Ideje van a kiállásnak?

Még nem indultak el az internetadó elleni magyarországi tiltakozások, amikor teljes ismeretségi körömmel együtt tudtuk, éreztük, megbeszéltük, hogy ez iszonyatos hiba, ritka nagy ballépés. És még fokozhatnám politikai esszébe nem illő minősítésekkel, akár összegyűjtve mindazokat a jelzőket, amelyeket a netadóra alkalmaztak a Fidesz-szavazó ismerőseim és barátaim, s akkor a jobbikosok szóvirágait nem is vettem igénybe. Vannak, akik zseniális húzásnak ítélték az ötlet bedobását és visszavonását, mert elterelte a közfigyelmet a kitiltási botrányról. De elterelte? Dehogy terelte, addig lesz az téma, míg a globális háttérhatalom és annak első számú nyílt színi intézményes képviselője, az Egyesült Államok kormánya úgy akarja. Mások úgy vélték, Orbán erősödött azzal, hogy visszavonta. Jól tette, hogy ez esetben visszalépett, sokkal jobban, mintha bekeményített volna. Jó volt az eszmei körítés, az indoklás is, vélhetően önmagában nem jelentett ez sem presztízs-, sem népszerűségveszteséget.

Előhívott viszont a privát életből, a számítógépek elől, az elit kocsmákból és a trendi szórakozóhelyekről egy olyan réteget, amelynek tagjai nem mutatták volna meg magukat, ha nincs egy jó, őket közvetlenül is érintő téma. Hasonlít ez a társaság a kezdeti Millára, a „nem tetszik a rendszer” zsánerű, alternatíva nélküli tagadásra. Miután ráéreztek a játék ízére, önszorgalomból a netadós győzelem után is tüntetnek, immár a rendszer, a 25 év, a korrupció, s ki tudja, még mi minden ellen. Legfőképpen persze a szabadon választott, kétharmados többséggel rendelkező, azóta további két választáson megerősített kormány ellen. Szovjetuniós pólóban, artikulátlanul és trágárul üvöltözve, demagóg jelszavak és álságos célkitűzések mellett.

Trendi tüntetők

Ha az ismert és kutatott magyar történelemnek volt abszolút mélypontja, akkor az őszirózsás forradalomnak nevezett 1918. október végi szétzüllés volt az. Akkor az addigi történelem legnagyobb háborújának vége felé csapataink idegen államok területén állomásoztak, magyar földön egy szál ellenséges katona nem sok, annyi sem volt, de a szabadkőműves sajtó által felheccelt tömegek elárasztották Budapest utcáit, a tömegek hátán a hatalomba kapaszkodó szabadkőműves kormány pedig leszerelte a hadsereget. Hadd szögezzem le: ez nem összeesküvés-elmélet, a szabadkőműves irattárakat az országban a vörös terrort követően 1919 őszén rendet tevő Horthy Miklós lefoglalta és kutathatóvá tette, a mozgalmat pedig betiltotta. Raffay Ernő történész élt is a lehetőséggel, kutatásai fehéren feketén igazolják a két fenti állítást. Tény, hogy a magyar katona kezéből akkor csavarták ki a fegyvert, amikor saját hazájáért küzdhetett volna. Az eredményt ismerjük. Megvolt az erőnk az ellenállásra, de elprédálták a „forradalmi” vezetők, a vörös gróf és bandája.

Most ennél lényegesen kevésbé drámai időket élünk, a tét is sokkal kisebb, de nem elhanyagolható. Nem egy történelmi országot kellene megóvni, „csak” a nemzetépítő akaratot (is) képviselő kormányt, amelynek alternatívája a gyarmatosítók elvtelen kiszolgálása a balliberális erők által, az ország politikai és gazdasági függésének növelése, a nemzeti öntudatpusztítás folytatódása. Az is biztos, hogy a Kossuth téren „közfelháborodás” címen összeverődött tömeg inkoherens, trágár szónokaival, a „jó buli a tüntetés” céltalan életérzésével örömmel üdvözölné akár az amerikai katonai beavatkozást is, ha annak eredménye a balliberális sajtó által már 1998 és 2002 között diabolikusként lefestett Orbán Viktor távozása lenne.

