Haknizók álruhában

Nincs könnyű dolguk velünk az anyaországi ellenzéki politikusoknak. Anno Eörsi Mátyás, idén januárban Mesterházy Attila, néhány napja pedig Bajnai Gordon szembesülhetett a különleges erdélyi vendégszeretettel. Ha az első kettő még meglehetősen „szöveghűen” is játszotta el az „elefánt a porcelánboltban” elnevezésű szituációs játékot, Bajnait talán még sajnálhatnánk is. Sőt, a „Turista vagyok, nem magyar” pólófeliratot akár sértőnek is nevezhetnénk, hacsak nem tekintjük a rendszeres Erdély-járást a magyar identitás legfontosabb fokmérőjének.

Mint ahogy önmagában nem is tekinthetjük. A mifelénk szórványosan felbukkanó magyarországi ellenzéki politikusoknak azonban végre be kellene látniuk: a biztonsági játékból csak elvétve születhet győzelem, ily módon legfeljebb a gólnélküli döntetlen tűnik elérhető eredménynek. Mert Bajnai is, úgymond,  álruhában érkezett az álruhás király udvarába nyilvánosságtól mentesnek szánt előadásra. Miközben valamennyi magyar miniszterelnökének készül, lehetünk itt Erdélyben is majdnem félmillióan állampolgárok.

Szóval az alakíthatná az önmagában talán méltánytalan szurkapiszkás erdélyi viszonyulást, ha az ellenzéki pártvezér nemcsak barátok közt fejtené ki nézeteit, hanem nyíltszíni fellépésen is. Borítékolom: sokan lennének ott. És azt is, hogy kapna hideget-meleget, talán még a hangosítóberendezést is rockosra kellene hangolni, hogy legyőzze az ellenkórus hangerejét. Viszont ki kellene próbálni, addig ugyanis minden egyéb szófia beszéd, meg takarodj-gyal kezdődő noszogatás.

Hogy Bajnai különbözik-e „őszintébb” Erdély-járó elődjeitől? Legyünk jóhiszeműek: állítása szerint ő nem is vett részt a 2004-es népszavazáson, mert „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”. Valami hasonlót mondott Mesterházy is, azzal a különbséggel, hogy ő nem tagadta, inkább egyfajta megtévesztettséggel magyarázta részvételét. Visszakérdezek: vajon hogyan kellett volna megkérdezni a magyar állampolgárokat a külhoni magyaroknak adandó állampolgárságról, hogy az MSZP-elnökben vagy Bajnaiban se hasadjon a tudat? Arról nem is beszélve, hogy utóbbinak miniszterelnökként talán még lehetősége is nyílt volna korrigálni a borzasztó kérdésfelvetésre adott önző választ.

Egyre inkább kampány van, és ennek tagadását mind bosszantóbb hallani. Az „álruhás” haknizások pedig semmi egyébre nem lehetnek jók, mint egyre több „tévelygő” szavazót döntéshozatalhoz segíteni.