Káoszország tanügyi megszorításai

de az átmentek jó része így sem juthatott szeptembertől állandó álláshoz, akár 9-esnél nagyobb jeggyel sem, mert nem jutott nekik hely. Mindeközben a lapok és portálok olvasói elégtétellel nézik a nemzet napszámosainak vergődését.

Nos, ezt az agyontaposott román közoktatási rendszert most a disznófejű nagy úr vályújába heverő pénz kapcsán csócsálják az újságírók. Pénzből ugyanis sosincs elég sem napszámosnak, sem szakmunkásnak, meg diplomásnak, de még a fosztogatóknak sem, hát még az államnak.

Sajnos, Romániában minden állami rendszer beteg. Nagyon beteg. A betegségüket előidézők, az azokat folyamatosan fenntartók a létrehozó, majd működtető politikai pártok. A pártok a főnökeik által jelöltekből, a tagjaik által „választottak” révén működtetik a rendszert, olyan, szintén általuk kiválasztott, és nekik minden körülmények között hűséges ,,szakértőkkel”, akik mindig kevesebbre képesek, mint az előttük levők.

Ötödiktől felfele boldog-boldogtalan pénzt kaphatott, ha a tanítójuk, tanáraik jó jegyekkel tömték ki. A pedagógusok ezt megtették, hiszen a toll fog, és semmijébe sem kerül a naplóba írónak, aki az erkölcsi károsodásával csak nagyon ritkán számol. Az pedig, hogy az érdemtelenül juttatott nagy jegy előbb-utóbb ugyanúgy rombol, mint a kéreg alatt kikelő hernyó, senkit sem érdekelt.

Most, hogy a költségvetési csőd szélére sodródott a sosem lehetett bezzegrománia, a legújabb választottak hozzáláttak az általuk növesztett, de oda sosem illett kinövések ledarabolásához. És visszavágják az ösztöndíjakat.

De ez kevés. Nem takarítanak meg vele elég pénzt. Akkor hát faragnak az oktatás más kiadásain is.

Kézenfekvő a bértömeg zsugorítása. Ehhez pedig pofonegyszerű megoldást találtak. Növelik az oktatók kötelező heti óraszámát.

Mert hát a politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok amúgy is csak heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest. És különben is mi az a 20 a 18-hoz képest? Még mindig botrányosan kevés.

Mert a tanító, a tanár azért van, és az a dolga, hogy őket szolgálja, és kiszolgálja.

Csakhogy az óraszámnövelés által lecsökkentett kiadás még mindig kevés. Ezért be kell vetni a tanulólétszám-növelést is. Lehet növelni az eddigi osztálylétszámokat is. És növelik is.

Senkinek se fog fájni, és kiadáscsökkentéssel jár.

Tény, hogy nemzetközi, hiteles tanulmányok bizonyítják, hogy észszerű határok között mozgatható az osztálylétszám, mert az nem jár minőségromlással. Vannak a románnál sokkal eredményesebb közoktatási rendszerek, ahol mindig nagyobb volt, és most is nagyobb az osztályok létszáma. És rinyálás nélkül tudják tartani a színvonalat. Tudják, mert ott olyan a közmorál.

Fizikatanárként tanítottam, és vezettem 41 tanulós osztályt, és olyanban is, amelyben csak 5-en jártak. Az arra képesek, a szüleik által tanulásra szoktatott tanulók a 41-es létszámú osztályban is eredményesek voltak, és az 5 tanulós osztályban sem lehetett jobb eredményt elérniük az arra képteleneknek.

Romániában – a román közoktatásban, de a felsőoktatásban is – nem a pénz(hiány) az elsődleges probléma, hanem az össztársadalmi eltrehányosodás, meg az, hogy az ügyeskedő mindig jobban járhat, mint a lelkiismeretesen tanuló, majd dolgozó.

A szerző nyugdíjas fizikatanár