
2014. november 01., 10:362014. november 01., 10:36
Azt mondják, az államelnök-választási kampányt úgy ahogy van, tönkretette a korrupcióellenes harc. Pedig, mondják ugyancsak, nem erről kellene szólnia az egésznek, hanem az elvek magas ívű ütköztetéséről, programokról, a jobbító szándékról, az ellenfél sportszerű eszközökkel való legyőzéséről. A jövőről, ami nem a zsákmányszerzést célozza. Mindenekelőtt.
Mosolyognak? Mit mondjak, én is. Viorel Hrebenciuc talán kevésbé, ő most már vizsgálati fogságban elmélkedhet állampolgári választójogának mulandó voltáról. A választási kampány ugyanis tényleg róla, a vele hasonszőrűekről szólt. A korrupció elleni harcról, a nagy halak védettsége nimbuszának szertefoszladozásáról, egy alapvetően nepotizmusba szocializálódott társadalom kapálózásáról, gyógyulási esélyeiről. Apró szépséghiba, hogy mindezt igencsak ösztönözte a korrupcióellenes ügyészek beszorítottsága, lendületük igen jelentős mértékben egzisztenciális, mondhatni megélhetési jellegű. Merthogy Victor Ponta esetleges győzelme elsősorban az ő bőrükre megy. Menne. Persze ne finnyáskodjunk, ’89 decemberében sem tettük, pedig másnap reggel már a hajdani kommunisták második vonala masírozott szembe. Szóval csak rajta, vesszenek a korruptak, a kicsik is, de főleg a nagyok. Mert az akadémiai plágiumbizottság küldönc útján való azonnali felszámolása óta nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a Ponta-kurzus nem a reménykeltő átláthatóság megteremtésében érdekelt.
Hogy ez bennünket, magyarokat nem érdekel? Merthogy itt van nekünk a külön bejáratú államelnökjelöltünk, mindjárt kettő is. Akik derekasan helytálltak a tévéviták kartácstüzében, pedig ezúttal még csak nem is igyekeztek beolvadni a háttérbe. Akik esetenként kimondták a trianoni fájdalmat, nem is maszatoló körmondatokban kérték számon a gyulafehérvári ígéreteket, egyértelműsítették: Románia többi részének kellene Erdélyhez felnőnie, nem pedig fordítva. Mégis megkapták a bókot: milyen kár, hogy magyarok. Igaz, annak idején Frunda is megkapta, s ez azért némileg elbizonytalanítja az embert.
Ahol azonban ketten vannak, ott felmerül a választás elméleti lehetősége. Párhuzamosan persze a választói felelősség kérdése is, ami nem könnyű teher, ezúttal azonban némileg enyhít a nyomáson, hogy nem kell a szavazófülkébe cipelni a magyar kisebbség országos láthatóságának terhét. És akkor már csak egyetlen dilemma előtt állunk: első körös opcióink vajon milyen irányba hatnak a választás második fordulójában? Merthogy Victor Ponta esetleges győzelme elsősorban a mi bőrünkre megy. Menne. Vagy ezt már mondtuk?
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!