Homoszexuálisok házassága: ideológiai gumicsont és/vagy támadás?

A balliberális médiaorgánumok által agyonreklámozott színes „kulturális fesztiválhoz”, amely a homoszexualitás jegyében zajlik, csúcseseménye pedig a sok port kavart budapesti magamutogató felvonulás, a Pride, idén sajátos felhajtóerőt biztosított az amerikai Legfelső Bíróság kétségkívül történelmi, de annál vitathatóbb döntése az azonos neműek házasságával kapcsolatban. A döntés helyessége kétségbe vonható az alkotmányjogi dogmatika, a demokráciaelmélet, a vallás-erkölcs valamint a világi etika szempontjából, de górcső alá vehető a várható globális hatását, illetve hatalomtechnikai hátterét tekintve is.

Demokráciának nevezik

Nem kell ahhoz jogi végzettség, hogy az ember belássa: az amerikai testület odáig merészkedett, hogy jogot alkotott, messze túlterjeszkedett alkotmányos kompetenciakörén. Erre egyébként a kisebbségben maradt véleményt képviselő józan bírók is figyelmeztettek – a döntést kilenc bíróból öt hozta meg a demokrácia nagyobb dicsőségére, érdekes adalék, hogy mindhárom női bíró igennel szavazott. A hatalmi ágak szétválasztásának elvét az Egyesült Államokban veszik a legkomolyabban, most mégis ott csúszott össze a két hatalmi ág, az igazságszolgáltatás és a törvényhozás. Ráadásul ezért épp az az állami szerv a felelős, amely az európai alkotmánybíróságok funkcióját is ellátja, tehát éppenséggel az lenne a feladata, hogy védelmezze az alkotmányos elveket. John Robert bíró – a józanok egyike – rá is mutatott: a testület e döntéssel érvénytelenítette a tagállamok több, mint felének a házasságra vonatkozó törvényi szabályait.

A demokrácia szempontjából is botrányos döntés született: öt kinevezett ember rákényszerítette a maga világnézetét 320 millió állampolgárra. Antonin Scalia, egy másik megfontolt, saját szerepkörében megmaradó, kisebbségben szorult bíró le is szögezte: „Egy olyan kormányzati rendszer, ami a népet egy kilenc, nem választott jogászból álló bizottság alárendeltjévé teszi, nem érdemli meg, hogy demokráciának nevezzék.”

A homoszexuális kapcsolathoz való viszony erősen polarizálja a társadalmakat. Igen sokan zsigerből viszolyognak az azonos neműekhez vonzódó polgártársaiktól, s nem sokat törődnek a jog finom mechanizmusaival. Ők akár a korábbi jogi szabályozást is visszahoznák, amely büntetni rendelte a homoszexualitást. Mária Terézia büntetőkódexe például halálbüntetést írt elő a szodómiára, de a felvilágosult jogalkotás remekeként tisztelt 1878-as Csemegi-kódex is büntetni rendelte férfiak esetén az egymással létesített szexuális kapcsolatot, igaz, „csak” fogházzal. A férfi homoszexualitás kriminalizáltsága 1961-ben szűnt meg.

A szembenálló fél, a „jogvédők” az eretneküldözők vehemenciájával támadnak azokra, akik nem hajlandók elfogadni fixációikat, s mindenekelőtt azt az abszurd, valótlan tételt, hogy a homoszexuális kapcsolat egyenértékű a heteroszexuális kapcsolattal. Nem tagadva a homoszexuálisok emberi értékeit és jogát ahhoz, hogy természetellenes hajlamaikat kiéljék a privát életben, rá kell mutatni arra, hogy az aberráció aberráció, és soha nem lesz normalitás.

Egy társadalmi magatartás erkölcsi fokmérője lesz mindenkoron az a kérdés, hogy „mi lenne akkor, ha mindenki így tenne”, ezt Immanuel Kanttól (lásd kategorikus imperatívusz) Jean Paul Sartre-ig sokan megfogalmazták. Márpedig ha mindenki homoszexuális lenne, kipusztulna az emberiség. Ez ennyire egyszerű.

Mese a „meleg” hercegről

Az államnak nincs mit keresni a polgár hálószobájában, s minden, amit két felnőtt ember egymással tesz bárkinek a testi sérelme nélkül, csak rájuk tartozik. De innen nem szabad eljutnunk odáig, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak és gyermeket fogadhassanak örökbe. Lám, Fodor Gábor független képviselő, a Magyar Liberális Párt elnöke máris törvényjavaslatot nyújtott be a témában, s nem átallotta azt nyilatkozni, hogy minden jóérzésű magyar ember támogatja a homoszexuálisok házasságát. Ha a mondatba beiktatunk egy „nem” szócskát, közel igaz mondatot kapunk.

A homoszexuális propaganda folytatói arra hivatkoznak, hogy az azonos neműekhez való vonzódás genetikai természetű. Bizonyára sok esetben így is van, de e magatartásforma tanult is lehet. Érdekes módon épp a legharsányabb, legmilitánsabb magyarországi homoszexualitás-pártoló balliberális erők bástyája, az ATV csatorna, valamint a Hetek folyóiratot jegyző Hit Gyülekezete egyik prominense nyilatkozott az ügyben a legkeményebben. Ruff Tibor filozófus, teológus, a zsidó vallástudomány doktora arra mutatott rá egy interjúban a minap, hogy ki lehet gyógyulni e ferde hajlamból, egyik társának esetét említette, aki most boldog családapa egy hagyományos család keretében. De például Nagy-Britanniában vagy Svédországban még a „kigyógyulás” gondolatát is üldözik, és arra törekednek, hogy már az óvodában arra tanítsák a kisgyermekeket: saját választása, hogy fiúként fiút vagy lányt választ magának élettársként. Betiltják a nemek említését, uniszex nevelést adnak a gyermekeknek. Közép- és Kelet-Európa még a normalitás szigetének számít Svédországhoz, Nagy-Britanniához, Franciaországhoz vagy Írországhoz képest, de lám, már Magyarországon is napvilágot látott gyermekeknek szánt mese a „meleg” hercegekről.

Miért nem szól a harang?

Ha az abnormalitás legitimmé válik, ha a balliberális perverzió beteszi a lábát az ajtórésbe, csak idő kérdése, mikor tárul az szélesre mindenféle emberi eltorzulás előtt. Az amerikai Legfelső Bíróság kisebbségben maradt tagjai is rámutatnak: a mostani döntést megalapozóhoz hasonló eszmefuttatás mellett indokolni lehetne a hármas vagy négyes házasságokat. A kétezres évek derekán bejegyezték a pedofília törvényesítéséért küzdő pártot Svédországban azon az alapon, hogy nekik is van létjogosultságuk, s mint hírlik, az angolszász liberális filozófia egyik markáns irányzata, a kortárs utilitarizmus képviselőjét, Peter Singert hamarosan kitüntetik egy bukaresti egyetemen. Singer nyíltan hirdeti az újszülöttek meggyilkolásának legitim voltát, és hasonlóan nyílt híve az állatokkal folytatott szexuális viszonynak. Daniel Cohn-Bendit sem bukott bele abba, hogy egyik könyvében arról értekezett, milyen erotikusak az ötéves kislányok. Szóval, van még hová süllyedni, s csak remélni lehet, hogy térségünk megálljt parancsol a nyugati szivárványos inváziónak. Mert kell léteznie középútnak a magánéletet ellenőrzés alá vevő muzulmán államterror és a totális nyugati szabadosság között. Középútnak, ahol a demokrácia diszfunkciói dacára is az állam tiszteli a magánszférát, de nem ad korlátlan teret az elferdüléseknek.

Egyébként a homoszexuálisok házassága körüli hajcihő – amellett, hogy reális veszélyeket rejt – egyféle figyelemelterelés és ideológiai gumicsont is ma, amikor az Egyesült Államok és az általa favorizált megacégek az egész világot legázolni igyekeznek. Az e hasábokon már taglalt, az EU és az Egyesült Államok közötti Szabadkereskedelmi Egyezményt nem véletlenül nevezik trójai falónak a tisztán látók Európa szerte. A falovat odatolták már az EU bástyái alá. Most az uniós vezetők, akik közül nem tudjuk, hányan játszanak össze az ostromlókkal, azon tanakodnak, hogy hozzák-e a falakon belülre a tákolmányt vagy se. A falovat, amely nemcsak a génmanipulált és hormonkezelt élelmiszerek özönét hozza majd magával, de a választott magánbíróságok rendszerét is. Ez elé citálhatják majd profitkiesés címszó alatt a kizárólag profitszempontok mentén orientálódó, erkölcsi, emberiességi megfontolásokat félreseprő multinacionális gigacégek a polgáraikat védő államokat.

Minden itt zajlik a szemünk előtt, mégis alig szól a vészharang.