Boldogság juszt is a tiéd

Azzal indult ez a rovat, hogy arról fogok írni: milyen ma nőként élni Erdélyben. Ahogyan a legújabb cikken gondolkodom, érdekes dolgokkal szembesülök. Például azzal, hogy nőnek lenni mifelénk gyakran jelenti azt: megfelelni. Sok mindennek és sok mindenkinek. Így lesz balzsamos a boldogság, napsugaras az életöröm, mondják, vagy ha nem is mondják, a sok elvárás benne van a levegőben. Összefoglalom a kis erdélyi életmód-receptet arról, hogy mit hogyan kell tenni a boldogsághoz nekünk, nőknek. Egyes elsőben írom az életszerűség kedvéért.

Jó kislánynak kell lennem bölcsőtől a koporsóig. Legjobb, ha már kétévesen megértem, hogy az élet nehéz, nem minden van úgy, ahogyan én akarom. Meg fogom látni, az a jó nekem, ha én is úgy akarom, ahogyan akarnom illik. Így leszek én ügyes erdélyi magyar lány. Nem mérgezem a családi békét. Egy ideig ugyan furcsállom kicsit, hogy nekem kell mindig mosogatnom, a bátyám meg csak a tévét nézi, hogy ő önállóan elkölthető pénzt kap ballagásra, míg én kizárólag pohárkészletet és ágyneműhuzatot. Pedig jó a jegyem az érettségin, tízesre tudom a hasított patájúakat, vágom az angol igeidőket és integrálni is tudok, ez természetes.

Mert tanulnom kell, jól kell tanulnom, legyek ösztöndíjas az egyetemen, hogy legalább én ne kerüljek sokba szegény szüleimnek. Találjak gyorsan állást, ne legyek olyan válogatós, legyen biztos munkám, mielőtt majd szülnöm kell. Becsüljem meg Jenőt, jóravaló fiú, mindent megtesz értem, autón visz moziba, tizenegyre hazahoz. Elfogad. Aztán persze vigyázzak magamra. Ne egyek annyit, még véletlenül meg találok hízni, mielőtt férjhez mennék.

Akarjak hamar gyereket szülni, ha már férjhez mentem, mert másként minek mentem férjhez? Gondolhatnék szegény Jenő szüleire, felettük is lassan eljár az idő. Szüljek már egy unokát nekik. Szüljek már egy fiút is Jenőnek, legyen, akivel focimeccsre járjon, a kicsinek is testvér kell, mindjárt kétéves. Legyen meg a két gyerek. (Se egy, se három ne legyen, nem úgy kell azt, úgy nem lehet boldognak lenni.) Fogyjak le hamar, a szomszéd Katikán meg sem látszik a szülés, Jenő a laposhasúakat szereti. Ha lefogyok, milyen szép család leszünk.

Akarjak szerényen élni, spórolni, hat évig járni ugyanabban a télikabátban, hagymatokányt főzni puliszkával, tárkonyos fuszulykalevest füstölt hús nélkül, utána süssek palacsintát.
Higgyem el, hogy a férfinak mindig meg kell adni, ami jár. Üljön nyugodtan a számítógép előtt, ha otthon van, vigyek szegénykémnek a palacsintából a géphez. Hagyjam, hadd aludjon, hadd pihenjen, nehéz, felelősségteljes munkája van neki. Örüljek, mert két év alatt már háromszor pelenkázott, a múlt héten is elmosogatott, mikor harmadszorra kértem, itthon ülő rendes ember, nem mindenki teszi ezt meg. Mossak a bátyámra is, egyedül van most. Néha fussak fel hozzá kitakarítani. Hétvégén menjek haza szegény szüleimhez, hogy segítsek pityókát szedni.

Előszobázzak egyedül bőgő, lázas gyermekekkel orvosoknál, mert szegény Jenő nem bírja az ilyesmit. Ne menjek vissza ugyanabba az állásba, sok időt vesz el a családtól, nem való az egy nőnek. Olyat vállaljak, ami egyezik az óvodai programmal. Tanuljak meg vezetni, hogy Jenő ihasson, szegény, ha elmegyünk valahová. Örüljek, mert megkapom apám letett Daciáját, hogy fuvarozzam a gyermekeket, jól megy az még, csak egy kicsit ki kell pofozni. A Ford kell Jenőnek munkába járni (örüljek, mert mekkora megkönnyebbülés a családnak, hogy jövő évben lejár erre is a bankrészlet).
Tartsam fejben a befizetni valókat, esténként hagyjam rendben a lakást, pakoljak mindenkinek tízórait. Ne legyek olyan savanyú, ne idegeskedjek, az öregít. Higgyem el, ráérek akkor is főzni, ha már elaltattam a gyermekeket. Játsszak többet, örömmel velük, turkáljak nekik síkosztumöt, drága az üzleti. Jenőnek szépen vasalt legyen az inge, húzzon mindennap zoknit, mert az én szégyenem, ha nem. Köszönjenek a gyermekek az utcán, és szavaljanak az ünnepélyen, mert az én szégyenem, ha nem.
Fogadjam el, hogy csak plakátról ismerem a színház- és moziműsort, hogy nem tudom, mi zajlik a világban, hisz teljesen lényegtelen nekem, hogy Nobel- vagy Oscar-díjátadó volt-e legutóbb. Ne politizáljak, és üljek hátra az anyósülésről az autóban, ha már tizennégy éves a fiam. Csak akkor olvassak, szépítkezzek, ha már minden rendben van körülöttem. Ne felejtsem el soha: mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak. Tudja ezt mindenki, így a jó nekem, így leszek én boldog bölcsőtől koporsóig. Vagy talán azon túl.