza. Most ez a veszély nem fenyeget, az MSZP-kreatívok saját anyagból dolgoztak.

 Adminisztrátorok harca

Eszmeileg-ideológiailag nincs érdemi különbség a két jelölt között. Mindkettő alapvetően pragmatikus, jövőkép és nemzetstratégia nélküli adminisztrátor, a globalista erőknek az országot skrupulusok nélkül kiszolgáltató, a könnyebb ellenállás mentén haladó karrierpolitikus. A baloldali kultúrkódok alapján működnek, eszközként használják is a kultúrharcot, de vélelmezhető, hogy a nemzeti érdekeknek és értékeknek való kifejezett ártás szándéka kisebb bennük, mint a haszonszerzési igyekezet, a „Wille zur Macht”, a „hatalom akarása”. És már ez is valami.

Érdemes azért felidézni mindkettejük egy-két emlékezetes, friss megnyilatkozását. Mesterházy nemrégiben a következőkről biztosította híveit: „Nem feledjük a plágiumbotrányba belebukott köztársasági elnököt, az azeri baltás gyilkost, Nyírő József hamvainak utaztatását, az Új Színház átadását a szélsőjobbnak, (…) a devizahitelek bedöntését, az egészségügy tönkretételét, a diákok átverését, az iskolák botrányos államosítását, a tanárok bérének csökkentését. Nem feledjük a baloldali és szabadgondolkodó értelmiség ellen indított hadjáratot.”

Hasonló húrokat penget Bajnai is, aki szerint Orbánék „módszeresen, csigolyánként törték el a magyar demokrácia gerincét”, aki úgy véli, hogy „a valutaalap – EU-páros  kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene”. De az is árulkodó, amint egyik Facebook-bejegyzésében elmondja, hogy „óriási élmény volt látni az Alföldi-féle István, a királyt”, amelyhez fogható keresztény- és magyarellenes nyílt színi provokáció a rendszerváltás óta nem érte a magyarságot. Az Alföldi–Bajnai–Mesterházy–Gyurcsány–Kuncze–Heller-féléknek semmi nem szent. Sem a Szent István-i örökség, sem a magyar méltóság, sem a nemzeti összetartozás, sem a keresztény értékrend, sem a Himnusz. Így lett a Szent Korona micisapka és tökfödő után 2013. augusztus 20-ai előadásban a nemzet ketrece, a bocskai és a nemzeti zászló pedig a köpönyegforgató, haszonleső, jellemtelen urak, Súr, Solt és Bese „egyenruhája”.

Szerencsére a miniszterelnöki posztra ácsingózó két jelölt fél évvel a választások előtt egymással van elfoglalva, mint a Brian élete című örökzöldben a zsidó terrorszervezetek, amelyeknek Pilátus feleségét elrabolni igyekvő aktivistái – a római katonák legnagyobb elképedésére – a helytartói rezidencia alatt egymásnak esnek. A „gyáva nyúl” játék tehát folytatódik, s egyelőre úgy néz ki, nem lesz józanabb fél, aki elrántaná a kormányt.