Pesti Majdan

A kérdés inkább az: tényleg ilyen forgatókönyvben gondolkodik a háttérhatalom? Világos és egyértelmű, hogy Orbán Viktor kényelmetlen nekik, megüzenték már a médiatörvény kapcsán, az alkotmány ürügyén a világsajtó főbb orgánumain keresztül. De ők nem szeretik a nagy csinnadrattát, azt csak akkor alkalmazzák, ha nagyon nagy a tét. Mint Ukrajnában, amely egyfajta „gyáva nyúl” játéknak indult. A meccs nem jellemző módon döntetlenre áll, mondhatjuk, mindketten módosítottak kicsit a kormánykerék állásán, s így kisebb lett az ütközés, világhatalmi szinten nem vészes károkkal. Mivel a fősodratú sajtóban egyáltalán vagy csak szórványosan lehet erről a kérdésről tárgyilagos tudósítást olvasni, szögezzük le, hogy hiteles információk is napvilágot láttak arról, amit egyébként is sejteni lehetett: a „Majdan-forradalom” amerikai vezérletű és finanszírozású puccs volt. Az amerikaiak próbálkoztak, Putyin pedig jelezte, hogy eddig és nem tovább.

Európában, szövetségesek körében nem elegáns és nem célszerű hasonlóval próbálkozni, főleg egy olyan kormánnyal szemben nem, amely bármikor az utcára tud hívni a jelenlegi tiltakozóknál nagyságrenddel nagyobb tömeget, s amely kormányt egy év alatt háromszor erősített meg a választóközönség masszívan, Európa-szerte egyedülálló többséggel. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy elkezdődött a nemzetközi és a belföldi közvélemény megdolgozása egy ilyen forgatókönyv esetére. A világhálón, a „suttogó propaganda” ideális terepén már felvetik annak lehetőségét, hogy Magyarország lehet a következő Ukrajna, a magyar „baloldal” egyes képviselői pedig már egy ideje rendszeresen utalnak arra, hogy Orbánt nem lehet alkotmányos eszközökkel legyőzni, ezért indokolt lehet a forradalmi erőszak. Érdekes, hogy amikor a 2006-os választások után hatalomra jutó miniszterelnök maga ismerte el, hogy sikerük érdekében megannyi törvénytelen eszközt alkalmaztak, hogy hazudtak reggel, délben és este, akkor ugyanezek az emberek más húrokat pengettek. Hogy az Orbán ellen szerveződő nemzetközi tényezők farizeus szövegeiről ne is beszéljünk.

Kirakós játékok

Magyarországon az ukrán forgatókönyvet azonban nem lehet bevetni. Itt nemcsak Orbán rendfenntartói állnának szembe a csőcselékkel, hanem rendpárti százezrek néznének farkasszemet a randalírozó tízezrekkel. Ezzel együtt a nemzeti oldal vezető közírói, Lovas István és Bayer Zsolt helyesen teszik, hogy figyelmeztetnek egy Orbán elleni külföldi irányítású puccs veszélyére. Lehet, hogy a netadó elleni, törvénytelen cselekményekbe torkolló tiltakozások alkalmával helyes volt a Fidesz intő szava, hogy ne lőjünk ágyúval verébre, ne vonuljanak utcára a kormány hívei. Ám ha csak ránézünk a tüntetésszervezők Facebook-oldalára, ha megpróbáljuk összerakni a kirakós játékot az abszurd, bizonyítékokat mellőző kitiltási ügytől a nemzetközi sajtó hangvételéig, lassanként bizony aktuálisnak látszik, hogy megszólaljon a Békemenet Magyarországa, az ország azon része, amely kiáll demokratikusan választott vezetője mellett az idegen elnyomó szándékokkal szemben.

Ideje van a szólásnak, a magyar szuverenitás, a magyar népakarat melletti kiállásnak. A következő Békemenetnek éppoly meggyőzőnek kell lennie, mint a legelsőnek, amikor a magyarok megmutatták a világnak: a kormányt érő nemzetközi támadások közepette magukénak érzik saját vezetőiket, és nem dőlnek be az álságos külföldi propagandának.