Bűnben és bűnhődésben

Néhány nappal ezelőttig még elpattanáson túlig feszültek a hazai magyar érettségizők idegei. Időközben egy-kettő talán elmúlt az egész éves – sőt, már a korábbi években alaposan megágyazott – intézményes és „önkezű” stressztől gyűrött homlokú diákok ráncai közül. Részben mert e sorok megjelenésekor már túl voltak három vizsgán, másrészt annak köszönhetően, hogy kiderült: mégsem tömbromán nyelvterületen javítják az erdélyi gyerekek dolgozatait. Ami a román nyelv- és irodalomvizsga esetében például egyértelmű hátrányt jelentett volna, tekintve, hogy a nem román anyanyelvűség óhatatlanul kódol fogalmazásbeli sutaságokat, mellécsúszott egyeztetéseket. Amit egy román tanár nyilván azonnal kiszúr. Márpedig a kutya ilyen helyeken (is) van többnyire elásva.

A székelyföldi gyerekek nagy felszusszanása Kolozsvárig is elhallatszott, de bűn, sőt, hiba lenne annyival elintézni a dolgot, hogy képviseletünk vagy valaki más áldásos tevékenységének hála sikerült elhárítani a közvetlen aknaveszélyt. A korábbi évek korrupciós esetei, érettségi panamái által kiváltott hatósági éberség, illetve annak jegyében a dolgozatjavítások „elvándoroltatása” ugyanis alaposan túllövésnek tűnik. Mert az ez irányú határozat eleve bűnözőnek kiáltja ki a tanár-diák párost, amely potenciális „bűnszövetkezetként” a barikád egyazon oldalán áll, hiszen a sikeres vizsga több szempontból sem csak a diák érdeke. És ez most nem a tanárt mindenekelőtt hibáztató szülőlobbi által gyártott bélyeg, hanem a legfelsőbb szakmai fórum, az oktatási minisztérium verdiktuma.

Persze mindig van a rossznál rosszabb, ezért hát ne is bagatellizáljuk a tényt, miszerint a háromszéki dolgozatokat Hargita megyében bontják fel, amelynek hűvös klímájában vélhetően több célirányos empátia terem. A feldobált kalap azonban fennakad a levegőben, amikor a Hargita megyeiek „szenvedéseit” Maros megyében bírálják el, ahol már inkább kétesélyes a dolog. De ezt persze gyorsan felejtsük is el, hiszen az állítás vészesen közelít a fentebb kifejtett viktimizálás tényállásához. Maradjunk annyiban, hogy az ad hoc állapotból állandóságot gyártó romániai oktatási rendszer újabb húzása révén sikerült még egy bizonytalansági, gyanakvási faktort telepíteni a rendszerbe. Olyan ágazatban, amelynek mindenek feletti fontosságában konferenciák és magánbeszélgetések százai során értenek egyet az érdekeltek. Csak valahogy a kiszámíthatóság és állandóság leckéjét kellene végre megtanulni. Úgy, ahogy az idei érettségizők többsége is megtette a maga lucskossá izgult műfajában.