Feszültségek az MPP-ben: a lét a tét

Sokan megütközhetnek találkozva a pártoknak azzal a pofonegyszerű, funkcionális oldalról történő meghatározásával, miszerint „a párt az a társadalmi szervezet, amely indul a választásokon”. Hol van itt a hatalom akarása, az ideológiakötöttség, a szervezeti bázis és egyéb ismérvek? Márpedig e meghatározás mégis pontos, mert a lényeget ragadja meg.

A modern európai demokrácia logikájába belefér az is, hogy egy pártnak ne legyen ideológiakötöttsége, de az is, hogy látszatideológiája legyen. Ez utóbbi a magukat balra soroló, de gazdasági szempontból sokkal inkább jobboldali, azaz piac- és globalizációpárti, a nagytőke és a pénztőke érdekét képviselő magyar kommunista utódpártok esete. Ezeknek nincs semmiféle koherens ideológiájuk, legfeljebb pótideológiájuk, mint a testetlen és meghatározatlan „antifasizmus”, aminek eszközjellegét egyik-másik őszintébb képviselő el is ismerte.

Létezhetnek „potyapártok” is, amelyeknek nem céljuk sem a hatalom megszerzése, sem bármiféle értékrend képviselete, csak a vezető pártoligarchia megélhetésének biztosítása. Az elmúlt huszonöt esztendő alatt tanúi lehettünk annak is, hogy miként válik a rendszerváltás (módszerváltás, gengszterváltás) legreménytelibb, a nemzetért tenni akaró magyarokat leginkább képviselő, közösségi felelősségtudattal átitatott pártból, a Magyar Demokrata Fórumból utódkommunista társutas párt, majd selejt a történelem szemétdombján. Mert sok mindent meg lehet etetni a választópolgárral, de azért akármit mégsem. Az MDF-szavazóknak Bokros, valamint az SZDSZ-szel kötött szövetség már sok volt.

Karaktergyilkosságok

Valami hasonlót tapasztalhatunk napjainkban Erdélyben. Helyi szinten több városban – így Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön – is kialakult a két nemzeti erő, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt között egy gyümölcsözőnek ígérkező egyezség, amely a jövő évi választások kimenetelét is befolyásolhatta volna. Erre mi történik? Az MPP vezetése hatalmi szóval „fentről” befütyül, és letiltja azt. Annak a pártnak az elnöke teszi mindezt, amely azért jött létre, hogy a parlamentszerű, választásokon nem induló autonomista szerveződések (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács) mellett, azok eszmei hátszelét felhasználva alternatívát nyújtson a helyhatósági és az országos megmérettetéseken a választópolgárok számára az RMDSZ Bukarest-vezérelt politikájával szemben.

S teszi ezt most, midőn a korrupcióellenes harc elérte az RMDSZ-t is, a szervezet presztízse romokban hever, a sikertelenség pedig látványos. A magát szövetségnek nevező párt erre úgy reagál, hogy felmentést és retorikai védelmet ad valamennyi megtámadott emberének – lásd Kelemen Hunor legutóbbi nyilatkozatát arról, hogy a korrupcióellenes harc álcája mögé bújva a román hatalom „politikai karaktergyilkosságokat” követ el magyar tisztségviselőkkel szemben. Miközben a napnál is világosabb, hogy Kiss Sándor vagy Olosz Gergely ügye nem vehető egy kalap alá a koncepciós per elébe néző Ráduly Róbertével vagy a szintén koncepciós perben elítélt Markó Attilával. Sajátos perverz fordulat a történetben, hogy az RMDSZ balliberális ihletésű hetilapja Ráduly Róberten köszörüli a nyelvét, vélhetően azért, mert a volt csíkszeredai polgármester soha nem nyilatkozott az autonómia ellen, támogatta az SZNT csíkszéki megalakulását, több ízben is fesztív módon kiállt a székely zászló mellett. Azaz közösséghű magyar vezetőként tette a dolgát. Ami egy nemzetellenes fórum ítélőszéke előtt súlyos vétek.

Az MPP-re visszatérve: a jelenség nem új keletű. Az EMNP megalakulása óta érzékelni lehetett, hogy az MPP éppen úgy e pártot tekintette vetélytársának, mint ahogy az RMDSZ is képes volt sikeresnek nevezni a 2008-as és 2012-es helyhatósági választásokat, mert a párt megőrizte dominanciáját a magyar térfélen, miközben érzékeny veszteségeket szenvedett a román féllel szemben. Miközben mindhárom pártnak azon kellene munkálkodnia, hogy a többségi nyomás csökkenjen, hogy kifele – Brüsszel és Bukarest felé egyaránt – egységes magyar akaratot mutassunk fel.

Az MDF útján

Túlzás nélkül leszögezhető: az MPP léte a tét. De ez nem újdonság, így volt ez akkor is, amikor Szász Jenő vezetésével a 2009-es botrányos gyergyószentmiklósi küldöttgyűlésen szavazati jogot adtak az elnök által kiválasztott, de senki által meg nem választott meghívottaknak, akik történetesen többen is voltak, mint a legitim küldöttek. Ezek után sajátos módon a törvényességhez ragaszkodók több ízben is békeköveteket menesztettek a szabálytalanul megválasztott elnökhöz, aki viszont ragaszkodott hozzá, hogy döntsön a bíróság. A bíróság döntött, Szászék rovására, a pártból mégis azokat távolították el, akiknek a bíróság igazat adott. Akkor sem számított a párt léte, most sem számít. Vagy olyan legyen az MPP, amilyennek a Szász–Biró páros akarja, vagy inkább ne legyen egyáltalán.

Az MPP léte három tényezőn múlik. Az egyik, hogy a román ügyészség mikor lép, s helyezi törvényen kívül a pártot, amely nem indult két egymást követő országos választáson. A másik, hogy a középgárda meddig tűri, hogy az ideológiamentes, csoportérdekek által vezérelt vezetés az autonomista testvérpárt helyett az RMDSZ-szel szövetkezzen, azzal kössön alkukat és stratégiai szövetséget. „Az MPP egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét. Szilárd meggyőződésünk, hogy szervezeti egységünket, önállóságunkat megőrizve az egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtésén kell közösen munkálkodnunk, ütőképes, hatékony alternatívát felmutatva a posztkommunista erőket toborzó és a beolvadást elősegítő erőkkel szemben” – áll abban a 2013 januárjában írt nyílt levélben, amelyet az MPP két országos alelnöke, több városi elnöke, valamint megyei alelnöke, volt alelnöke és sokan mások aláírtak. Egyszóval a polgári párti középgárda azon tagjai, akik a pozíciónál fontosabbnak látták az elvek melletti kiállást.

A nyilatkozat közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a 2012-es választásokon mind az MPP akkori, mind a korábbi elnöke arra biztatta a szavazókat, hogy az RMDSZ-re adják a voksukat. Ha sikerül közös frontot alkotnia a tisztességes, következetes, autonomista MPP-s derékhadnak, a vezetés RMDSZ-hű része magára marad. És dönthet: tovább megy az MDF útján, megmarad a párt önmagából való kifordításának pászmáján, ami előbb-utóbb felmorzsoltatáshoz vezet, vagy visszatér a 2008-ban meghirdetett eszmékhez és természetes szövetségesével, az EMNP-vel alkot közös frontot.

A harmadik nagy kérdés: mikor ébrednek fel a választók? Az MPP legutóbb 2012-ben mérettetett meg a helyhatósági választásokon. A párt akkor érzékeny veszteségeket szenvedett, de sikerült jobb eredményt elérnie, mint frissen alakult autonomista vetélytársának, az EMNP-nek. A nagy önfeladó lépések, a csatlakozás az RMDSZ-hez az országos, majd az európai parlamenti választásokon, valamint az RMDSZ-szel kötött stratégiai partneri szövetség csak ezután következtek. A választóknak nem volt eddig lehetőségük véleményt formálni e következetlen, a párt létértelmével ellentétes politikáról.

Akárhogy is legyen, legkésőbb egy év múlva megtudjuk a választ. A probléma csak az, hogy miközben az erdélyi magyar politikai elit önmagával elfoglalt, az idő telik, közösségünk pedig fogy.