Hirdetés

Bűnöző Sátán országából

Nánó Csaba

2013. május 24., 14:072013. május 24., 14:07

Egy ország Gigije, a modern kori román társadalom első számú betyárja lebukott. A végzet utolérte az érinthetetlennek hitt gengsztert, a szegények atyaúristenét, az Athosz-hegy csiszolóját, az emberi primitivizmus szinonimáját, aki már-már azt hitte magáról, hogy ott ül Isten jobbján. Sokadik nekifutásra sikerült oda juttatni, ahol a hozzá hasonló kártékony figuráknak helyük van. Ahogy lenni szokott, ha egyszer a lavina elindult, nehezen lehet neki gátat vetni, néhány lezáratlan dosszié ugyanis tovább hosszabbíthatja a juhász rácsok mögötti pihenését.

Talán nem ér a kárörvendés vádja, ha kijelentem: némi elégtétel számomra, hogy Becalit még az én életemben elítélték. Nagyon úgy tűnt ugyanis, hogy a tizennégy esztendeje tartó vizsgálatok ebben az évszázadban már nem zárulnak le. Szeretnék kezet fogni azzal a három bíróval – a nyolcból! – aki vette a bátorságot, és pontot tett az ügy végére. És gratulálni azoknak az ügyészeknek, akik nem adták fel a harcot. Elgondolkozhatnak az ítéleten azok is, akik úgy hiszik, naponta szembe lehet köpni az igazságszolgáltatást, ezzel együtt pedig azokat is, akik próbálnak becsületesen élni – akár máról holnapra – ebben az országban. Gigi Becali ugyanis csak a jéghegy csúcsa, a víz alatt lévő lényeg még felderítésre vár.

Hogy mennyi rosszat tett a román társadalomnak Becali, most még talán fel sem tudjuk mérni. Egy biztos: a közgondolkodást olyan szintre süllyesztette, ahonnan igen nehezen megy majd a felemelkedés. Ha erre egyáltalán maradt még igény. 

Az embereknek példaképekre van szükségük, márpedig a román média, sajnos – Európában talán egyedi módon – éppen az egykori juhászból faragott azt. Olyan mintát, amely erősíti azt a tévképzetet, hogy ügyeskedéssel, törvénytelenségekkel bárki megalapozta vagyonát és hírnevét. Pökhendi viselkedése, brutalizmusa, cinizmusa, a törvények és szabályok semmibevétele, embertársainak megalázása sokak számára lett követendő példa.

Szabadságának utolsó perceiben sem hazudtolta meg önmagát. Áldozatnak tüntette fel magát, Istenre hivatkozott, a keresztény szellemet emlegette, a Sátán kezét látta az ítéletben, holott jogi szempontból közönséges bűnöző. Aki azonban azt hiszi, hogy ezzel Gigi Becali végleg eltűnik a közéletből, téved. A román sajtó – ahogyan Adrian Nãstase esetében is – várhatóan még a börtönbeli lélegzetvételét is figyelemmel kíséri majd. Ő meg üzenget majd a cellájából, osztja az észt, netán könyvet ír. De legalább egy ideig nem a mi levegőnket szívja.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés