Hirdetés

Folytassa, Fidesz!

Csinta Samu

2014. április 11., 18:052014. április 11., 18:05


Már-már mesébe illően szép eredményt hozott a magyarországi országgyűlési választás. Némi minimális kockázatvállalással mondhatnám azt is, hogy nekünk, mindannyiunknak, de tartsuk tiszteletben elsősorban azt az ötszázaléknyi romániai magyar állampolgárt, aki nem a jobboldali kormánykoalícióra adta élete első voksát. Másod-, de nem utolsósorban pedig azt a szűk egyharmadot, amely az anyaországban más pártot vagy koalíciót ruházott fel érdekei és nézetei parlamenti képviseletével.

Ha akarnám, már hallanám is azokat a – határon innen és túl egyaránt megszólaló – hangokat, amelyek a belorusz típusú egyszínűség veszélyétől görcsbe rándulva siratják most a magyarországi demokráciadeficitet. De nem akarom, mert kicsit olyannak érzem az egészet, mintha egy amúgy minden ízlelőbimbónkat kényeztető étel esetében azt mondanánk: finom, finom, de sótlanul egészségesebb lenne. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy maradjon ilyenszerű ez a fogás, aki meg mást akar, hát kotyvasszon külön a saját reformkonyhájában. A baloldal négy éve amúgy már kapott lehetőséget az újrakezdésre, de a jelek szerint szükségük volt még egy kataklizmára, itt hát az újabb esély.

Az országot azonban újabb négy esztendőn keresztül a jobboldal kormányozza, így inkább a vele szembeni elvárásainkat érdemesebb megfogalmazni. Főleg, hogy immár némi alapunk is van rá, hiszen egy-másfél mandátum sorsába a külhoni magyarság is beleszólt, bár aligha szorul az én tippemre, aki itt keresi egy esetleges törékeny kétharmados többségben a gyenge láncszemet.

A folyamatosság ugyanis a romániai magyarság esetében különösen fontos, hiszen mi tagadás, abban bízunk, hogy az anyaországi körülmények konszolidálása közepette még több odafigyelés, ötlet és pénz jut azokra folyamatokra, amelyek részben már mifelénk is beindultak.

A nemzetpolitika kétségtelenül mindent meghatározó érzelmi vonzatain túl ugyanis a Monarchia hajdani régiós eszmeisége alapján működő gazdasági együttműködés felélesztése a mosolyokra is jótékonyan hatna. Annál inkább, mivel a hasonló kezdeményezések különösebb zökkenő nélkül összefésülhetők az uniós struktúrákkal, erősítendő az ezirányú elkötelezettséget is. Itt az idő, hogy a nemzetstratégiai iránytűkre a Kárpát-medence is felkerüljön ötödik égtájként, új fogyasztói és termelői piacokat nyitva meg a közös gazdasági kezdeményezésekhez.

Széles jövő előtt állunk, nagy korszak kapujában, fogalmazott Orbán Viktor a választás másnapján. Borzongató érzés belegondolni, talán még borzongatóbb lesz megélni. Folytassa hát, Fidesz!

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés