Hirdetés

Futballnagylétünk nagy temetője

Ballai Attila, Magyar Nemzet

2014. július 04., 16:002014. július 04., 16:00


Grosics Gyula, a 86-szoros válogatott, olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes kapus mostantól Puskás Ferenc és Kocsis Sándor, az Aranycsapat két csatára mellett nyugszik. A Szent István-bazilika altemplomában, amely egyre inkább a magyar labdarúgás nemzeti kegyhelyévé válik.

Grosics nyolcvankilencedik évében hunyt el, így nemcsak holtában, hanem éltében is megkapta az őt, a kivételes sportolót és embert megillető tiszteletet, szeretetet. Játékostársainak többsége azonban nem részesülhetett ebben. A kollektív tudatunkban memoriterré rögzült tizenegyből elsőként Zakariás József távozott, még 1971-ben, negyvenhét évesen, szinte titokban, napjainkban úgy mondanánk, „médiavisszhang nélkül”. Hogy miért, máig rejtély.

Bozsik Józseftől 1978-ban már méltó módon búcsúztak a csapat- és kortársak, utódok, puritánságában is magasztos síremléke a Farkasréti temetőben található. Az 1979-ben, súlyos betegen, Barcelonában a kórház ablakából kiesett – kiugrott? – Kocsis Sándornak tragédiájában sem bocsátotta meg a hazai diktatúra a „disszidálását”, halálát agyonhallgatták, csak 2012-es, budapesti újratemetése hozta meg számára a végtisztességet.

Lóránt Gyulát 1981-ben Szalonikiben, a kispadon, edzőként érte a szívinfarktus, ami világszerte szomorú szenzáció volt – a korabeli Magyarországon mínuszos hír. A németországi Endingenben temették el, 2011 májusában hozták haza a hamvait szülővárosába, Kőszegre. Budai II. László 1983-ban, Lantos Mihály 1989-ben csendben ment el, a jobbszélső Rákospalotán, a balbekk a budapesti Új köztemetőben nyugszik. A rendszerváltás előtt ugyancsak disszidensnek bélyegzett Czibor Zoltán túlélte őket, így utolsó éveit itthon tölthette, 1997-ben szülővárosában, Komáromban helyezték örök nyugalomra. A londoni 6-3 két hőse, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc 2002-ben, illetve 2006-ban már a nemzet halottja volt, a középcsatár míves síremléke Óbudán található.

Buzánszky Jenő szerencsére még köztünk, Grosics, Kocsis és Puskás a Szent István-bazilikában, heten a négy égtáj felé, de legalább mindannyian magyar földben. A Bazilika altemploma – Kisfaludy Károly után szabadon – akár „nemzeti futballnagylétünk nagy temetője” lehetne; természetesen nem hét újratemetéssel, talán csak hét felirattal. Hét élet-, vagy ha létezik egyáltalán e fogalom, hét „haláljellel”.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés