Feladott múlt?

Dél-Erdélyből hazafele tartva, néhány percre megállok Szászsebesen. Erdélyi magyar szemnek szokatlan módon a belváros utcáin németül írt hagyományos szász utcaneveket látok, de az üzletek ablakaiból is visszaköszön a német szöveg. A leleményes román városvezetés üzletet lát a kétnyelvű feliratokban: a Németországból hazalátogató szászok bizonyára örülnek a gesztusnak. Hasonló jelenséggel találkoztam Besztercén is, mindkét városban az a közös, hogy évtizedekkel ezelőtt virágzó szász centrumok voltak, a német ajkú lakosság távozásával pedig eltűnt a román többség veszélyérzete is, innen a kétnyelvű feliratok iránti nekibuzdulás. E példák is bizonyítják, hogy a mindenkori román hatalom mennyire ad a külsőségekre, ha érdeke épp úgy diktálja.
Ugyanez nem mondható el a magyar feliratokról, amelyeket még ott is eltörölnének, ahol a helyi turisztikai szempontok merőben az ellenkezőjét kívánnák. Hogy ne Kolozsvár hatalmas kulturális, szellemi örökségével példálózzak, egy kevésbé ismert városkát említek: Vajdahunyadot és annak híres várkastélyát, amely évente sok ezer turistát vonz. Sejtettem, hogy nem magyar ínyenceknek szól a mai valóság, illetve a környező vásárfia, azt azonban legsötétebb álmomban sem hittem volna el, hogy egyetlen árva magyar szövegecske sem utal Hunyadi Mátyás magyar eredetére. Még megdöbbentőbb volt, hogy a román feliratú, turistáknak szánt apró tárgyak tömegében egyetlen magyar feliratú tárgyat sem látok. Az egyik butik román elárusítója szerint ilyent is keresnek a turisták, de hát nem tud vele szolgálni, mert egyszerűen nincs.
Döbbenten állok a Decebal, Vlad Ţepes és egyéb, számunkra legalábbis megkérdőjelezhető személyiségek giccsözönében, és nem értem, miért nem akad egy helyi, vagy környékbeli magyar vállalkozó, aki legalább egy Mátyás királyt ábrázoló hűtőmágnest árulna a sok száz turistának.
Hol van a ilyenkor a szórványt kisajátító szövetség? A magyar nyelv erdélyi térvesztéséről készülő összeállítás kapcsán áll össze bennem a kép a politikai érdekvédelmünket hirdetők felelőtlenségéről, akiknek kijárásos politikájából ilyen apróságokra már régen nem futja. Ahogyan a román politikai elit tagjainak „sem éri meg” magyar feliratokat és utcaneveket kifüggeszteni a magyar turisták által elözönlött észak-erdélyi városokban, úgy tűnik, magyar politikusainknak sem üzlet napi konfrontációt vállalni a nyelvi jogérvényesítésért. Belenyugszunk Hunyadi János kisajátításába, és abba is, hogy nincs értelme harcolni régi magyar utcaneveinkért...